„Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod” – mondta a XX. század legnevesebb tudósa, Albert Einstein. Az elmúlt években sokat gondolkodtam rajta, hogy pontosan miről szólhat a fizikus megállapítása. Az egyensúly ugyanis olyan dolog, amit kívülről könnyen észrevesz az ember, a saját életében azonban nehéz alkalmazni és fenntartani. Mire gondolhatott hát a Nobel-díjas tudós? Célokat kell helyeznünk magunk elé, hogy azok felé szüntelenül haladva egyensúlyban legyünk? Elvégre a biciklizésnek is hasonló logikája van. Az ember ráadásul olyan lény, amely feszültségre lett programozva. Ez a feszültség folyamatosan ott kell, hogy tátongjon a jelenlegi én és a jövőbeni énkép között. Egy biztos: a feszültség megléte mindenképp szükséges a haladáshoz, ám nem garancia az egyensúlyhoz.
Ahhoz, hogy haladjon, az újságírónak is szüksége van célokra, különben nagyon gyorsan elveszik a nyilvánosság előtt. Az viszont nem megoldás, hogy összeszorított fogakkal írunk, telefonálunk, merülünk el a munkában napokra, akár hetekre úgy, hogy semmi másra jut időnk. Pedig gyakran találjuk magunkat hasonló élethelyzetben. Gondolhatnánk, hogy céljainkat úgy tudjuk legkönnyebben elérni, ha rengeteg energiát fektetünk egy adott tevékenységbe. Pedig gyakran van úgy, hogy hátralépés nélkül nem tudunk előremenetelni. A minap hosszú órák óta dolgoztam egy adott témán, eredménytelenül. Már sötétedett, amikor úgy éreztem, le kell vezetnem a bennem felgyülemlett egész napos feszültséget, és a kertünk hátsó részében tuskókat kezdtem hasogatni. A tizediknél járhattam, amikor fáradt elmémben váratlanul megszületett a megoldás a napi munkámhoz. Nem a fát és néhány kalóriát győztem hát le, hanem az egész napos tanácstalanságot. Az tehát, hogy görcsösen rohanunk a célunk felé, biztosan nem hozza el életünkbe az egyensúlyt…
„Ép testben ép lélek” – tartja a híres ókori mondás, amelyet időtlen idők óta hangoztatnak az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás hívei, azt bizonygatva, hogy a sport nemcsak a testet edzi meg, hanem a pszichikumra is kiváló hatással van. Arra is utalnak továbbá az elmélet hívei, hogy a történelem lángelméi nemcsak intellektuális, hanem fizikai fejlődésükre is energiát fordítottak. A mondás egyébként a római költő, Decimus Iunius Iuvenalis szatíráiból származik, s valójában a maitól teljesen eltérő értelmezése volt. A szatíraszerző egyrészt pellengérre állította azokat a római polgárokat, akik jelentéktelen ostobaságok miatt imádkoznak isteneikhez, hiszen szerinte csak a testi és szellemi egészségért érdemes fohászkodni, másrészt éppen azt a hiedelmet gúnyolta ki, miszerint magas intellektus kizárólag szép, sportos testtel párosulhat, ugyanis a mindennapi életben rengeteg ellenpéldával találkozott.
Az egyensúly kozmikus, biológiai és személyes szinten egyaránt érvényes ránk – testünkre, elménkre és érzelmeinkre –, emlékeztetve minket arra, hogy minden cselekedetünket képesek vagyunk túlzásba vinni és elhanyagolni is. Mindannyian az egyensúlyt keressük, a felgyorsult XXI. században azonban valószínű, hogy nem fogjuk megtalálni. Életünk egyensúlya a haladás és a lelassulás harmóniájában rejlik. Abban, hogy tudjuk, mire van szüksége a testünknek. Hogy elfogadjuk, kik vagyunk, és életünk minden egyes percében szeretjük önmagunkat. Az egyensúly a test és a lélek harmóniája. A lélek a test számára gondolkozik. Amit a gondolat termett, az embertest éli meg lelkesen. Így terem egyensúly a közös munkában és a közös elbágyadásban, test és lélek jóllakva hever, ha együtt, egymásnak és egymásért élnek.
Nyitókép: Pixabay
