Az igazi karácsonyok emlékére
Azt mondja anyám, hogy azt mondja az Agárdi a rádióban, hogy a nagymamája zokni és zsebkendő. És jelentőségteljesen bólint mellé, hogy ő az Agárdival ért egyet. Pedig én még meg sem szólaltam. És ha megszólaltam volna, ugyan mit mondhattam volna? Hogy nem? Amikor a nagymamám pontosan erre tanított: az ajándék legyen: zokni és zsebkendő. Csak az én nagymamán spórolósabb volt (ezek szerint), mint az Agárdié, mert nálunk zoknit a férfiak kaptak, zsebkendőt meg a nők. A gyerek meg kötött pulóvert és könyveket. A nagymamám dugdosóbajnok volt, mert akármikor toppantam be, sohasem tudtam rajtakapni. És mégis megkötötte a norvég mintás, combközépig érő, meggyszínű pulóvert! Istenem, köszönöm, hogy fruskaként abban korcsolyázhattam!
Anyám visszarángat a jelenbe, a tekintete lágy, de követelőző. És hol vegyek én zsebkendőt?! Így csattanok fel. Már nem árulnak zsebkendőt? Anyám időnként bosszantóan álnaiv. Elképzelem, ahogyan apró vasalómmal zsebkendőket vasalok. Ez is megtörtént, valóság volt egykor. És az érzés is valóságos volt: szerettük a zsebkendőket. Voltak gyerekzsebkendők, nőiek és hatalmas férfizsebkendők. A női zsebkendők szélét rózsaszín, sárga, halványzöld csík szegélyezte. De akadtak virágmintásak is. Házi szappannal megdörzsölt anyaguk lavórban ázott, aztán kimostuk, a szél megszárította, mi kivasaltuk, kettőbe, majd újra kettőbe hajtottuk, és újra megvasaltuk, hogy legyen éle. Így csusszantak a zsebbe a zsebkendők.
Azért utánanéztem (köszönhetem ezt a tudást Agárdinak, aki a Szabadkai Magyar Rádióban zoknikról és zsebkendőkről fecseg, de olyan átéléssel, hogy megremeg a lélek – nem fogom tán bevallani anyámnak, hogy én is hallgattam). Owaster textil zsebkendő szettet lehet vásárolni. Tehát zsebkendő még kapható. Ennyit megértettem ebből a szimpatikus magyar nyelvű mondatból. Anyagból van, hiszen textil. A szett az ugyanaz, mint a komplett, csak mást jelent, de az owasterrel komoly bajba kerültem (volna), ha nincs két kattintás, amivel kideríthető volt, hogy „az owaster termékek többször használható, hulladékmentes, környezetbarát alternatívák eldobható társaikkal szemben". Ugyanott feljebb: legyél viszonteladónk! Zöldbolt.
Egy pillanatra felmerült bennem, hogy az Agárdi valamiféle lobbistája ennek az owasternek, de aztán elvetettem a gondolatot. Különösen azért, mert ugyanott zoknit nem árulnak, tehát nem kapcsolt termék, pedig szerintem az is többször használható. Már ennyiből is világosan látszik, hogy a nagymamáknak igazuk volt, csak ők nem mondtak közben ilyeneket nekünk, hogy: owaster. Inkább megkérdezték, hogy kérünk-e még guráblit a tea mellé.
Ki ne kérne guráblit?! Miután az összes habcsókot már felzabálta. A gurábli és a habcsók ugyanolyan páros, mint a zokni meg a zsebkendő. Egyszerűen nem léteznek egymás nélkül, aminek a tojás az oka: egyikbe csak a sárgája kell, így aztán a fehérjéből, cukorral meg ecettel elkészül a habcsók, csak győzzük szárítani a sütőben. Közben pulóvert is köthetünk. Talán így kötötték össze a perceket a nagymamák, ahogyan a sütemények hozzávalóiból semmi nem veszhetett kárba, úgy az elkészülésükig sem múltak tétlenül a percek, órák, szorgalmasan, magától értetődően pulóvert kötöttek, zoknit stoppoltak (régebbi karácsonyi ajándékok), gombot varrtak, zsebkendőt szegtek. Vagy karácsonyi terítőt hímeztek.
Nem a percek vesztek el, hanem az idő hasznos eltöltésének fogalma. Így aztán újabb és újabb fogalmakat kell bevezetni, megnyugtatásul. Például: énidő. Itt nem viszonteladót keresnek, hanem coachingot ajánlanak. Ajándékozzunk élményt! Így rikkant a bemondó, majdnem elejtem a szelotejpet (átlátszó szigszalag), amivel a karácsonyi ajándékok csomagolását próbáltam rögzíteni, annyira megrémültem, hiszen azzal folytatta, hogy az környezetbarát dolog. Ezek a különbségek, gondoltam, vidéken zokni és zsebkendő, a nagyvárosokban meg élmény legyen az ajándék. Énekeljük el a Mennyből az angyalt, utána meg kártyázzunk! Vajon ilyesmire gondolhat a műsorvezető? Természetesen ez nem merült fel, azt hiszem, ez nem is élmény. Valami olyasmi lehet, mint a nagymamák, akik hiányoznak az örökös zokni-zsebkendő kombójukkal együtt. Emlék? Vagy az emlékek története? Éppen olyan, mint az ijedtség, amikor benyitottunk a fürdőszobába, és egy hal úszott a kádban. Később, a repülő pikkelyek elől menekülve, a szobában még feldíszítetlenül illatozó karácsonyfát méregetve, remegő szívvel, hogy megint karácsony van, és talán hó is lesz, de ha csak a süteményen a porcukor, az is elegendő, akár a kályhameleg és a csend, ami ránk borul.
