– A tréfát a tragédiától csak az a hajszálnál is semmibb valami választja el, amire mondhatjuk, hogy felfogás dolga – az idézet magától a legendás ponyvaregények írójától, Rejtő Jenőtől származik. A bölcsesség villámcsapásként elevenedik fel gondolataimban nem sokkal azután, hogy kollégám – kihasználva a vénasszonyok nyara által nyújtott kegyelmi időszakot – arra kér, ebédeljünk egy jót valamelyik közeli kifőzde teraszán. Miközben a legendás babgulyás kihozatalára várunk, egy rosszat sejtető segélykiáltásra hasonlító nyikorgásra leszünk figyelmesek. A hang közel két évtizedes autótól származik, amely az útra korábban kicsordult olajfolt miatt siklik az aszfalton, s a piros lámpánál várakozó autóba ütközik.
Valamilyen csoda folytán egyik jármű sem sérül meg. A kényszermegállást elszenvedő sofőr kiszáll az autóból. Káromkodni kezd. A mindenhatótól kezdve az útkarbantartók szüleiig bezáróan mindenkit megidéz. A balesetben érintett másik személygépkocsi vezetője nyugtatja a saját idegrendszerével hadban álló ipsét, aki szinte egyáltalán nem reagál a külvilág ingereire. Iszonyú haraggal becsapja kívülről a jármű ajtaját, majd néhány másodperc elteltével belülről is megteszi ugyanezt. Kerekeit megkapartatva továbbáll, s lefordul az útkereszteződésnél.
Egy robogós ételfutár közelít a tett színhelyére. Az olajfoltot ugyan sikeresen kikerüli, a manőver hatására mégis elvágódik. Amíg az abroncs és az aszfalt súrlódása következtében keletkezett keskeny füstfelhő kígyózva felszáll a magyar főváros szecessziós épületei előtt, a sofőr feláll. Leporolja magát. A járókelők felemelik a robogóját, közben állapota felől érdeklődnek. A futár mosolyogva azt mondja: „Nyugalom, semmi bajom." Egy telefonhívást intéz. A diskurzusból arra lehet következtetni, a kedvesével beszél. Nevetve meséli el neki a közelmúlt eseményeit. A történések láttán munkatársammal azon tanakodunk: vajon mennyire van kihatással gondolkodásunk életünkre? Vajon a két személy közül melyiknek van boldogabb, ha úgy tetszik, sikeresebb élete? Milyen magánélete lehet egy életvidám, optimista embernek, míg milyen az ellenkezőjének? Milyen lehetőségek kecsegtetnek egy olyan személynek, aki folyamatosan pesszimista, ideges, és milyen annak, aki másfajta magatartást gyakorol? A jelenség kapcsán Viktor Emil Frankl osztrák neurológus és pszichiáter jut eszünkbe, aki ezen logika alapján egy teljes terápiás módozatot dolgozott ki. A holokauszttúlélő a Mégis mondj igent az életre! című művében dióhéjban fejti ki a logoterápia alapfelvetéseit: eszerint az egyén elsődleges motivációs ereje az élet értelmének megtalálása, amely után az pozitív maradhat a legszörnyűbb körülmények között is. Memoárjában felidézi: amennyiben megfelelően teljesítettek bizonyos munkakörökben Auschwitzban, cigikuponokat kaptak az SS-tisztektől. Egy dohánykupont egy tányér leves kuponjára lehetett elcserélni. Aki élni akart, az biza el is cserélte. A pszichiáter megfigyelte, a rabok, akik a dohányfüst elszálló pesszimizmusa mellett tették le a voksukat, néhány nap múlva – szinte kivétel nélkül – krematóriumban végezték. Ennek kapcsán a következőt írta az író: „Bármidet, amid az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre. Ez határozza meg a megélt életünk minőségét; nem az, hogy gazdagok vagy szegények, híresek, avagy ismeretlenek, egészségesek vagy betegek voltunk-e. Az határozza meg életminőségünket, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz, milyen jelentéssel ruházzuk fel őket, milyen viselkedésmóddal reagálunk rájuk, milyen elmeállapotba kerülünk miattuk."
