Nagy a bizodalmunk az új esztendők iránt. Gondolom, azért vidám évváltáskor a világ, mert mindenki reménykedik a gazdagabban, jobban, szerencsésebben. Hacsak nem a csalódásokat bőven osztogató múló év pusztulását ünnepli. Mindegy is, bizonyosan okkal tette jókedvű ünneppé magának az ember ezt az egy-két napot. Ha mégsem hisz teljesen a jókat ajándékozó évben, segítségül hívja a szerencsét. Nem is csak önmagának, hanem rokonnak és barátnak is. Ez régebben úgy történt, hogy képes üdvözlőlapot vásárolt, ráírta évről évre ugyanazt az üdvözletet, föladta a postán, a címzett pedig tudomásul vette, hogy nem feledkeztek meg róla. De mit látott a lap címoldalán? Tömény szerencsekívánságot, hol giccseset, hol művészit, igen gyakran humorosat. Mert jól tudjuk, hogy szerencsét hoz a kéményseprő, a négylevelű lóhere, a malac és a patkó. Hozzájuk társulhat a gomba (a képeken piros kalappal, mérgesnek tűnő, de ugyan már!), kártya, különböző számok és miegyéb. Majdhogynem biztos lehetett a szerencséjében az, akinek az újévi képeslapján ezekből a jelképekből legalább négy szerepelt. Gyanítom, hogy a derűlátók kevesebben sem csalódtak.
Ha lehetetlen vállalkozás is elmesélni a képeket, a szerencse tekintetében néhánynak legalább a szereplőit bemutatom. Az egyiken pezsgőzik a kéményseprő, előtte malac fut, körülötte pedig hópelyhek helyett négylevelű lóherék hullanak. Kollégája a másik lapon patkóval és lóherével igyekszik a háztetőn állva megkotorni a kéményt. Akad olyan is, amelyen gyerek együtt pezsgőzik a süldővel, a jószág pedig lóherét tart a „kezében”. Megjelenik a patkón átugró malacka, ingaóra az inga végén lengő lóherével, malac- vagy disznóháton lovagló kéményseprő, lottózó malac (a szerencséért tenni kell), malacok nyalják a palackról a pezsgőhabot. Hogy a végén részeg disznóvá alacsonyodtak-e, nem derül ki.
Már csak arról kellene meggyőződnünk – komolynak szánt magyarázatok által –, hogy miként kerültek ilyen kiváltságos helyzetbe a szerencsehozók. A kéményseprőkben nem kételkedhetünk, mert aki kéménytisztítással megelőzi a veszélyes tüzet, máris babonás tisztelet övezi. Arra is van magyarázat, hogy miért érdemes megfogni a gombunkat, amikor nem képeslapon, hanem élőben találkoztunk a kéménytisztító mesterrel: mert nem mindig volt tömegáru a gomb, nemesfémből is készült, így veszteséggel járt, ha elveszítette a tulajdonos. Arra viszont nincs bizonyíték, hogy valóban sikeresen kisöpörte-e a fekete ember a szellemeket a kéményből rendes szerszámával vagy patkóval és lóherével. A négylevelű lóherét bizonyára épp a négy levele sorolta a szerencsét ígérők közé: a négyes szerencseszám, különben meg kevés az ilyen növény, szerencsés az, aki ráakad. A patkó a bűvös volta által tesz jó szolgálatot, ha már a tűzből kivéve a ló patájára teszik, és mégsem okoz fájdalmat. A szegény malacka szerepének a magyarázata vált ki némi kételyt. Hihető, hogy kitúrja a szerencsét, különösképpen, ha igen drága szarvasgombára idomította a gazdája. Az is rendben volna, hogy a tombolán kisorsolt malac önmaga által szerencsét hozott az új gazdájának (ha meghízik, lesz nagy disznótor), talán még a farkincájának a megcsavarintásával is átad egy kicsit a szerencséből, abban viszont már kételkedni lehet, hogy a szegény pára pecsenyéjének az elfogyasztása is szerencsét hoz. Különösen azután, hogy álnokul tőrbe csalták pezsgővel. Mert a szíveslátásból megalapozottan hihette, hogy jobb sors vár rá.
És itt állunk most kihalóban levő képeslapok nélkül (a virtuális világba költöztek), bizonytalankodva a szerencsében, ami vagy létezik, vagy sem. Lehet, hogy igazabb az, ha bort, búzát, békességet kívánunk mindenkinek, mintsem szerencsétlen malackára bízzuk a jövőnket. Üdvözlőlap helyett pedig olvashatunk butácska versikét, amely rávilágít a korunkra is: „Képeslapra nem volt időm, / hozzád mennék, de nincs cipőm. / Szánkón csúsznék, ha hó esne, / de maradjunk az sms-be’!”
Nyitókép: Pixabay
