A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ismét egy rendhagyó előadással, pontosabban ezúttal előadás-trilógiával lepi meg közönségét. A Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával egy újabb hosszú távú színházi együttműködés jött létre a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a MASZK Egyesület között Pass-port címmel. A közös munka során pedig három színházi előadás született. A Pass-port Szabadkában: Béres Márta, Mészáros Árpád, Jelena Mihajlović, Mikes Imre Elek és Suzana Vuković játszottak, a Pass-port Szegedben pedig Csorba Kata, Mezei Kinga, Mészáros Gábor és Seres István Pipu.
Az előadás(ok) rendezője, Urbán András beharangozta a harmadik részt is, a Pass-port Európát, és elmesélte, hogyan jött létre ez az elképesztő projektum.
– Ez az előadás a harmadik része ennek a projektumnak, amelyet az Európai Unió támogat a határon átívelő, Szerbia–Magyarország IPA-program keretében. A szereplőgárdát, színházunk színészei mellett, két szerb és két szegedi színész alkotja. A két félre osztott társulat hónapokig kutatómunkát végzett Észak-Bácskában, leginkább Szabadkán. Arra keresték a választ, hogy itt hogyan élnek az emberek, mit gondolnak saját magukról, és mit másokról, hogyan vélekednek a határon túliakról stb. Ebből született meg a PASS-PORT SZABADKA avagy A démonok városa című előadás. A második rész főleg azokra az eredményekre épült, amelyek a szegedi vagy a Csongrád megyei, tehát a magyarországi oldalon készült kutatások alkalmával születtek. Ez foglalkozik leginkább a vajdasági magyarok és a magyarországiak viszonyával, a határon túli életről, és hogy mi innen hogyan látjuk mindezt, ez pedig a PASS-PORT SZEGED. Mindkettő egyébként nagyon intrikus és provokatív előadás, és egyaránt jó fogadtatásra talált a közönségnél. A harmadikat most készítjük, és ebben részt vesz a teljes csapat. Azokra a tapasztalatokra épül, amelyeket az első két előadás hozott, tehát a kutatómunka eredményeire és a két produkció játszásának élményeire. A harmadik előadás címe: PASS-PORT EUROPA, és mondhatni, hogy egy levél Európának. Azzal foglalkozunk, hogy mi itt a határ mentén hogyan tekintünk Európa irányába. Ez a záróelőadása a sorozatnak. A PASS-PORT első részét júniusban mutattuk be, a szegedi részt júliusban játszottuk odaát, nálunk októberben lesz, a jelen pillanatban készülő PASS-PORT 3-at pedig ma láthatja Szegeden a közönség, itthon pedig novemberre szervezzük meg úgy, hogy három egymás után következő napon lejátsszuk a trilógiát. Ezek tehát összefüggő előadások, de külön is megérthetők.
Hol tart a munkafolyamat?
– A nehezebb részénél. Miután létrehoztuk az első két előadást azt gondoltuk, hogy a harmadik majd szinte magától elkészül, de valahogy mi is egy határra kerültünk, és újból át kell gondolnunk mindent. Ha azt járjuk körül, hogy mit jelent számunkra Európa, furcsa képzetekhez jutunk, és akkor is, ha azon elmélkedünk, hogyan élnek itt és ott az emberek. Olyan életérzés tör ránk, mintha a teljes bizonytalanság küszöbén lennénk, de azt hiszem, hogy ez minden emberben közös. Az Európai Unió sem jelenti feltétlenül a biztonságot, hiszen onnan is folyamatosan zavarba ejtő hírek érkeznek. Ugyanakkor létezik egy erős elszántság, leszámolni a nem igazán emberhez méltó élettel, amelyet gyakran élünk.
Az előadást kutatások előzték meg. Mit foglaltak magukba, hogyan folytak le?
– Többféleképpen, például felhívásokat intéztünk az emberekhez, sőt ez a folyamat még tart, mivel még dolgozunk ezen a projektumon. Azt kértük, hogy írják meg, miért szeretnek vagy nem szeretnek itt élni, valamint töltsenek ki egy kérdőívet, amit egy szegedi tudós-szociológus csapat dolgozott ki. Ez is arra hivatott, hogy a határ két oldalán észlelhető viszonyokat vizsgálja. Színészeink emellett interjúkat készítettek, videón vagy hangfelvétel formájában, elsősorban szabadkaiakkal és szegedeiekkel, de más vajdasági települések lakóival is, például zentaiakkal és horgosiakkal. Iskolákba is ellátogattunk, amely során diákokkal beszélgettünk erről a témáról, magyar, szerb, horvát ajkúakkal is, nálunk és Magyarországon egyaránt. Céglátogatásokat tettünk, és dolgozókat is kérdeztünk. Az utca ismeretlen emberétől kezdve, a jó ismerősökig, akiket csak lehetett, bevontunk ebbe a kutatásba. Ezek szociológiai kutatások, de félreértés ne essék, az előadás nem egy szociológiai disszertáció, hanem művészet és színház. A kutatásaink és ismeretszerzéseink valójában egyfajta alapanyagot jelentettek ahhoz, hogy elkészüljön ez az előadás.
n Milyen eredményeket hozott a kutatás?
