Ki is volt Dvořák? Harmincéves koráig alig ismerte a zenei világ. Sokan másodrendű zeneszerzőnek tartották, viszont Hans von Bülow szerint a „legistenáldottabb tehetségű jelenkori komponista, zseni, aki úgy néz ki, mint egy üstfoltozó”!
Dvořák parasztcsaládban született 1841. szeptember 8-án Nelahozeve faluban, 70 km-re Prágától. Apja mészáros volt. A falusi legény az életet csodálatosnak és egyszerűnek látta. Szerette a természetet, tisztelte hazáját. Ihletet merített a cseh tájakból, népzenei hagyományokból. Az volt a jelmondata, hogy: „Isten, haza, szeretet”. Tisztelte a klasszikus formákat, műveire jellemző a dallamgazdagság, elbűvölő harmónia, nemzeti melódiák.
Nem volt igazán művelt. Nyolcéves korában a templomi kórusban énekelt, 12 éves korától részesült zeneoktatásban. 12 évesen Prágában orgonálni, majd brácsázni tanult, különböző zenei társaságokban zenélt. Ezt követően kezdett komponálni. Amikor megkérdezték tőle, kitől tanult zeneszerzést, ezt mondta: „Hogy kitől tanultam? Talán a madaraktól, virágoktól, fáktól, a Jóistentől – önmagamtól a legtöbbet.”
Első sikeres műve a nemzeti jellegű Hymnus volt. 1875-ben elnyerte az Osztrák Állami Díjat. Zsűritag volt többek között Brahms is, aki felfigyelt Dvořákra, beajánlotta kiadójának, Fritz Simrocknak – ezzel elindítva Dvořák karrierjét.
Sokak csodálkozására Brahms, aki mindenkit gyűlölt és megvetett (egy anekdota szerint egy összejövetelen ezt mondta: „Jelentkezzen, akit ma még nem sértettem meg!”) felkarolta zenésztársát, és igazi jó barátok lettek.
Brahms így méltatta Dvořák h-moll gordonkaversenyét: „Miért nem sejtettem, hogy lehet ilyen gordonkaversenyt írni? Ha tudtam volna, már rég megírtam volna!” Egyik levelében a következőket írta barátjának: „Nézze, Dvořák, magának sok gyermeke van, nekem senkim sincs. Egész vagyonom rendelkezésére áll!”
Dvořákot a Szláv táncok és a Morva duett tették ismertté Európában. Megjelentek szimfóniái, kórusművei, versenyművei, operái. Művei végére minden alkalommal odaírta: „Istennek hála.” 1878-ban bemutatkozott karmesterként is.
Magánélete nem volt a legszerencsésebb. A Čermák család házitanítójaként beleszeretett tanítványába, Jozefinába, de a lány nem viszonozta érzelmeit. Viszont egymásra találtak Jozefina húgával, Annával, akit feleségül is vett. 1877-ben, nagy fájdalmában, három gyermekük elvesztése után egy megrendítő, monumentális művet komponált, a Stabat Mater című zenekari művet, egy középkori katolikus himnusz dallamára. Az átütő sikert egy londoni vendégszereplés hozta meg számára 1884-ben. A Royal Albert Hall-ban a Stabat Matert 12 ezres közönség előtt adták elő, 840 tagú kórussal! Nyolcszor tapsolták vissza.
A Londoni Filharmonikus Társaság tiszteletbeli taggá választotta, a Cambridge-i Egyetem tiszteletbeli doktorrá. Kilencszer vendégszerepelt Angliában, majd Németországban, Oroszországban, Budapesten.
1892-ben Jeanette Thurber, gazdag fűszerkereskedő felesége meghívta Amerikába, az Egyesült Államok nemzeti Konzervatóriumának vezetésére. Három évet töltött ott, kitűnő, 15.000 dolláros fizetéssel, ami manapság kb. 330.000 dollárnak felelne meg. Naponta három órát kellett tanítania, évente hat saját kompozíciót előadni és vezényelni.
Amerikában megismerkedett a néger és indián népzenei hagyományokkal, hatásukra megszületett a ma legtöbbet előadott Újvilág szimfónia. 1900-ban elkészült legismertebb operája, a Ruszalka – gyönyörű dallamú, egy tündérmesét feldolgozó mű.
Dvořáknak egy hobbija volt: a vonatok! Szenvedélyesen vonzódott a mozdonyokhoz. A mozdonyt az emberi elme csúcstermékének tartotta. Mindennap kisétált a prágai Ferenc József pályaudvarra, nézte a mozdonyokat, fejből tudta a menetrendet, ismerte a mozdonyok típusát.
Egyszer tanítványát, Josef Sukot – a későbbi híres hegedűművészt – küldte ki terepszemlére, ő egyben lányának, Ottiliának leendő férje volt. Suk nagyon melléfogott, nem a mozdony, hanem a szemeteskocsi számát olvasta le. Dvořák így szólt lányához: „És ehhez az emberhez akarsz feleségül menni?!”
Antonín Dvořák 1904. május 1-jén hunyt el rövid betegség után. Hatalmas tömeg búcsúztatta. A prágai Vyšehrad nemzeti temetőben nyugszik.
