A múlt héten abban az örömben volt részem, hogy az egyik nagyon kedves barátnőm megkért, menjek vele menyasszonyi ruhát választani. Nem kis izgalommal járt a szebbnél szebb ruhák próbálgatása. Ehhez az izgalomhoz hozzátartozott az is, hogy a barátnőm pontosan tudta, mit akar, azonban ez a tény kicsit sem könnyítette meg a döntést.
Az esküvői ruha éppen olyan, mint a jövendőbeli nagy Ő, és a vele kapcsolatos döntés. Elképzeljük mit is keresünk, álmodozunk róla, igyekszünk meggyőzni magunkat arról, hogy pontosan tudjuk, mi kell nekünk. Igyekszünk megtervezni a legapróbb részleteket is, aztán mégsem áll össze a kép. Könnyen előfordulhat, hogy az előre kigondolt részletek megegyeznek, azonban valami mégsem működik. Néhány részlet, amiről úgy gondoltuk, hogy éppen olyan, amilyet szerettünk volna, idővel nem mozgatja meg a fantáziánkat, sőt előfordulhat, hogy már nem is érezzük úgy, hogy bizony ezt akarjuk, csak ő kell és rajta kívül senki és semmi más. Ebben az értelmezésben nagyon is sok hasonlóság van a menyasszonyi ruha és a jövendőbeli házastársunk között. Nem véletlenül gondolkodtam el ezen, és be kell vallanom, hogy különben is régóta foglalkoztat a házasság kérdése. Kétségtelenül mindkét fél számára komoly döntésnek számít, ha összekötik egymással az életüket. Manapság még mindig szép számban vannak azok, akik a házasság intézményét választják, azonban növekvőben van azoknak a száma, akik nem hajlandóak örök hűséget fogadni. Vajon honnan tudjuk, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, amikor készen állunk az oltárhoz vezető útra? Illetve, mi van akkor, ha úgy érezzük, nem állunk készen, ehelyett inkább „csak” az együttélést választjuk?
Hozzám hasonlóan a tudósokat is régóta foglalkoztatják a házasság előnyei és hátrányai. Korábbi megfigyelések alapján több előnnyel jár az, ha megházasodunk. Az egyik előnye a kiegyensúlyozott házasságnak az – hangsúlyozom a kiegyensúlyozott szót, hiszen a boldog házasság fogalma talán túl szubjektív –, hogy számos egészségügyi vonatkozása van. Az egyedülállókhoz, az elváltakhoz vagy a kevésbé kiegyensúlyozott házasságban élőkhöz viszonyítva a harmonikus házasságban élő személyekre az egészséges, jobb életmód a jellemző. Az egyik legfontosabb tényező a lelki támasz. A British Medical Journal egyik tanulmánya szerint a házasságban élő nők lelki állapota kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, míg a férfiak egészségi állapota jobb. Egy másik, a Michigani Egyetem pszichológusainak kutatásai alapján a férfiak is lelki átalakuláson mennek át, szerintük azok a férfiak, akik a házasság mellett döntenek, komolyabb hozzáállásúak, sőt kedvesebbek lesznek. Egy kiegyensúlyozott házasságban tehát a házastársak igazi lelki támaszt jelentenek egymásnak, így a stresszel is könnyebben küzdenek meg. A házasság intézményét illetően a legfőbb érvként a biztonság érzését szokták emlegetni. Ez teljesen érthető, hiszen mindannyian vágyunk a biztonság érzésére egy olyan személy társaságában, akit őszintén szeretünk, becsülünk, tisztelünk, és aki mindezt viszonozza. Talán ez lehet a legfontosabb indok, amit leginkább hallani lehet a megkérdezettektől.
Ahogy azt már fentebb említettem, manapság egyre többen vannak azok, akik az élettársi viszonyt választják, és azt vallják, hivatalos papírok nélkül is tudnak úgy funkcionálni, mint azok a társaik, akik házasságban élnek. Még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy házasság-ellenes vagyok, szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem éppen így van. Őszinte örömmel készülök és várom barátnőm közelgő esküvőjét, és támogatom mindazokat, akik erre az igen komoly döntésre elszánják magukat. Csodálattal szemlélem a bennük rejlő tudatos akarást, határozott szándékot, hogy együtt éljék le az életüket. Mégis, teljes mértékben megértem azokat, akik a holtomiglan-holtodiglan életformát az a bizonyos papír nélkül tervezik leélni.
Rengeteg tudományos kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy mi is a szerelem. Abban mindannyian bizonyára egyetértünk, hogy a házasság alapja a szerelem, idővel pedig a mély szeretet. Mégis jó pár évnyi házasság után arra jönnek rá sokan, hogy az a lángoló érzés halványulni kezd. A probléma lényege pedig abban rejlik, hogy ebben a helyzetben ahelyett, hogy valamit tennének annak érdekében, hogy önmagukkal és párjukkal tisztázzák a dolgokat, inkább a mai társadalmunkra nagyon is jellemző gondolkodásmódot alkalmazzák, és inkább lecserélik, nem hogy megjavítanák a házastársi viszonyukat. A problémát a szőnyeg alá söprik, időközben pedig gyakran félre kacsingatnak, és semmi mást nem tesznek a házasságukért. Ily módon próbálják meg kezelni a házastársi viszonyukban keletkezett űrt.
Abban biztos vagyok, hogy a házasságban a biztonság érzése, az elköteleződés, az örök hűség megfogadása valami többletet jelent. Azonban nagyon sok személy számára, akik inkább az élettársi viszonyt választják nem az ad biztonságot, ha örök hűséget fogadnak. Már az is a biztonság érzését tudja nyújtani, ha tudjuk, hogy van, aki szeret és törődik velünk, bármi is történjék. Az ilyenfajta élettársi viszony igaz több szabadsággal jár, hiszen nem igényel annyi procedúrát, ha esetleg arra kerül sor, hogy fel kell bontani. Ha ráfutunk egy olyan kapcsolatra, ami egyszerűen javíthatatlan, akkor azon bizony az eskü sem segít. A papír, sőt maga az eskü, amit egymásnak mondanak ki a partnerek, még semmire sem garancia. Ha pedig jobban belegondolunk, nagyon is komoly hozzáállásnak és elhatározásnak számít az, ha két ember azért tart ki egymás mellett akár az idők végezetéig, mert őszintén szereti és tiszteli egymást, és ezt pedig mindenféle papír nélkül teszi meg.
