„A szempár mindenkit figyelt, a hang mindenkit körülvett. Míg aludtak vagy ébren voltak, dolgoztak vagy étkeztek, beltérben vagy szabadban, fürdőszobában vagy ágyban – nem volt menekvés. Az egyén nem tudhatott magáénak semmit, kivéve néhány köbcentimétert a koponyáján belül” – így foglalja össze George Orwell az 1949-ben kiadott, 1984 című regényében azt az állapotot, amelyben London lakóinak nagy része él, a Nagy Testvér és a Párt folyamatos felügyeletének hatókörében. A szerző művét a sztálini diktatúra ihlette, annak veszélyes tendenciáit látva vetített előre egy fiktív rémlátomást. A kötetet elolvasva egy nyitott szemmel járó polgár ma könnyen rideg valóságként érzékelheti annak tartalmát. A könyvet fellapozva azon elmélkedek: ma vajon milyen rémlátomásokat vetítene elénk George Orwell, látva a Nagy Testvér modern kori szabadalmait?
Emlékszem, a világjárvány idején, a közösségimédia-felületek kommentszekcióiban a vakcinaellenesek táborában számtalanszor találkoztam azzal az érvvel, hogy a védőoltás valójában egy chip, amellyel a hatalmasok az egyéneket akarják lekövetni, kontrollálni, ezért nem érdemes azt felvenni. A karantén csendes éjszakáiban gyakran olvasgattam az ilyen bejegyzések, megjegyzések alatt kialakult közösségi vitákat. Emlékszem, egy leleményes kommentelő a következőt írta egy vakcinaszkeptikus felhasználó megjegyzése alá: „Ott van már a chip a zsebedben, nagyokos. De talán még gyakrabban a kezedben. És még fizettél is érte.” A kommentszekcióból az is kiderült: a hozzászóló az illető mobiltelefonjára utalt. Ma már köztudott: eszközeinken keresztül az algoritmusok minden adatot leprofiloznak rólunk. Tudják, hogy mikre kattintunk, milyen gyakran és hogy mennyi időt töltünk el az adott helyen, sőt még azzal is tisztában vannak, hogy merre böngésztünk mielőtt oda kattintottunk, ahová. Tudja, hogy hány évesek vagyunk, mi az érdeklődési körünk, van-e gyerekünk, és még azt is, hogy kapcsolatban vagyunk-e vagy sem. De nem is kell böngésznünk. A mikrofonunk mindent rögzít, s dokumentál rólunk (beszéljünk csak egy bizonyos termékről a telefonunk mellett, néhány pillanattal később már arról szóló reklámok jelennek meg előttünk). Ám ami ennél is pofátlanabb, és sokkal inkább hasonlít George Orwell által felfestett rémképhez, az nem más, mint a kínai társadalmi kreditrendszer, amelyet ma már alkalmaznak az országban. Ez pontosan olyan, akár a kaland- és szerepjátékokban a képességpont. Annyiban azonban különbözik, hogy ezt nem játékból használják, illetve aki Kínában él, egyszerűen nem dönthet úgy, hogy nem játszik. A rendszerben nyilvántartott egyéneket egy 800-900 pontos rendszerbe sorolják be. Pontszámuk csakis tőlük függ: amikor a kormányzat által jónak ítélt dolgot tesznek, pluszpont kapnak, ám ha a kormány erkölcsi vagy politikai érzéke szerint helytelen dologba mennek bele, máris csökkennek a pontszámok. Az országszerte kiépített, több mint 200 millió (kültéri és beltéri) kamerából álló megfigyelőhálózatot a képeket elemző és „értő” háttérrendszer segíti. A megfigyelőrendszer nemcsak azt látja, amikor a polgár bemegy egy boltba, hanem az az adat is beérkezik például a központba, hogy ki mit tolt ki a pénztáron a kosarában. Ha például valaki túl sok alkoholt vásárol, az felveti a gyanúját annak, hogy alkoholista. Ha valakinél ezek alapján erkölcstelen iszákosságot vél felfedezni a rendszer, akkor rögtön levon tőle néhány pontot. Persze ez fordítva is igaz: a „megfelelőnek” ítélt vásárlások pontokat hozhatnak a konyhára.
Látva a jelenkor viszonyait, a Nagy Testvér modern kori szabadalmait, azon elmélkedek, ha élne, vajon mit vetítene elénk a következő negyven évre George Orwell?
Nyitókép: Pixabay
