Az 1970-es évek tájékára elérte az ország, hogy népének az életkörülményei érezhetően javuljanak, s ebben a bankkölcsön is nagy szerepet játszott. Mert akkoriban fix volt a kamat, nem számolgatták újra havonta (vagy mit tudom én, milyen gyakran) a svájci, az amerikai vagy a német pénz értékéhez mérve, és így szépen lassan értékét vesztette a tartozás. Különösen a hosszabb távra szóló hitelek kedveztek az adósoknak, például a lakáskölcsönök, mert a végén már mellényzsebből kifizethették a kezdetben spórolásra késztető részleteket. A parasztoknak pedig külön kedvező kölcsönt kínáltak – éltek is vele – gazdaságuk fejlesztésére.
Ez volt a munkásbérek és a mezőgazdaságból összegyűjtött, kemény munkából származó haszon mellett az alapja a legális tollasodásnak.
Az illegálisé meg a lopás. Szót sem vesztegetnénk a múlt üzelmeire, ha évtizedek folyamán az derül ki, hogy az új világ, új rendszer, új erkölcsök eltörölték a bűnös gazdagodás iránti vágyat. Már csak azért is, mert itt jólétet ígértek a szorgos munkáért.
De hogy legalább vázlatosan tisztában legyünk a lopás kivitelezésének lehetőségeivel, leírok néhányat. Az állami mezőgazdasági birtokon vetettek a munkások: maradt néhány zsák mag hazavitelre is; a későbbiekben a vegyszerek sem fogytak el mind; ősszel a kombájnos befordult némely tanyára, annyival kevesebb napraforgó, kukorica vagy szója jutott a birtoknak. Vagy éppen néhány mázsa csöves kukorica szóródott le estefelé rakásba. Nincs ellenszere az emberi találékonyságnak akkor sem, ha az nem a becsület szolgálatában áll. Bár évtizedek múltán az is kijelenthető, hogy a „romlott kommunizmust” igyekeztek csak bomlasztani a munkások. Persze nem kizárólag a mezőn, hiszen a gyári munkások is kicsempésztek az üzemből apró, de értékes alkatrészeket, vagy nagyobbakat is, amelyek az éjszakai műszakban kerültek a szomszéd placcára, kertjébe: a kapun kivinni körülményes lett volna. A rendszerváltáskor pedig sokfelé szétlopták a gyárat, hogy legyen mire építeni az új kapitalizmust.
Hátrányos helyzetben az adminisztrációban dolgozók voltak, mert a raktárosok még kitalálták, hogy miként mérhetnek vagy számolhatnak saját javukra, de a papírmunkásoknak testre szabott eljárásra volt szükség. Itt fordult a rendszer: míg mások áruban szerezték meg vélt járandóságukat, ők pénzben, korrupciós pénzben. Igaz, ezt a pénzügyi „játékot” nem a szocializmusban találták föl, csak ott is alkalmazták. És nem is ott számolták föl, mivel sehol sem számolták föl.
Nem is kezdtem volna a lopás áttekintését a múlt rendszerrel, ha nem oda jutok, hogy ma már elsikkadnak az apró lopott tárgyak a legnagyobb lopás, a korrupció mellett. Lekenyerezésre szolgáló milliók és milliárdok vándorolnak kisebb-nagyobb cégvezetők kezébe, mert így akarnak előnyt szerezni a munkában.
Igen ám, de mi van a politikusokkal? Ők nem a cégük (országuk) előnyére dolgoznak, hanem a magukéra. Vegyük példának az egyre inkább államként működni igyekvő Európai Uniót. Bizonyíthatatlan, hogy az európai bizottság elnöke sok pénzt vágott zsebre a néhány évvel ezelőtt SMS-ben lebonyolított vakcinabeszerzések alkalmával. De a néhány hónapja történt újraválasztása arra utal, hogy nemigen akarnak bajlódni a bizonyítással. Ennél már konkrétabb utat járt be a parlament korábbi görög alelnök asszonya. Sok pénzt lefoglaltak nála, az apja az utcán igyekezett „eltalicskázni” a hatóságok elől az eurókötegeket, de sikertelenül. Letartóztatása után a hölgy nem sok idő után visszakerült az unió parlamentjébe, és szavazott arról a dokumentumról, amely Magyarországot elítélte korrupció miatt. Társa sem tett másként, aki vállalta a főszerepet a maguk ügyében. Bűnök vannak, bűnhődésre szükség nincs?
Különösebben nem érdekel, hogy miféle büntetést zúdítanak rájuk valamelyik luxusbörtönben, az pedig érthető, hogy igyekeznek elkerülni, de hol marad az erkölcsi elítélésük, a kiközösítésük? A lopás tehát köreikben etikus, folytatható – üzenik igen magas szintről.
Nyitókép: Pixabay
