Annak a nemzedéknek vagyok a tagja, amelynek az általános iskolában még azt tanították, hogy hamarosan megérkezünk a kommunizmusba, ahol tejben-vajban fürdünk majd mindannyian. Ezzel ellentétben a középiskolában az első történelemóra azzal kezdődött, hogy a tanár felsorolta, a tankönyvben mely fejezeteket fogjuk mellőzni, merthogy butaságokat tartalmaznak. A megígért általános jólét helyett nagykorúságunk küszöbén kitört a háború. Gyakorlatilag az iskolapadból vonultam be sorkatonának. Leszerelésemkor egy gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt lezüllött világba csöppentem. A szankciók, a bezártság, a hiperinfláció, a szegénység, az első kézből tapasztalt hazugságok, a jogtudományi tanulmányok, az egyetemistatüntetések, a NATO-bombázások jellemezték életemben ezt az időszakot.
A kilencvenes évek eseményei a nemzedékem meghatározó életélményét képezik. A legszörnyűbb, hogy benyomásom szerint a társadalom három évtized után sem szabadult meg a vészterhes múlttól. Ez a mulasztás és az okosnak nevezett technológiák szülte általános érdektelenség olyan újabb értékválságot eredményezett, aminek következményeit a közbeszédben, a médiatartalmakban és a napi fekete krónikás hírekben egyaránt érzékeljük. Óhatatlanul is beszivárog tehát irodalmi műveimbe a kilencvenes évek hagyatéka: a bűn és bűnhődés kérdése, a jog és az erkölcs viszonya, a történetek társadalmi háttere, annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy a politikai események miképpen befolyásolják az egyén sorsának alakulását, főképp egy olyan közegben, amelyben a politika a társadalom összes pórusába befészkelte magát, és mindenre kihatással van.
1984 óta március 3-a a békéért küzdő írók világnapja, amelyet a Nemzetközi PEN Club hirdetett meg, hogy felhívja a figyelmet a háború veszélyeire. Negyven éve született tehát a felismerés, hogy az irodalom eszközeivel is lehet küzdeni a háború és az embertelenség ellen. Érdekes egybeesés, hogy abban az évben, amely az egyik legismertebb regény címe is egyben. Orwell disztópiáját, amelynek középpontjában az egyén minden mozdulatát felügyelő állam szerepel, korunk biztonsági kihívásai közepette a „totalitarizmus bibliájaként” is olvashatjuk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy mára az egész világ beköltözött 1984-be, azzal a kiegészítéssel, hogy a regénybélivel ellentétben a való világban létező Nagy Testvérnek sok esetben semmiféle erőszakot nem szükséges alkalmaznia a polgárok állandó követéséhez és irányításához, a többség „szabad akaratából” kifolyólag önként tesz róla, hogy „tökéletes alattvaló” legyen.
Ez is arra vall, hogy a mai ember bizonyos szintig értelemkrízisben szenved. Ennek az állapotnak az okait fejtegethetjük, de nem biztos, hogy megtaláljuk a mindenki számára minden helyzetben megfelelő választ. Vannak persze, akik rendelkeznek ilyen válaszokkal, ám tapasztalataim szerint azoktól kell a leginkább tartani. Elismerjük vagy sem, minden irányból manipulálva vagyunk. Világunkban az igazság szénája nagyon rosszul áll, a hazugságnak, még pontosabban a féligazságnak sokkal nagyobb az ázsiója. A gonosz sem úgy jelenik meg, mint a klasszikus westernfilmekben, ahol az első képkockából tudod, ki a jó fiú, s ki a rossz fiú. A gonosz rejtőzködik, álarcot visel, folyamatosan átváltozik, be van csomagolva, mint egy ünnepi ajándék. Nem könnyű felismerni.
Azonfelül, hogy mindenféle erőszakot elutasít, elhatárolódik a háborús törekvésektől, és a maga szerény lehetőségeivel élve megpróbálja leleplezni a gonoszt, az író nem sokat tehet még a békéért. A legfontosabb talán, hogy kitartóan hisz a csodában, ami egyúttal a reményt is képviseli, különben már rég letette volna a tollat, ezért amikor irodalomról beszélünk, igazából mindig a hitről (is) beszélünk. Nem feltétlen konfesszionális vonatkozásban, hanem a szó legtágabb és legnemesebb értelmében értendő hitről. Arról a hitről, amely átsegít bennünket a hétköznapi nehézségeken, ha megoldhatatlannak tűnő problémákkal nézünk szembe, s nem kevésbé arról a hitről, amely által értelmet nyer ténykedésünk, még ha tisztában is vagyunk vele, hogy egyetlen könyv sem képes megállítani egy tankot.
Nyitókép: (Illusztráció: pixabay.com)
