Mindig komoly fejtörést okoz számára az, hogy kinek mit kívánjon az új évre, különösen akkor, ha valakinek nem csupán a jól megszokott dolgok felsorolásával szeretné megfogalmazni jókívánságait, hanem annál valamivel közvetlenebbül, ha úgy tetszik, személyre szabottabban, ahhoz azonban viszonylag jól kell ismernie az illetőt, hogy a kívánságai ne legyenek sem közhelyszerűek, sem tolakodóak, hiszen ilyen esetekben igen könnyű átesni a ló túloldalára, panaszolja az egyik kedves ismerősöm, akinek gondterheltsége kissé túlzásnak tűnik, hiszen a legtöbbünknek ennél azért komolyabb gondjai is akadnak így, az év vége felé közeledve, mégis igyekszem empátiával és megértéssel viszonyulni hozzá, átérezni a problémájának a súlyát, azt gondolva, úgysem vágyik ennél sokkal többre, legalábbis így, az ünnepek idején semmiképp.
Egy ideig árgus szemmel figyelte, ki mit kíván ilyenkor a másiknak, ám saját bevallása szerint nem tudott igazán messzemenő következtetéseket levonni, használható szabályszerűségeket megfogalmazni meg aztán végképp nem. Így hát maradt a bizonytalanság, amelyet, bármennyire is szeretett volna, nem tudott legyőzni. Időről időre kifejlesztett magában egy-egy olyan formulát, amelyet valamennyire átfogónak tekintett ugyan, mégsem felelt meg teljes egészében az elvárásainak, amelyek – mint minden egyéb területen – ezen a téren sem voltak éppenséggel alacsonyaknak mondhatók.
Éppen ezért igyekezett odafigyelni nemcsak az elvárásokra, hanem a várakozásokra is, hiszen tudta, hogy ilyenkor, bármennyire is próbáljuk leplezni, valamennyien tele vagyunk várakozásokkal, még akkor is, ha nem hiszünk különösebben a csodákban, mert egészen egyszerűen jólesik azt hinnünk, hogy olyan korszakhatárhoz érkeztünk, amelynél lezárulnak a negatív folyamatok, ezáltal magunk mögött hagyhatunk mindent, ami addig rossz volt az életünkben, helyettük pedig csak és kizárólag pozitív érzések, valamint vidám és örömteli pillanatok határozzák majd meg a mindennapjainkat, amivel persze nincs is semmi probléma, hiszen a remény fontos pillére az életünknek, a jelentősége különösen azokban a helyzetekben értékelődik fel igazán, amelyek veszélyeztetik a kényelmünket, a jólétünket és a biztonságérzetünket, vagyis azokat a tényezőket, amelyek valamiféle stabilitást hivatottak biztosítani számunkra a mindennapok során.
Az elvárások és a várakozások szempontjából ugyanakkor érdemes egy pillantást vetnünk arra a nemrég készült felmérésre is, amely szerint a magyar fiatalok harmincnyolc százaléka elégedett az életével, ugyanakkor – ami talán még ennél is fontosabb – a megkérdezettek hetvenegy százaléka úgy érzi, hogy az élete a közeljövőben még pozitívabb irányba változhat majd. A felmérés eredményei szerint a magyar fiatalok a jelenlegi helyzetük és a jövőjük megítélése szempontjából négy csoportba sorolhatók: harmincöt százalékuk elégedett a mostani helyzetével, és úgy érzi, hogy az a jövőben sem lesz rosszabb; negyven százalékuk most ugyan még nem mondja magát kifejezetten elégedettnek, ám mindenképpen javulásra számít; huszonkét százalékuk jelenleg ugyan még elégedetlen, úgy véli azonban, hogy a jövő pozitív változást hoz számára; és mindössze három százalék az aránya azoknak, akik a jelenlegi kedvezőtlen helyzetük további romlását várják.
Azt persze nehéz meghatározni, hogy tanulható-e az optimizmus, és ha igen, milyen mértékben, mint ahogyan azt is, milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy kialakuljon az emberben, hiszen kétségtelen, hogy nem működhet sem varázsütésre, sem parancsszóra, megalapozottnak, határozottnak, magától értetődőnek kell lennie, és semmiképpen sem külső unszolásra kell kialakulnia, sokkal inkább belső indíttatásból kell fakadnia, úgy, hogy közben ne csapjuk be önmagunkat, hanem mindenkor önazonosak tudjunk maradni. Ilyen szempontból talán nem hibázhatunk túl nagyot, tanácsolom némi óvatossággal az ominózus ismerősömnek, ha bármit is kívánunk egymásnak az új évre, a végére odatesszük a mi szerénynek tűnő, ám annál fontosabb jókívánságainkat is: Tanuljunk a múltból, értékeljük a jelent, és bízzunk a jövőben! Ezekkel ugyanis aligha lőhetünk mellé, bárkiről legyen is szó.
Nyitókép: Pixabay
