2024. augusztus 24., szombat
TENISZ

Lajović sem tudta megállítani Györét!

A zentai Györe László folytatta kiváló szereplését a 106 500 euró összdíjazású csehországi prostějovi challengeren: szerdán a nyolcaddöntőben a világranglista 36. helyezettjét, a szlovák Martin Kližant, csütörtökön pedig a négy közé jutásért 118 perces találkozón az ópázovai Dušan Lajovićot győzte le 4:6, 6:4, 6:2-re. A mérkőzés esélyese ezúttal sem Györe volt, hiszen a hétfőn kiadott világranglistán Lajović 730 ponttal a 67. helyet foglalja el, míg a zentai teniszező a 247. helyen áll.

Az első játszmában Györe egyszer elnyerte Lajović adogatójátékát, azonban az ópázovai teniszező kétszer is breakelt, így övé lett a szett. A második játszmában Györének kilenc break-lehetősége volt, ebből kettőt kihasznált, Lajović pedig a háromból csak egyszer élt az alkalommal, így Györe egyenlített. A döntő szettben Lajović kétszer is elveszítette adogatójátékát, s mivel a zentai játékos magabiztosan nyerte meg a saját szervái után a pontokat (az első adogatás után 75, a második után 80 százalékban), így Györe 6:2-es győzelmével ért véget a harmadik játszma.

A döntőbe jutásért Györe ellenfele a harmadik helyen kiemelt, spanyol Marcel Granollers és a hetedik kiemelt, brazil Joao Souza mérkőzésének győztese lesz. Filip Krajinovićnak nem sikerült elődöntőbe jutnia, miután a negyeddöntőben 6:4, 6:4-re veszített a második kiemelt Jiri Vesely ellen.