Kimondták már többen, hogy a modern nagyvárosi lét velejárója a terrorizmus. Elsősorban Nyugaton a lelkes befogadás miatt. Vannak, akik a megállapítást ironikusan vagy cinizmussal egy-egy újabb terrorcselekmény alkalmával megismétlik, arra utalva, hogy „ti hoztátok magatokra a bajt, amikor korlátlanul kebletekre öleltétek az új honfoglalókat”. Robbantanak, lövöldöznek, késelnek, autóval gázolnak… Nem az elmeháborodottakra gondolok, akik tébolyultságukban gyilkolnak céltalanul, hanem azokra, akik úgyszintén betegesen ölnek, de hisznek abban, hogy így elérhetik céljukat. Hiszen a terrorizmus az erőszak alkalmazásának olyan stratégiája, mely félelemkeltés révén politikai, ideológiai vagy vallási célokat szándékozik kikényszeríteni.
Nem volt ez mindig így, még a nyugati fiatalok is élhettek biztonságban, aztán jött a biztonságérzetet megtépázó utóbbi évtized, bár korábban kezdődött…
Négy évvel ezelőtt a Mérföldkövek címet viselő kötetbe a hetvenöt éves Magyar Szó évfordulójára hetvenöt írást választottam ki a háromnegyed évszázad alatt közölt néhány millióból. Olyanokat, amelyekről úgy véltem, hogy történelmi, társadalmi, tudományos vagy művelődési életünkben mérföldkövet jelentett, illetve a kor lenyomatát adták. Bekerült a könyvbe az 1972. évi müncheni olimpia is. Nem a nemes és békés küzdelmek megörökítésére. Az idősebbek emlékezhetnek a tragédiával végződött túszdrámára. Piszár József, a lap munkatársa így kezdte helyszíni tudósítását a történtekről: Megrázó eseményre ébredt tegnap reggel Münchenben az olimpiai falu lakossága. Öt óra tájban palesztinai kommandók betörtek az izraeli sportolók szálláshelyére, a szabadfogású birkózók és az öklözők edzőjét megölték, egy személyt megsebesítettek, és a rendőrség közleménye szerint 15–20 versenyzőt és vezetőt fogva tartanak.
Később kiderült, hogy a Fekete Szeptember terroristái 11 túszt ejtettek. Akkor is, mint nemrégen a Hamász, legfőképp izraeli börtönökben levő palesztin fogolyra akarták cserélni őket, 232-re. Mellettük a hírhedt német Vörös Hadsereg Frakció két szélsőbalos vezetőjét, Andreas Baadert és Ulrike Meinhofot is ki akarták szabadítani, akiket nem sokkal korábban fogtak el a rendőrök. Egyébként két évvel korábban a Baader–Meinhof-csoport tagjai a palesztinoktól kaptak fegyveres kiképzést, és gyilkoltak, robbantottak, gyújtogattak, bankokat raboltak ki, így harcolva „városi gerillákként” az imperializmus és az igazságtalan kapitalizmus ellen. (Később film is készült róluk.)
A fölkészületlen német rendőrök és vezetőik szinte amatőr módon láttak neki a túszmentésnek, visszautasítva az izraeli segítséget. Meg is lett a következménye: a nyolcból ugyan öt terrorista meghalt a lövöldözésben, de az összes túsz és egy rendőr is. Később fölállították a német terrorelhárító csapatot. Alighanem ekkor döbbentek rá, hogy nagy veszélyt hordoz a „behozatali” terrorizmus (is).
Nyugodtabb évek következtek, és alighanem maradtak volna is, ha nem veszik félvállról a veszélyt a nyugati politikusok. Feledékenyek, vagy nem akartak emlékezni? Így 2015-öt, az illegális bevándorlási roham évét Európa számára új korszak kezdetének is tekinthetjük, és a terrorizmus félelmetes elburjánzásának.
Mindjárt az év első napjaiban Párizsban tizenkét embert lőttek le a Charlie Hebdo szerkesztőségében: a Mohamedről közölt gúnyrajzokat bosszulták meg. A következő két napban három embert gyilkoltak meg más iszlám szélsőségesek. Novemberben a francia fővárosban egy összehangolt terrortámadás százharminc áldozattal járt. 2016-ban Nizzában nyolcvanhat embert gázolt halálra egy kamionos. Németországban a berlini karácsonyi vásárban a tömegbe hajtott egy terrorista, tizenkét ember halt meg…
És kisebb lendülettel azóta is folytatódik a terror. „Barikádok” és rendőrök őrzik a karácsonyi vásárok népét, akik helyenként a bevándorlók vallási érzékenységének kíméléseként lemondtak a köztéri karácsonyfákról.
Feladással és megadással a békességért?
Nyitókép: Klaus Rose/DPA/AFP
