Klímakabaré

„Minden horgász hatalmas harcsákat fog, többnyire akkor, amikor azt senki sem látja” – súgta nekem a bölcsességet (úgy két évtizede) nagyapám az egész napos bácsföldvári horgászatunk után, látva rajtam a csalódottságot a kevés zsákmány miatt. A rövid jelenet a néhány nappal ezelőtt lezajlott dubaji klímacsúcsról velem szembejövő hírek olvasása közben elevenedik fel emlékeimben, annak ellenére, hogy az analógia nem teljesen pontos. A klímavédelem, az óceánok, folyóvizeink, közvetlen környezetünk és a levegő eszméletlen mértékű szennyezésének kérdéskörének fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, a témával mindenképp foglalkozni kell, nemcsak az egyén szintjén, hanem a legmagasabb döntéshozói szinten is. Valójában azonban úgy tűnik: a klímavédelmet foggal-körömmel szorgalmazó vezetők többsége közül senki sem akkora környezetvédő, mint ahogyan azt a nyilvánosság számára tűnik. Hasonlóan nagyapám elméletéhez, amely szerint a legtöbb horgász nem olyan sikeres, mint amennyire azt a többiek felé mutatja. Az idén ráadásul olyan szintű pofátlanságot engedtek meg maguknak a klímacsúcs szervezői, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni.

Nem, most nem csupán a dubajihoz hasonló klímacsúcsok karbonlábnyomára gondolok. Persze az sem mellékes információ, hogy a bolygónk megvédéséről szóló rendezvényre konkrétan közel száz magánrepülőgéppel érkeztek meg a világ vezetői, a repülőknél pedig kevés környezetszennyezőbb jármű létezik. Az sem mellékes információ az önmagát környezettudatosnak tartó Európa szempontjából, hogy az elmúlt évek során a korábbi csővezetéken érkező orosz gázt leváltotta amerikai (tankerhajókon érkező!) nyersanyagra. Idén azonban már ott tart a klímavédelem, hogy fűtenek a klímakonferenciás hotelben, mert túl erős a légkondi. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató is részt vett a dubaji a COP28 klímakonferencián, és az X-en meg is osztotta bizarr kalandját a dubaji környezettudatossággal kapcsolatban. Hotelszobájában annyira magasra tekerték a klímát, hogy fázni kezdett. Amikor ezt jelezte a személyzetnek, közölték vele: nem tudják lejjebb csavarni a légkondit, és azt a megoldást találták ki, hogy radiátort visznek neki, amivel tud fűteni. „Ezt nem hiszem el. Fűtőtestet kellett kérnem Dubajban, mert két mérnök és a karbantartó együtt nem tudta kitalálni, hogyan lehetne csökkenteni a légkondit a szobámban – bármit csinálnak, mindig túlhűtenek” – írta a bejegyzésben. A kiszivárgott hírek szerint emellett a házigazda, az Egyesült Arab Emírségek olajnagyhatalomként arra használta fel az előzetes egyeztetéseket, hogy újabb olaj- és gázügyleteket kössön meg. Elhiszi valaki még ezek után, hogy a klímacsúcsok valóban Földünk megmentéséről szólnak?

A környezetvédelem mára politikai eszközzé redukálódott: olyan ügy, amelyben társadalmi egyetértés van, így vezetőként a téma felkarolásával politikai tőkét tudunk kovácsolni. A természet azonban attól pusztul, hogy irreális módon elhagytuk növekedésünk természetes határait. A károsodás akkor következik be, amikor egy közép-európai nemcsak jogának, hanem kötelességének is érzi, hogy valamelyik több ezer kilométerre lévő szigeten feküdjön a tengerparton, vagy szülőföldjén avokádót ebédeljen. Vagy amikor egy skandináv nemcsak jogának, hanem kötelességének is érzi, hogy papáját egyen reggelire a biojoghurthoz. A világ vezetői nem csinálnak mást, csupán a mi igényeinket elégítik ki: lehetőséget teremtenek növekedésünk, fogyasztásunk természetellenes határainak kielégítésére, miközben azt mondják, amit hallani szeretnénk.