„Ültess el egy gondolatot, tettet aratsz le; ültess el egy tettet, szokást aratsz le; ültess el egy szokást, jellemet aratsz le; ültess el egy jellemet, sorsot aratsz le” – jön velem szemben az idézet, miközben a dohányzásról való leszokáshoz olvasok segítő tippeket különböző online fórumokon. Bizony, az egyetemi éveim alatt sikerült rászoknom eme káros szenvedélyre, és hát az ember addig nem is tudja, hogy rabja valaminek, amíg a fejébe nem veszi, hogy többé nem csinálja. A dohányzásról való lemondás során nem pusztán a nikotin iránti éhség készteti a leszokót az újbóli rágyújtásra: maga a művelet – amely az évek során szokássá alakult nála – utáni vágy is hajtja. Az egyik bölcs fórumozó tanácsként a következőt írja: „A káros szokásokat úgy tudjuk leginkább kigyomlálni életünkből, ha más, lehetőleg pozitív szokásokat építünk be a helyére.” Ki gondolta volna, hogy éppen a dohányzásra való rászokás (a leszokáshoz előbb rá kell szokni) ébreszt rá szokásaink hatalmára, tudatos kialakításuk jelentőségére?
Bár korábban is elgondolkodtam a szokások fontosságán, tudatosan nem törekedtem azok kiépítésére. Talán egy hónapja járhattam ökölvívóedzésekre, amikor – az ütések, lépések megfelelő kigyakorlása után – az edzőm a ringbe invitált. Egy pár pontkesztyűt vett fel, amelyet nekem különböző, általa meghatározott ütéskombinációk szerint kellett püfölnöm. Esetenként ütéseket is indított felém, ezek elől el kellett hajolnom, s vissza kellett kontrázom a kesztyűjébe. Közben rám szólt, ha valamit rosszul csináltam. Unalomig gyakoroltunk. Azt gondoltam, mindez pusztán azért fontos, hogy egy-egy ütést, mozdulatot, manővert tökéletesítsünk. Az első mérkőzésemen azonban rájöttem, mindez jóval többről szól. A ringben, amikor a bokszoló a fáradtságtól, egy bekapott ütéstől, fájdalomtól már nem ura a testének, akkor csak és kizárólag az edzésen megtanult mozdulatsorokat képes kivitelezni. Kis túlzással tehát az edzés során gyakorolt ütéskombinációk határozzák meg azt, hogy a nézők milyen ökölvívót láthatnak a ringben. Valahogy így van ez a való életben is: a szokások határozzák meg azt, hogy az emberek mit látnak, amikor ránk néznek, és azt is, hogy mivé válunk. A jó szokások a legjobbat hozzák ki belőlünk, míg a rosszak megakadályozzák, hogy önmagunk legjobb változata legyünk. A szokás ugyanis nem más, mint egy ponton tudatosan választott viselkedési forma, ami kellő ismétlésszámmal automatizmussá válik. Mindez azért fontos, mert napunk felét automatikus cselekedetek teszik ki. A szokásnak igazi hatalma voltaképpen a tunyaságon alapul, amely a másként való választás munkájától, nehézségétől s veszélyétől is meg akarja kímélni az értelmet és az akaratot, s tehát azt téteti velünk ma, amit már tegnap és százszor tettünk. Ha nem vigyázunk, személyiségvonásaink és szokásaink idővel lassan, de biztosan berögzülnek. Viselkedésünk mély barázdákat váj egyéniségünkbe. A szokásaink tehát, mint a lépcsőfokok, vagy közelebb visznek minket a céljainkhoz, vagy eltávolítanak tőlük. Minden tartós siker sok időt és befektetett energiát igényel. Ami szenzációs hír, hogy mindezt csak apránként kell megfizetnünk. Ezeket a kis lépéseket hívjuk szokásoknak. A rutinná válás idejéig egy aktív folyamatról beszélünk, kognitív energiát és akaraterőt emészt fel a mindennapjainkban az, hogy rávegyük magunkat szokás kiépítésére. Kialakított szokásaink azonban összeadódnak egy virtuális bankszámlán, megtakarításunk eredménye egyszer pedig felhasználható lesz. A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás. Végül azzá válunk, amit újra és újra megteszünk.
Nyitókép: (Illusztráció: pixabay)
