Bobanj Rebeka tehetséges fiatal operaénekes nevét bizonyára még sokszor halljuk majd. Fellépéseivel elkápráztatja a nézőket, a szakma pedig elismerésekkel, díjakkal jutalmazza tehetségét és szorgalmát. Az idén a Solti Alapítvány díját ítélték neki oda.
Bobanj Rebeka Szabadkán született, és ahhoz, hogy Szegedre, majd Németországba kerüljön, nem kis akadályokon kellett keresztülvergődnie magát. Ahhoz pedig, hogy harmonikus életre leljen, számos megpróbáltatással kellett szembenéznie. Életútjának szomorú és vidám fordulatairól olvashatnak az alábbiakban.
Egészségügyi Középiskolába és a Zeneiskolába jártál Szabadkán. Mi döntötte el, hogy úgymond az operációk helyett az operá tválaszd?
– Az Egészségügyi Középiskolát azért fejeztem be, mert édesapám szerint a zenei pálya bizonytalan, és ha minden kötél szakad, legalább van egy szakmám. Amikor felvételiztem a Szegedi Zeneművészeti Egyetemen, megtudtam, hogy csaknem hatvan jelentkező volt, és mindössze hatan kerültünk be. Kevésen múlott, édesapámnak igaza lett, tényleg nem érdemes mindent egy lapra tenni. Szerintem hallgatni kell a szülőkre, és megfontolni a tanácsaikat.
Mindig is éreztél vonzalmat az operairánt?
– Az igazat megvallva azelőtt nem szerettem az operát, és sosem gondoltam, hogy egyszer operaénekes leszek. Nép- és táncdalokkal nyertem versenyeket. Felléptem a Ki mit tud?-on, a Szólj, síp, szólj!-on és a temerini táncdalversenyen is. Idővel viszont ennyivel nem akartam beérni, nem tartottam jelentős eredménynek. Amikor egy zeneiskolai énektanárnő meghallgatott, azzal bátorított, hogy foglalkozzam szólóénekléssel. Az operát pedig azért nem szerettem, mert nem ismertem igazán. Ma már értem, átérzem a zenedrámák világát, az egyetemen tovább gyarapítottam tudásomat, mondhatnám, beleszerettem az operába. Az operák közül elsőnek egy Wagner-művet hallgattam/láttam a Magyar Állami Operaházban. Nevetésre ingerelt, hogy a közönség milyen fegyelmezett, az embereket még a köhögés vagy a halk beszéd is zavarta. Pisszenni sem lehetett, olyannyira figyelték, mi történik a színpadon. Végül majdnem kiküldtek bennünket az előadásról. Ahogy teltek a hónapok, és több előadást is meghallgattam, már engem is zavart, ha mások beszélgettek vagy köhögtek előadás közben. Megérintett az opera, és elhatároztam, hogy én is főszerepeket alakítok majd a nagy színpadon.
Eddigi pályád során mely szerepeid voltak számodra a legmeghatározóbbak?
– Azok a szerepek, amelyekben megmutatkozhattam. Puccini Bohéméletében Musette-et alakítottam az idén a Magyar Állami Operaházban és a Debreceni CsokonaiSzínházban. Összesen tizenegy előadáson mutattam meg képességeimet. Rossini Sevillai borbély című operájában Rosinaként álltam színpadra, majd a Művészetek Palotájában is felléptem Budapesten és Magyarország-szerte. Mozart Varázsfuvolájának Éj királynőjeként a Szegedi Nemzeti Színházban szerepeltem, de több alkalommal énekelhettem a Kolozsvári Opera Viván és a Miskolci Nemzetközi Opera fesztiválokon: Mozart Locadelairójában Celidorát, R. Korzakov Sadkójában Volhovát és Ravel Kisgyermek és a varázslatok című operájában a Hercegnőt alakítottam. Természetesen bővíteni szeretném ezt a listát nagy drámai koloratúrszerepekkel is. Készülök a Normával, Bolein Annával, Luciával és Violettával is a Traviatából.
Nemrég megkaptad a Solti Alapítvány díját. Mit jelentenek számodra a díjak?
