Amiként a lassacskán lehulló hópelyhekből szövődő hótakaró fedi be a tájat, úgy borította be a gondos mozdulatokkal rájuk szórt porcukor a finoman illatozó süteményeket, ő pedig csak nézte, miként válik tökéletessé a nagymamája munkájának gyümölcse, a kedvenc sütije, s közben szinte összefutott a nyál a szájában, annyira várta, hogy megkóstolhassa a remekművet, amelyhez semmilyen más édesség nem érhetett fel, hiszen oly sok emlék, oly sok szép pillanat kötődött hozzá, amelyek mind-mind felelevenedtek az emlékezetében, valahányszor megízlelte. A karácsony íze volt. Felemelő és szeretetteljes. A maga egyszerűségében is tökéletes.
A gondos mozdulatokkal rájuk szórt porcukor nemcsak a finoman illatozó süteményeket borította be ilyenkor, hanem a lelkét is, mintegy megtisztítva azt a mindennapok során ránehezedő szennyeződésektől, amelyektől, bármennyire is szeretne, alig tud megszabadulni az ember. Azért szerette annyira a hóesést is, mert olyankor úgy érezte, a friss hó mindent eltakar abból, amit nem szívesen lát, ugyanúgy, ahogyan a porcukor is mindent elfed abból, amit nem szívesen érez.
A gondolatokkal más volt a helyzet, azok folyamatosan ott cikáztak a fejében. S noha hitt a teremtő erejükben, azt vallva, hogy amiként az ember gondolkodik, az ő maga, mégsem tudott egyik pillanatról a másikra megszabadulni tőlük, miközben számtalanszor feltette magának a kérdést: vajon a gondolat-e a meghatározóbb, a gondolkodás vagy esetleg maga a végiggondolás? Önmagának sem vallotta be soha, hogy az utóbbitól, ahogyan mindenki, ő is tartott kicsit, hiszen közben akaratlanul is olyan útra lépett, amelynek túloldalán a szembesülés sohasem kellemes, sőt olykor kifejezetten fájdalmas pofonjai várták, azok, amelyekből olykor órákig, olykor napokig nem tudott felocsúdni.
Amikor úgy érezte, nem bírja tovább, s havat nem remélhetett, elővette nagymamája megsárgult receptes füzetéből a kissé szamárfüles füzetlapot, amelyen a kedvenc sütije elkészítési módja állt, majd ugyanolyan gondosan, ahogyan egykor ő tette, kimérte a hozzávalókat, köztük azt is, ami a papíron nem szerepelt, ám a nagymamája soha ki nem felejthette, a dupla adag szeretetet, jól összegyúrta az egészet, majd miután kisült, addig szórta rá a porcukrot, amíg csak a dobozban tartott, hogy teljesen befedje, amiként a lassacskán lehulló hópelyhekből szövődő hótakaró fedi be a tájat, és közben újra megteremtse a karácsony ízét, a maga egyszerűségében is tökéleteset.
Nyitókép: Illusztráció
