A rendesen esedékes őszi, íróasztali cetliszelektálás közben akadtam rá a zöld színű tapadós cetlin szereplő feljegyzésemre, ami valamiképpen hozzátapadt egy újévi üdvözlőlaphoz: „Garay-évforduló kapcsán szintén fontos! 135 éve született Kabos Gyula, első színházi fellépése Szabadkán volt 120 éve, első filmjét (második magyar hangosfilm) 91 éve mutatták be. Új épület/régi?”
Elfeledkeztem róla, elfeledkeztem arról, hogy valamikor februárban felírtam ezt egy tapadós cetlire. Márciusban volt születésének évfordulója, áprilisban került sor első színházi fellépésére Szabadkán. Mindezeket az adatokat sokszor elolvashatjuk, tulajdonképpen annyiszor, ahányszor csak rákeresünk Kabos Gyula nevére. Nem nagy kunszt. Az már fogósabb kérdés, hogy rákeresünk-e valamiért a nevére.
Kabos Gyula tíz évvel volt idősebb Garay Bélánál. Talán arra gondolhattam, hogy érdemes volna utánanézni, láthatta-e a szabadkai színpadon statisztaként megjelenő későbbi sztárt, ezt az őrületes tehetséget, akinek filmes alakításai ma is élnek, nincs bennük semmi túlzás, mesterkéltség. Szakmai forrásokból tudjuk, hogy 1905–1906-ban és 1909–1910-ben is Szabadkára szerződött. Lányi Hedda rajongott érte, naplóbejegyzései tanúsítják, hogy több levelet is váltott Kabos Gyulával. Rendes dolog volt Kosztolányitól, hogy Kabos első címszerepéről elmélyülten, komolyan írt – és elismeréssel. Talán úgy volt vele, hogy egy úriember lenyeli a féltékenységet, és nem áll kicsinyes bosszút. Pláne egy ilyen tehetséges színészen. Még majd ő esne ki marhának.
Várhatnék a róla szóló írásocskával novemberig, hiszen az 1931. november 27-i Esti Kurirban megjelent hirdetés szerint másnap volt első filmjének, a Hyppolitnak a bemutatója: 1931. november 28-án a RADIUS-METRO FILMPALOTA-ban és a FORUM FILMSZÍNHÁZ-ban került sor a premierre. De attól tartok, elviszik a napok, a hétköznapok hordaléke maga alá temeti a szándékomat, ami szerint okvetlenül meg kell emlékeznünk Kabos Gyuláról, aki az első zsidótörvény életbe lépése után egy évvel érkezett meg az Egyesült Államokba, vagyis 52 évesen. Két évvel később halt meg.
Rátonyi Róbertnek az jutott eszébe, amikor közeledett Kabos Gyula halálának 50. évfordulója, hogy haza kellene hozatni a hamvait. Rátonyi halála után Székhelyi József, Mikó István, Szombathy Gyula ezzel a céllal alapította meg a Kabos Gyula Társaságot: Kabos Gyulát 1996. november 30-án helyezték örök nyugalomra a városban, ahol született.
Jövőre átadásra kerülhet az új szabadkai színházépület. Talán azért írhattam fel arra a zöld színű tapadós cetlire Kabos Gyula nevét, mert arra gondolhattam, hogy mindenkiről ugyan nem emlékezhetünk meg, róla mindenképp meg kellene emlékeznünk. Természetesen Déryné Széppataki Róza és Blaha Lujza mellett. (Dérynét, ahogyan azt Barácius Zoltán már tizenöt éve megírta, nemcsak a magyar, de a szerb, bunyevác és német ajkú szabadkai közönség is imádta: „virágesővel fogadták a színrelépését, és éjjelizenét adtak neki”.)
Azt is felírtam a cetlire, hogy „új épület/régi?”. Talán arra gondolhattam, hogy hiába kárhoztatjuk az új épületet, ha a régi épületen sem helyeztük el azt az emlékjelet, ami kulturális jelenlétünkről mesél. Ha megtettük volna, csak vissza kellene helyezni.