– Egyfajta jutalmat, munkám elismerését. Némelyik díj pénzjutalommal jár, az összeget operaversenyekre vagy utazásokra fordíthatom, tehát afféle segély a karrierépítéshez. Ilyen volt a Solti Alapítvány díja, a Sófi József Alapítvány fődíja és különdíja is, ezeket 2010-ben és 2011-ben ítéltek nekem, valamint a köztársasági ösztöndíj, melyet 2008-ban kaptam, és egy évig folyósítottak. A díjakkal nagy felelősség is jár. Kötelességemnek éreztem, hogy a kapott összegeket a karrierem előmeneteléhez szükséges eszközökre fordítsam, és évről évre eredményeket mutassak fel. Eddigi legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy a Magyar Állami Operaházban debütálhattam újdiplomásként, ezt pedig kevesen mondhatják el magukról.
Vannak-e olyan szerepek, amelyeke tmég feltétlenül elénekelnél, és van-e hely, ahol nagyon szeretnél fellépni?
– Verdi Traviatájából Violetta szerepét mindenképp, de Mozart Éj királynőjénekszerepétis előadnám nagyobb operaházakban. Az említetteken kívül pedig bármilyen főszerepet, amely megfelel a hangomnak. Szeretnék egy több évre szóló szerződést kieszközölni a sorstól, Németország valamelyik nagy operaházához szegődnék legszívesebben, például Münchenben, és jó lenne más országok nagyobb operaházaiban is fellépni. Sok ember hisz bennem, sokan támogattak, és szeretném megmutatni, hogy ez nem hiábavaló.
Túl vagy egy rossz házasságon, hogyan sikerült talpraállnod, egyensúlyba hoznod a lelkedet?
– Első házasságom nagy hiba volt. Sajnos naiv voltam, amikor azt hittem, elég, ha szerelmes vagyok, és boldog leszek. A középiskola befejeztével az első férjemnek éltem, és nem törődtem az énekléssel. Sokat szenvedtem mellette, de mindig elnéző voltam iránta. A rossz házasság ellenére nagyszerű ajándékot kaptam: két csodaszép gyermekünk született. De nem bírtam sokáig, az ezzel járó felelősséget és a békétlenségből a kiutat az öngyilkosságban, vagy Isten keresésében láttam. Az utóbbi mellett döntöttem. Elmélyedtem a Bibliába, így kezdtem Istent keresni, és szinte természetfölötti, kifogyhatatlan szeretettel töltődött meg a szívem. Megtanultam megbocsátani, de úgy éreztem, el kell válnom. Huszonnégy évesen, elvált asszonyként elhatároztam, hogy továbbtanulok. Egy év alatt felkészültem a felvételire, és így kerültem Szegedre a Zeneművészeti Egyetemre. Isten erőt adott, a szüleim vállalták a gyermekeimet, én meg ingázni kezdtem Szabadka és Szeged között. Szerencsére, az eredmények nem maradtak el.
Hogyan kerültél Szabadkáról Magyarországra és onnan Németországba?
– Középiskolai végzettséggel Szabadkán nemigen lehet megélni. Amikor ez tudatosult bennem, elhatároztam, hogy továbbképzem magamat. Szabadkán Baráth Emília és Heródek Éva tanárnők indítottak el, majd Andrejcsik István tanár úr felkészített a felvételire. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán tanultam dr. Temes iMária tanárnő növendékeként. Az egyetemi éveim után mindenképp szerettem volna kimenni külföldre.
Németország is vonzott, mert ott több operaház is van. Két évvel ezelőtt megismerkedtem egy magyar fiatalemberrel, aki Németországban élt. Kiderült, hogy hasonló a gondolkodásunk, közös az érdeklődési körünk, és ami a legfontosabb, az ő életében is Isten az első. Tudtam, hogy egy olyan személyben, akinek fontos az Istennel való kapcsolat, és a bibliai útmutatások szerint él, szilárdan bízhatok. Így hát a felesége lettem, és kikerültem Németországba.
Jelenleg hol élsz, hol dolgozol és mivel foglalkozol?
– Frankfurt közelében menedzserekkel tárgyalok, és készülök két nemzetközi operaversenyre. Az egyik Münchenben a másik Hollandiában fog lezajlani. A Solti-díjjal kapcsolatban is várhatóak fellépések. A Debreceni Csokonai Színházban nyolcszor énekeltem Puccini Bohéméletének Musettáját. Ez megmarad a következő évadban is. Emellett mindennap gyakorolok, és új szerepeket sajátítok el.
Hogyan vigyázol a hangodra?
