2024. szeptember 12., csütörtök
AUSTRALIAN OPEN

Nem elég csak ászokat ütni

Babos jól adogatott, de veszített – Jovanovski a 2. fordulóban, Arn búcsúzott – Errani veresége a nagy meglepetés, a japán Date történelmet írt – Ma öt szerbiai a pályán

Ha a teniszben csak a szervából meg lehetne élni, egykor Goran Ivanišević, manapság pedig John Isner és Ivo Karlović a toronymagasan legjobbak lennének. Egyetlen játékelem azonban túl kevés a boldoguláshoz, amiről tegnap Melbourne-ben meggyőződhetett a magyar Babos Tímea is, aki már az első fordulóban búcsúzott, noha 15 védhetetlen adogatást ütött a francia Kristina Mladenović ellen. Ezzel magyar teniszezőnő már nem maradt a versenyben, hisz előző nap Czink Melinda, tegnap pedig Arn Gréta is kiesett. Arn négyszer veszítette el az adogatást, közben csak egy alkalma volt, hogy elnyerje Čepelováét, de az sem sikerült neki.

Sokkal sikeresebbek a szerbiaiak, hisz Bojana Jovanovski csatlakozott a hétfői öt továbbjutóhoz, így a 2. körben hat itteni teniszező, két férfi és négy nő szerepelhet. Bojana csak nagy üggyel-bajjal, és rengeteg szerencsével győzte le a spanyol Maria Teresa Torro-Flort, akit a múlt héten Hobartban könnyen vert. Mindketten hétszer adták le az adogatásukat, a megnyert pontok száma pedig 77:77. Bojana csütörtökön a cseh Lucie Šafarovával, a ranglista 26 éves 17. helyezettjével találkozik. Šafarova, akit az újvidéki Biljana Veselinović edz, a meccs nagy esélyese lesz.

Ma reggel 5 óra tájt Jelena Janković a portugál Koehlerrel, Vesna Dolonc pedig a francia Bartolival játszik. Hét óra tájban Ana Ivanović a tajváni Csannal, Janko Tipsarević pedig a szlovák Lukáš Lackóval küzd meg a 3. fordulóért. A centerpályán a címvédő Novak Đoković és az amerikai Ryan Harrison zárják a napi műsort, mérkőzésük pedig legkorábban 10.30 órakor kezdődhet.

A férfiaknál eddig csak két kiemelt esett ki, de mindkettőnek van rá jó magyarázata, míg a nőknél egyre több a váratlan eredmény, bár csak két vaskos meglepetésről beszélhetünk. Juan Monaco azért esett ki a nyitókörben, mert nem épült fel teljesen a sérülésből, Alekszandr Dolgopolov pedig pechjére a ranglistán nagyot bukott, de sikeresen visszatért Gael Monfilsra futott. A 7. kiemelt Sara Errani azzal a spanyol Carla Suarezzal játszott, aki a kiismerhetetlenség megtestesítője. Suarez általában bárkitől veszíthet, ám ha jó kedve van, ugyanúgy – talán csak S. Williams a kivétel – bárkit legyőzhet. Nadia Petrova csapnivalóan játszott, a csak 14 játékban 38 önhibát halmozott, így hihetetlen csúcsokhoz segítette a japán Kimiko Datet. A japán ugyanis már 43. évét tapossa, és tegnap ő lett az Australian Open legidősebb női meccsgyőztese. Kimiko ugyanakkor 17 év után nyert újra főtáblás mérkőzést Melbourne-ben, ahol legutóbb az 1996-os 1. fordulóban a mexikói Angelica Gavaldont múlta felül. Kisebb meglepetés az orosz Pavlucsenkova kudarca a selejtező 1. kiemeltje, az ukrán Leszia Curenko ellen, és váratlan, hogy már kiesett Barthel, McHale, Svedova és Arvidsson is. Utóbbit a teljesen ismeretlen thai Luksika Kumkhum győzte le.

A leghíresebbek gond nélkül haladnak. Federer, Murray, Del Potro, Tsonga, S. Williams és Azarenka könnyedén vették az első akadályt, Raonić, Wozniacki és Kvitova pedig kicsit szerényebben indult, mindhárman egy-egy játszmát veszítettek.