2024. szeptember 12., csütörtök
AUSTRALIAN OPEN

Bojana megelőzheti Jankovićot!

Jovanovski két szoros játszmában nyert Šafářová ellen – A korelnök japán Date ellen már a legjobb negyvenért játszik – Ma négy szerbiai a pályán

Bojana Jovanovski nem csak puszta derűlátástól vezérelve jelentette ki a napokban, hogy elérkezett az ő ideje, és hogy visszavág a cseh Lucie Šafářovának a Fed-kupában elszenvedett vereségért. Bojana tegnap egészen jól játszott, érdekes meccsen győzte le a 17. kiemeltet, így pályafutása során először bejutott egy Grand Slam-torna 3. fordulójába. Következő ellenfele holnap a női mezőny korelnöke, a 42 éves japán Kimiko Date-Krumm lesz.

A tegnapi meccs 5. játékában a cseh elnyerte Bojana adogatását, amikor azt hihettük, hogy a meglepetésből és visszavágóból nem lesz semmi. A belgrádi azonban a nyolcadikban visszavágott, majd 5:4-re is vezetett, 5:5 után pedig zsinórban öt játékot nyert. A szép előnyt egészen 5:2-ig őrizte a második játszmában, amikor meccslabdához jutott. Nem használta ki, a következő játékban viszont Šafářová nyerte Bojana adogatását, majd újra 5:5-re álltak. Jovanovski nem jött zavarba, ismét erősíteni tudott a hajrában, és kicsikarta az értékes győzelmet. A meccs statisztikai adatai közül érdekes, hogy a szerb a pontok 59 százalékát nyerte saját második adogatásán, ami esetében szokatlanul jó eredmény, és hússzal kevesebb önhibája volt.

Az eddig gyűjtött 160 ponttal Jovanovski a naprakész ranglistán a 44. helyet foglalja el, és legtöbb két-három rivális veszélyezteti még. Ha viszont holnap legyőzi Datét, feljuthat a 38. pozícióra is, ami szerbiai viszonylatokban azért is érdekes, mert további kedvező körülmények alakulása esetén megelőzheti Jelena Jankovićot is, ha az kikap Ana Ivanovićtól.

Bojana és Date 2009-ben Japánban játszottak egy 75 ezer dolláros összdíjazású ITF-tornán, amikor a szerb csak 17 éves volt. Döntőt vívtak, és Date 7:5, 6:2-re nyert. A japán, aki az izraeli Shahar Peer elleni tegnapi győzelmével minden idők második legidősebb női játékosa lett GS-torna 3. fordulójában (bizonyos Reneé Richards 1979-ben az US Openen 45 évesen jutott a 32 közé), most kénytelen visszavágót adni az immár 21 éves és három és fél évvel ezelőtti veresége óta sok tapasztalatot gyűjtött Bojanának. Kimondott esélyest mégsem kiálthatunk ki, nem lesz azonban csoda, ha Jovanovski bejut a nyolcaddöntőbe.

A korról esett szó a Wozniacki–Vekić meccs után is, amikor a 22 éves dán kijelentette, hogy nagyon idősnek érezte magát, hisz még nem játszott a nálánál hat évvel fiatalabb rivális ellen. Wozniacki, mint a többi menő is, könnyen jutott a 3. fordulóba. Roger Federer, Andy Murray, Juan Martín del Potro, Jo-Wilfried Tsonga, Viktorija Azarenka és Serena Williams is több mint fölényesen nyertek, szoros és maratoni meccsek pedig csak a férfimezőnyben akadtak. Az egyiket az egyetlen ausztrálként versenyben maradt Bernard Tomić aratta, aki a torna előtt vicces mérkőzést ígért Federernek, akivel holnap találkozik a centerpályán táblás ház előtt. Ma Marija Sarapova és Venus Williams vívnak rangadót, és élvezetesnek ígérkeznek még a Ferrer–Bagdatisz, Almagro–Janowicz és Querrey–Wawrinka meccsek is. Pályán lesz négy szerbiai is. Az Ivanović–Janković és Tipsarević–Benneteau találkozókat hajnali 3-kor, a Đoković–Štepanek meccset pedig 5 órai kezdettel tartják meg.