– Megszokott életritmusommá vált, hogy nem iszom hideget, sem szeszes italt, nem járok füsttől szennyezett helyekre, nem dohányzom, és kímélem a hangszálaimat, úgy is, hogy nem bonyolódom ostoba fecsegésekbe vagy vitákba. Magánéletünk is nyugodt, vendégszeretők vagyunk ugyan, de nem élünk nagyvilági életet. Így a hangom is megpihenhet. Versenyek és fellépések előtt mindig magammal hordok vitaminokat, gyógyteákat, inhalálót, ezek jótékonyan hatnak a hangszálaimra. Sokaknak ez túlzásnak tűnhet, de én a hangomból élek, és figyelnem kell rá.
Ké tgyermekedet, tízéves fiadat és nyolcéves lányodat is érdekli a zene? Szeretik hallgatni, amikor énekelsz?
– Nagyon aranyos és jó gyermekeim vannak. Öröm anyának lenni, de legyünk őszinték, egy idő után mindenki kikészül attól, ha valaki naponta hangosan énekel a házban. Amikor viszont eljöttek a koncertemre, élvezték és büszkék voltak rám. Ez engem boldoggá tesz. A gyerekeimet arra tanítom, hogy a zene jótékonyan hat az emberre, s ha csak módjuk van rá, hallgassák a klasszikus műveket, köztük az operákat is, így közelebb kerülnek az édesanyjukhoz, és megbocsátják, hogy el kell viselniük a szerepre készüléshez szükséges sok áriázást...
Hogyan sikerül a fellépéseidet egyeztetned a családi élettel?
– Sajátságos munkatervezést igényel, én nem dolgozom napi műszakban, de amikor szólít a feladat, két-három hétre is el kell utaznom. Úgy osztom be a munkámat, hogy ezek az intervallumok ne legyenek gyakoriak, a tanulást és a gyakorlást pedig itthon végezhessem. A célom mindenképpen egy hosszabb szerződés például Münchenben, és akkor rendszeres havi fizetés mellett egy helyen szerepelhetnék. Semmiképp sem szeretnék azon művészek sorába állni, akik elhanyagolják gyermekeiket és családjukat a karrier érdekében. Számomra a második férjem és két gyermekem alkotja a harmóniát és a békességet az életemben. Végre egy olyan otthonban élhetek, ahol Isten, békesség és szeretet van. Ezt pedig nem cserélném le semmiért sem.
Magyarország egyik tehetségkutatóját egy amatőr operaénekes nyerte meg, és ez eddig egyedülálló. Miért van ez így?
– Nagyon sok jó operaénekes van, akik nem tudnak érvényesülni, és többen közülük megpróbálkoztak egy-egy ilyen tehetségkutatón, de gyakran nevetségessé váltak, és nem jutottak tovább. Szerintem a zsűritagok között lehetne operaénekes is. Az ilyen jellegű versenyeken sokan lenézik az operaénekeseket, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az operaénekesek a legszínvonalasabb képzés keretében sajátítják el az éneklési technikát. Ezzel szemben a tehetségkutatási megmérettetések után hirtelen magasra emelkedett „sztárok” hamisan énekelnek Ezt nemegyszer hallottam. S mi ennél még lényegesebb, az operaénekes mindig mikrofon nélkül áll a színpadra, és más technikai manipulációkhozsem folyamodik soha. Csakis tiszta hangjára, tehetségére és fizikai erejére támaszkodik.
Meghallgatsz-e más zeneműveket is, vannak-e kedvenc könnyűzenei előadóid?
– Habár munkámból kifolyólag főleg operát hallgatok, szívesen megnézem az Eurovíziós Dalfesztivált, és gyönyörködtet Celin Diont és Whitney Houston produkciója is. Amikor lazítok vagy utazom, a Vidám Szimfonikusokat hallgatom, de szeretem Bayer Friderikát vagy Perei Timóteust, akik Isten erejéről énekelnek. Pozitív szövegű dalaik jót hatnak rám. Eszembe juttatják, hogy én is Istennek köszönhetek mindent.
Segít-e a hitabban, hogy átvészeld a nehéz időszakokat?
– Semmi vagyok Isten nélkül, és szenvedések útján ugyan, de ezt megtanultam. Minden embernek azt ajánlom, hogy ne csak akkor keresse Istent, amikor bajban van.
