Már a régi nagy slágerek sem az igaziak, panaszolja az egyik egykori osztálytársam édesanyja, miközben éppen a nagy büszkeséggel őrzött lemezgyűjteményének darabjait törölgeti át, felidézve a rajtuk található dalokat meg persze a hozzájuk kötődő emlékeket. Maga sem tudja, melyek a szebbek, melyek a fontosabbak számára. Lehet, hogy éppen így, együttesen képesek olyan erőteljes hatást gyakorolni, morfondírozik sokat sejtető mosollyal a szája sarkában. Évtizedeken át gyűjtötte a lemezeket, abban az időben, amikor még nem volt minden egyetlen kattintásra elérhető, és amikor még valódi értéknek számított a különleges kollekció, amely azóta ugyan kétségkívül sokat veszített az értékéből, neki mégis felbecsülhetetlen jelentőségű még ma is, ugyanúgy, ahogyan évtizedekkel ezelőtt az volt. És éppen ez az, ami miatt semmi pénzért nem válna meg tőle, nem is vált meg még akkor sem, amikor hosszú éveken át nem volt működőképes lemezjátszója, mert abban bízott, sikerül majd találnia egy olyan ezermestert, akire tiszta szívvel rábízhatja a kissé ropogó, recsegő hangokat kiadó készüléket, amelytől semmiképpen sem szeretett volna megválni. Valódi családi ereklyeként tekintett rá, olyanként, amit kötelessége megőrizni, és továbbadni a gyermekeinek, az unokáinak, hogy ők őrizzék tovább. Pedig maga is tisztában volt vele, hogy hallgatni valószínűleg nem nagyon fogják, sőt azt sem tartotta kizártnak, hogy azt sem tudják majd, mire való az a sok fekete bakelitkorong.
Bár jó néhány mesternél próbálkozott, megjavíttatnia mégsem sikerült a régi lemezjátszót. Ma is ott áll a szekrényében. Az új mellett, amit a gyermekeitől kapott ajándékba, és amin azóta újra élvezheti a régi lemezek varázslatos hangulatát. Váltig állítja ugyanis, hogy egészen más élmény lemezről hallgatni az egykori nagy slágereket, mint bármilyen más hanghordozóról. Mindezt akkor sem tudnám megcáfolni, ha akarnám, hiszen nincs különösebb tapasztalatom a lemezek terén, ha jól emlékszem, legutóbb gyermekkoromban volt alkalmam lemezeket hallgatni, amikor valamilyen úton-módon hozzánk került a rokonság szerény gyűjteménye, és néhány napra kaptunk valakitől egy lejátszót is, hogy végighallgathassuk a lemezeket. Azt, hogy azóta hová lettek, magam sem tudom. Könnyen előfordulhat, hogy a padláson lenne a legcélszerűbb keresgélni őket, hiszen ahogyan mindenkinél, nálunk is sok minden végzi ott azok közül a dolgok közül, amit az ember sajnál kidobni, ám nem tud hová tenni. És bár gyermekként gyakran ábrándoztam arról, milyen felemelő érzés lesz majd felnőttként a padlás pókhálóval sűrűn beszőtt zugaiban kutakodni az egykori ereklyék után, ha jól számolom, már vagy másfél-két évtizede egyáltalán nem jártam ott. Pedig ha gyakrabban felmennék, akkor talán nekem is hasonlóan különleges időutazásokban lehetne részem, mint az egykori osztálytársam édesanyjának, nem annyira a szerény lemezgyűjtemény rendezgetése révén, mintsem inkább az egykori játékok, dísz- és használati tárgyak, valamint egyéb olyan eszközök alapos átvizsgálása révén, amelyekhez feltételezhetően megannyi maradandó emlék, kedves történet, önfeledt mosoly és vidám kacagás kötődik.
Akárcsak az egykori osztálytársam édesanyjának a hőn szeretett lemezgyűjteményéhez, amelyet valószínűleg nem véletlenül tart akkora becsben. És bár maga is elismeri, hogy a korongokon szereplő dalok feldolgozásai még ma is szinte nap mint nap elhangzanak a különféle rádió- meg a tévéadók műsoraiban, váltig állítja, hogy az élmény soha sem lehet ugyanaz, majd amikor rákérdezek, hogy miért, az mondja, azért, mert olyankor már hiányzik mögülük az az átütő erő és az az elementáris energia, ami annyira szívbe markolóvá és magával ragadóvá tette őket.
Azaz olyankor már hiányoznak mögülük a személyes emlékek, az általunk megélt történetek, a fájdalmak és a nevetések, a csalódások és a szerelmek, a mélybe taszító és a magasba emelő pillanatok újbóli megélésének lehetőségei, vagyis mindaz, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a segítségükkel felüljünk a képzeletbeli nosztalgiavonatra, és végigszáguldjunk az éveken meg az évtizedeken, könnybe lábadt szemmel vagy éppen széles mosollyal élve át újra meg újra az egykori kedves történeteket és velük együtt azokat a bizonyos régi szép időket is.
