Függönylopás

A történet minden jel szerint úgy kezdődhetett, hogy Miskát éjszakára bezárták a művelődési házba. Nem mindegy, hogy véletlenül vagy szándékosan történt az eset. Ha Miska tudatosan maradt ott késő éjszakáig, akkor nyilván célja is volt vele, nem jó szándékú; ha meg valamelyik zugban elszunnyadt az ital hatására, akkor alighanem kisebb a bűn, ritkán előforduló kellemetlen helyzetben kellett feltalálnia magát. Hogy jó megoldást választott-e, az igencsak kétséges.

Másnap, amikor a fiatalok takarítani kezdtek a nagyszabású bál után, valamelyikük meglepődve kiáltott föl, hogy eltűnt a függöny. Az a nagy bordó, a színpadi, tizenvalahány négyzetméter lehet, bizonyára központi szervezésben jutottak hozzá az ötvenes évek táján a szövetkezeti otthonok építésekor, hiszen olyan egyformák, mintha ugyanabból a textilüzemből jöttek volna ki. Bizonyára így is történt. 

Nincs mit tenni – mondták a rendezvényszervező fiatalok a függöny hiányát fölfedezve –, a rendőrségre kell bízni az ügyet. A többségük betörésre gondolt, nem valakinek a bezárására, hogy aztán a különleges helyzet kicsalogasson az érintettből szokatlan tettet. Később, amikor kiderült, hogy éjfél után bent pihent a tettes – mert a bálok rendszerint éjfélkor zárultak –, jött gyorsan a helyzet megfejtése is: van a színházban létra, tehát a lopó leoldozta a függönyt, kituszkolta valamelyik ablakon a hajnali órákban, majd maga is kimászott. Nyakába vette a csomagot, és elindult hazafelé. Nem lehetett neki könnyű dolga a súly miatt sem, meg az összevissza csúszkáló bársony miatt sem. Az azonban valószínűleg örökre titok marad, hogy miért épp a húszéves bársonyfüggöny csábította el a tettest. A minőségével, persze, nem lehet baj, mert azóta már a hetven esztendőn is túl van, de tettének a célja, funkciója kifürkészhetetlen. 

Csakhamar elterjedt a faluban, hogy Miska hajnalban valami fölismerhetetlen pakkot cipelt hazafelé, és más gyanús jelek is rá vallottak.

Az ifjúsági elnökkel jó viszonyban volt, néhány ház választotta el őket egymástól, az életkoruk is hasonló, így az elnök akár baráti alapon is eléggé világos, ha nem is egyértelmű kérdéseket tett föl neki. Nem sértődötten, de tagadott. 

Még aznap délután vagy a következő reggelen megjelent Miska az ifjúsági vezetőnél, mondván, hogy ő a lopó. Meg is mutatta neki a függönyt, a hosszú nádkévék alatt volt elrejtve a kertben. 

Nem lehetett kellemes élmény az elnök számára a vallomás, hiszen játszótársak voltak még nem nagyon régen, az ügyet pedig csak akkor lehetne megfelelő mederbe (az enyhítés útjára) terelni, ha ügyvéd is beleszólna, különben már lehetetlen elkerülni a pert. Ilyesmire azonban kinek volna pénze?

Gyorsan sor is került a tárgyalásra, ügyvéd nélkül, a bíró pedig a teremben séta közben rutinosan diktálta a jegyzőkönyvet. A fiatalok szervezete annyit tehetett, hogy nem kért kártérítést. Ők maguk visszaaggatták a függönyt, megtisztították, az elnök meg ráadásként időt szentelt a tárgyalásnak. A szegény embert, aki nemrégen szerelt le, tán csak nem kopasztják meg teljesen a semmiért?! 

A téma ismerői azt hitték, hogy a büntetés is egy kis pénzbírság lesz, esetleg ha nagyon védi a társadalmi vagyont a bíró – bár a függöny ép maradt –, akkor valamilyen föltételes szabadságvesztést szab ki. De nem így történt: egy hónap letöltendő járt a vétkesnek. Igaz, nem nagyon félelmetes börtönben, hanem Szabadkán.

Egy kora délután a fiatalok éppen az olajos padlót csákányozták ugyanabban az épületben, ahol a függönyeset történt. A bolt kiköltözött, az ifjúság meg betonos padlót szánt magának. Közben egy fiatalember ledobta sovány utazótáskáját a földre, jött megpihenni, hazafelé tartva a vasútállomásról. Miska volt, most telt le az egy hónap, mielőtt hazamegy, mesél egy kicsit. Rövid volt a történet, nem is részletes. Arról szólt, hogy ilyen kemény megpróbáltatásban nemigen volt része az életben, mint itt az egy hónap alatt. Olyasmit mondott, hogy tíz függönyért, sőt az egész színházért sem ismételné meg.