2024. szeptember 12., csütörtök

Tipsarević lemondta és kiesett

Szerbia válogatottja tartalékos összeállításban lép fel a Davis-kupa negyeddöntőjében. Janko Tipsarević ugyanis lemondta a válogatottságot, és nem lesz ott Boiseban, az USA elleni találkozón. Egyelőre még nem tudni, hogy a júniusban 29 éves és jelenleg a sérülések miatt formán kívüli Tipsarević többé már nem szándékozik válogatott lenni, vagy a visszalépés csak erre a mérkőzésre vonatkozik.

Tipsarević Dubajban jelentette be szándékát, közleményében pedig az egészségi állapotát nevezte meg a lemondás okaként. Janko azt állítja, hogy az orvosok szerint az elkövetkező hónapokban szervezete nem lesz képes az öt játszmás meccsekre, Isner és Querrey ellen pedig nincs kilátás a gyors győzelmekre. A napokban valószínűleg eldől az is, hogy ez után a határozat után milyen álláspontra helyezkedik a többi élvonalbeli szerbiai teniszező, elsősorban az kérdéses, hogy a világelső Novak Đoković e körülmények között látja-e az áprilisi válogatottság értelmét.

A fentiek fényében nem meglepetés, hogy Tipsarević már első meccsét elveszítette a dubaji tornán. A kettes számú szerb az orosz veterán Nikolaj Davigyenkóval mérkőzött és két játszmában bukott el. A kezdet szoros volt, Tipsarević nem használt ki hét break-labdát az első játékban, majd 15 perces csatában a saját első adogatását is leadta, ami után ment az egész játszma. A másodikban Janko 4:1-re vezetett, majd 5:4-nél a játszmáért adogatott, de ennyi sem volt elegendő a sikerhez.

Tipsarević után Viktor Troicki is kiesett Dubajban, igaz, őt honfitársa, Novak Đoković győzte le magabiztosan, két játszmában. A világranglista első helyén álló teniszező következő ellenfele a spanyol Roberto Bautista lesz, aki a belga Goffin ellen nyert.

Jól játszott Acapulcóban a pazovai Dušan Lajović, ai megnyerte az első játszmát a ranglistán 47. spanyol Pablo Andujar ellen, a másodikban eddig 5:5-ig állta a sarat, végül mégis lemaradt a nagy meglepetésről. Ugyanígy járt a 29 éves tunéziai Malek Dzsaziri is, aki kihasználta Roger Federer csapnivaló kezdését, és játszmát nyert a volt világelső svájci ellen, azután viszont már csak két játékra tellett az erejéből.

Nem hibázott a magyar Czink Melinda, aki a brazíliai Florianapolisban a második helyen kiemelt, kazah színekben szereplő orosz Jaroszlava Svedovát múlta felül, és a 2. fordulóban a Hszu–Haddad meccs győztese ellen már esélyes lesz.