Egyértelműen azt érzem, hogy keveset tudunk egymásról. Úgy is, mint nemzetiségi közösségek egy országon belül. Kevés a pozitív átfedés, előítéletek pedig bőven akadnak. Csekélyek az ismereteink a határon innen és túl, magyarok magyarokról témakörben. Felszínesek a kapcsolódási pontok, olykor pedig úgy érezzük, mintha hiányozna az őszinteség. Inkább egyfajta protokolláris viszony valósul meg.
Mi lesz az előadás jövője?
– A meghívásoktól függ, tervezzük játszani Magyarországon is. Szeretnénk előbb-utóbb Szegeden is összehozni a trilógiát. Néha érezni valamiféle fenntartást is, vannak olyan kultúrkörök, ahol nem szeretnek foglalkozni azzal, ami itt történik. Olyan helyzetbe kerülök, amikor azt mondják, hogy ez a kilencvenes évek háborújáról szól, holott nem. A problémák, amik bennünket foglalkoztatnak, tipikusan európaiak, kezdve a határ-, a kisebbség kérdéséről, a multietnikai, interkulturális viszonyokról stb.
Milyen évad elé néz a KDSZ?
– Történtek változások, Mészáros Árpád elment, most Pletl Zoltán társulatunk új tagja. Izgalmasan kezdődik az évad, készül az új előadás, játszottunk Kiskunhalason, Belgrádban a BITEF-en, és Ljubljanában. Októberben az Urbi et orbit játsszuk Szarajevóban, tehát úgy gondolom, hogy színházunk egyfajta csúcson van, de ezt bírni is kell. A Pass-port trilógia pedig színházi és kultúrpolitikai értelemben is egyedi projektum.
Társulattagok az előadásról
Az alábbiakban színészeket, alkotókat is megszólaltattunk az előadás készítéséről, a munkafolyamatáról és témájáról.
Mikes Imre Elek, a KDSZ színésze:
– Érdekes számomra ez a téma, összehasonlítani a mi életünket, a magyarországi határ menti élettel, hogyan éljük meg a határt stb. Az interjúk során különböző emberek sokféle véleményével találkoztunk, ami szintén érdekes élmény volt. Egyébként is jellemző ránk, hogy amikor készítünk egy előadást, beszélgetünk is érintettekkel az adott témakörben. Ezúttal nem szakképezett emberek véleményére voltunk kíváncsiak, hanem a körülöttünk élőkére, és ez új dimenziókat tárt fel. Nagyon rendhagyó és izgalmas, hogy ilyen kutatómunkát folytatunk.
Pletl Zoltán:
– Jelmeztervezőként kerültem bele az előadásba, de játszok a harmadikban is. Érdekes számomra a kutatómunka. A határról a börtön, a bezártság, a szabadságvesztés jut eszembe. Szeretem a kihívásokat, a lehetőségeket, és állandóan ezeket keresem. A művészi kihívások éltetnek igazán, és úgy érzem, hogy ezeket egyelőre meg is lelem, különösen amióta ebben a színházban dolgozom.
Seres István Pipu, szegedi színész:
– Szabadúszóként dolgozok, és a Pass-port második részében játszok. Ez egy teljesen más együttműködés, már csak abból kifolyólag is, hogy a határ két oldalán vagyunk, és eltérő színházi nyelvet beszélünk. Emiatt is ez egy kicsit több, mint vendégszereplőként részt venni, hiszen egyszer csak elkezdünk valahova tartozni. Ketten játszunk az előadásban Magyarországról, és most érdekes helyzet állt fel, mivel annak ellenére, hogy magyarok vagyunk, most mégis mi lettünk a kisebbség.
Antal Attila, az előadás dramaturgja és zeneszerzője:
– Az előadásban két részében élőben játszok, valójában zenei aláfestést nyújtok. Az első előadásban igyekeztem megtalálni bizonyos jellegzetes, ismétlődő motívumokat. A másodikban sötétebb hangulatot teremtettem. Ígérem, a harmadik is nagyon izgalmas lesz.
