A beszélni tanuló csöppségek természetes könnyedséggel sajátítják el anyanyelvüket, ami ugyanúgy vonatkozik az egy nyelven, illetve a két nyelven nevelkedő gyermekekre. A beszélni tanulás szépsége éppen ebben a korai, gyermeki természetességben rejlik. Később már a felnőttek és a gyermekek számára is komoly tanulásra van szükség ahhoz, hogy más nyelv szabályrendszerét, kiejtésbeli jellegzetességeit elsajátítsák.
Fotó: Laluja Szuzanna
Amikor beszélni tanulnak, a csöppségek nem magára a nyelvre összpontosítanak, hanem annak tartalmára, magára a szituációra, miközben ők a legtermészetesebben élik mindennapjaikat. A különböző tapasztalatokból, ingerekből, a szülők visszajelzéséből fejtik meg a nyelvet. Kifejezéseket és mondatokat jegyeznek meg miközben hallják a nyelvet. Beszédtanulás közben bátran használják az addig tanultakat, attól függetlenül, hogy hibáznak vagy sem. Ez pedig állandó gyakorlásra ad lehetőséget. A gyerekek kommunikációjában nem akadályozza őket a tökéletességre való törekvés, ilyesmivel egyáltalán nem foglalkoznak, csak mondják. Sokan nem is gondolnák, hogy a gyerekek már a beszélni tanulás folyamatában bizonyos nyelvtani szerkezeteket, ragozott formákat önállóan is alkotnak, és nem csupán a felnőttek utánzása útján sajátítják el a nyelvi sajátosságokat. Így jönnek létre az olyan nyelvtani képződmények, mint a „lót”, „kenyért” és az ehhez hasonló gyermeki egyediséggel ragozott szavak, amelyek nyelvtanilag helytelennek számítanak, viszont a csöppségek tanulási folyamatát bizonyítják.
Óvodáskorra a gyerekek már sokkal magabiztosabban használják a nyelvet, és pontosan tudják, hogyan kell a hallgató figyelmét fenntartani. Erre a korra jellemző az ún. egocentrikus beszéd, amikor is önmaguk számára hangosan vagy motyogva kommentálják tevékenységüket, például „ezt most iderakom”, vagy „most kezdek rajzolni”. Ez átmeneti időszaknak számít a kommunikáció és a gondolkodás fejlődése között, ami a gondolkodás szempontjából belső pszichikai beszédnek számít, amelyet a környezet a fizikailag is hallható beszéden keresztül végig tud követni. Ez az időszak az óvodáskor végére, kisiskoláskor elejére teljesen átalakul belső beszéddé, amikor is már a gyermekek nem közvetítenek gondolataikról. A beszélni tanulás sikeressége tehát a gyermeki kreativitásban és természetességben rejlik. Kreativitásuk segítségével szociális környezetükre hagyatkoznak, ami nagyban meghatározza a beszédtanulás folyamatát és gazdagságát. Köztudott, hogy ingerszegény környezetben a beszéd is lassabban fejlődik. A családtagok szerepe pedig éppen a fent említett szituációkban a legfontosabb, amikor is a különböző „nyelvbotlásokat”, nyelvújító törekvéseket, a hangosan is hallható belső beszédet kijavítják, és ezáltal a megfelelő irányba terelik a gyermek beszédtanulási törekvéseit.
