A minap eszembe jutott Gene Hackman, aki az utcán lekevert egy taslit annak a hajléktalannak, aki becsmérlő szavakkal (C-word) illette a feleségét. Az akkor nyolcvankét éves színészt és a feleségét akkor inzultálta az egyébként hatvanhárom éves hajléktalan, amikor kiléptek az étteremből. Az incidens után ki is hívta a rendőrséget. Nem Gene Hackman, hanem a hajléktalan. Az ügynek az lett a vége, hogy nem ítélték el és nem marasztalták el a színészt, mert megállapították, hogy akkor pofozta fel az illetőt, amikor az fenyegetőleg lépett fel velük szemben, vagyis önvédelemből cselekedett. Az persze érdekes fordulat, hogy a hajléktalan hívott rendőrt. Mi lehetett ezzel a célja? Talán úgy érezte, hogy a színész nem vághatta volna pofon őt akkor sem, ha ő volt az, aki belekötött, aki a feleségét sértegette (ráadásul most a sértegetés fajtájától el is tekintünk). Mindez nem tegnap történt, hanem 2012 novemberében, csak eszembe jutott, hogy színészi pofon csattant.
*
Vannak ezek a ma már kilencven feletti színészek, mint az említett Gene Hackman mellett a nagyszerű és utolérhetetlen Clint Eastwood. Mindkettőjük nevét a – mondjuk így – „megkérdőjelezhetetlen nyomozó”-alakításuk kapcsán jegyezte meg először a világ, A francia kapcsolatban Hackman Jimmy „Popeye” Doyle-t alakította, Eastwood pedig a Piszkos Harry sorozat sztárja volt. A megkérdőjelezhetetlen jelző helyett korábban talán azt használtuk volna, hogy macsó, férfias, igazságosztó, vakmerő, erkölcsös. Ugyanakkor az is tény, hogy míg Gene Hackmant Doyle szerepe sztárrá avatta, addig Harry Callahan szerepe inkább botrányos volt, Clint Eastwoodot a filmakadémia semmilyen díjra nem jelölte. A francia kapcsolat intellektuális kihívás volt, a Piszkos Harry pedig akciófilm, amit kipöcköltek a kényes ízlésű díjdöntnökök. (És valóban így tanultuk, mármint A francia kapcsolat című filmet több alkalommal elemeztük, Harry Calahan nevét pedig nem is tudnánk, ha az oktatókra hagyatkoztunk volna.)
Történt ez idő tájt, vagyis 1973-ban, amikor Clint Eastwoodnak nem igazán futott a szekér, hogy meghívták az Oscar díjkiosztó gálájára. Mivel Charlton Heston nem érkezett meg időben, helyette is be kellett ugrania – elbűvölte a közönséget. Miután pedig Marlon Brando maga helyett Sacheen Littlefeathert küldte fel a színpadra, hogy vegye át a díjat és tartson beszédet, amit ő meg is tett – kiosztva a filmkészítőket azért, ahogyan a hollywoodi filmekben az indiánokkal bánnak –, ismét Clint Eastwood lépett a színpadra, hogy az eredeti felkérés szerint átadja a díjat. A Marlon Brando elveit hangoztató és megbecsülendő tiltakozásának hangot adó beszéd után Clint Eastwood azzal indított: „Lehet, hogy ezek után azon cowboyok nevében kellene átadnom ezt a díjat, akiket lelőttek John Ford westernjeiben!” – Nem is tudnánk erről az akkor (és ha nem vagyunk képmutatóak, akkor ma is) viccesnek tartott mondatáról, ami után egyébként huszonhét évig nem vállalt konferansziészerepet, ha tavaly, vagyis 2021 októberében nem bélyegezték volna rasszistának miatta.
*
Egyébként ez a Will Smith-pofon kapcsán került újra elő – Clint Eastwood Is Trending because of the Will Smith Slap, szólnak az újságokban a címek. S ha már úgy alakult, hogy előkerült, akkor minálunk előkerülhet a Gene Hackman-féle pofon is, annak talán mégis több köze van a napokban elcsattant pofonhoz, mint Clint Eastwoodnak, hiszen Hackman is a feleségét védve kevert le egy taslit. Persze mindennek úgy van köze mindenhez, ahogyan éppen alakul. Máshogyan is lehetne. De erről töprengeni ugyanolyan felesleges, mint megvédeni Clint Eastwoodot a rágalmazásokkal szemben. Megvédi őt egyénisége, a filmjei, vagyis mindaz, ami miatt nemcsak színészként és rendezőként, de emberként is határozottan nagyra tartjuk. Ami viszont nem felesleges, hogy okvetlenül nézzünk meg néhány Gene Hackman- és Clint Eastwood-filmet. Köztük azt is, amiben együtt játszanak, az 1997-es Államérdek (Absolute Power) című filmet is.
