2024. szeptember 12., csütörtök

Đoković nem komplett teniszező

Szerbiában nagyon felkapták a vizet Patrick Muratoglu francia edző kijelentése miatt, amikor azt találta mondani, hogy a világelső Novak Đoković nem komplett teniszező. A heves reakcióra tényleges ok ugyanis nem volt, hisz tény, hogy Novak 2012-ben többször elbizonytalanodott, mint az eddigi legerősebb évében, 2011-ben, és valóban ő sem komplett játékos, mint ahogyan senki sem az.

– Đoković célja a dominálás volt, viszont néhány idei mentális fázisa azt mutatja, hogy amikor tisztában lett a 2011-es világraszóló sikerek értékével, kicsit megingott, nem volt elegendő önbizalma. Pontosabban, reagált a lelkiállapotaira, amivel kimutatta, hogy nem komplett teniszező. Csökkent önbizalmi állapotban Novak játéka széteső tendenciát mutat – mondta Muratoglu. – Novaknak kevesebb erős fegyvere van a játékban, mint Federernek és Murray-nek, és úgy látom, hogy egyre nehezebben mászik ki a nehéz helyzetekből. Nem engedheti meg magának a kételkedés pillanatait, mert annak a játéka látja kárát.
Novak Đoković is csak „emberből” van.

A világ egyik legnevesebb teniszakadémiájának tulajdonosa azt állítja, hogy Đoković meglehetősen átlagosan játszotta le az idény első felének végét, a Roland Garroson pedig szembeötlő volt, hogy önbizalomhiánnyal küzd. Az év második felében sokkal jobb volt, viszont nem nyert újabb Grand Slam-trófeát.

Nagyon kiegyensúlyozott volt az idény hajrájában, és győztesen fejezte be az évet. Ez a tény reményt kellő a 2013-as idény előtt, viszont mégis azt hiszem, hogy a 2011-es teljesítményét sose szárnyalja túl.

Ezzel egy időben az ugyancsak francia Henri Leconte, a 80-as évek híressége, aki szemet gyönyörködtető játékstílusa miatt még ma is sokak örökös kedvence, a volt világelső Rafael Nadalról mondott véleményt.

Nadal csak azért indul majd az Australian Openen és más kemény borítású tornákon, hogy biztos legyen benne, a Roland Garrosra a nyolcadik győzelemért felkészülten érkezik. Wimbledon is a célja lehet, mert a fű kedvez a térdének, viszont kemény pályán több nagy serleget nem jósolok neki. Feltételezem, időre lesz szüksége, hogy visszanyerje az egykori formáját, mert ha ütései nem lesznek a volt szinten, sok-sok bonyodalomra számíthat, és az esetben bőven akadhat teniszező, aki legyőzheti.

Nadal pályafutása során egy-egy Australian Opent és US Opent nyert, Leconte szerint azonban a spanyol a jövőben azzal is nagyon elégedett lesz, ha sikerrel megtartja a salak királya címet.