Mi a közös Újvidékben, Nišben és Szabadkában, tette fel a kérdést a minap az egyik kedves barátom, amire bizony nem volt könnyű a válasz, tépelődtem is jó néhány percen át, mire nagy nehezen kiböktem valamiféle teljességgel megalapozatlan választ, ami akár igaz is lehetett volna, sőt végül is nem derült ki, hogy helytálló volt-e, vagy sem, csupán az, hogy nem arra gondolt, hanem arra, hogy ez az a három szerbiai város, ahol a legboldogabbak az emberek, legalábbis a mesterséges intelligencia szerint. Be kellett vallanom neki, ez a válaszlehetőség fel sem merült bennem, nem tudom, hogy csupán azért, mert a háromból kettőben még nem éltem, a harmadikban pedig akkor, amikor ott éltem, nem éppen életem legboldogabb időszakát töltöttem, vagy azért, mert amikor a boldogságról gondolkodom, egészen másfajta kép él bennem, mint amit a nagyvárosokban élő emberek megfáradt arcán látok, esetleg azért, mert számomra a kisvárosok, sőt talán még inkább a falvak nyugodtsága és idillikus környezete ad megnyugvást, vagy egészen egyszerűen csak azért, mert sosem gondolkodtam azon, miként vélekedhet az adott kérdésről a mesterséges intelligencia, mindenesetre a mesterséges intelligenciával vitatkozni nem nagyon lehet, vagyis bizonyára lehet, csak kérdés, hogy érdemes-e, azaz vajon meg tudnám-e győzni, és ha igen, miként, a saját véleményem helytállóságáról, aminek jó esetben minden vita alapvető célkitűzésének kellene lennie, legalábbis elméletben, a gyakorlatban azonban már régen elszoktunk ettől, sőt talán magától a vitától, az érvek és ellenérvek felsorakoztatásától is, egyszerűbb és bizonyára kényelmesebb is személyeskedni, sértegetni, megalázni egymást. Ezt már egészen jól megtanultuk mi, emberek. De hogy a mesterséges intelligenciával mi a helyzet, vagy hogy stílszerű legyek, képes-e a mesterséges intelligencia intelligensebben vitatkozni nálunk, embereknél, azt tapasztalat hiányában sajnos nem tudom megítélni, és bizonyára nem is most fogom megkezdeni a tapasztalatgyűjtést, ha megkezdem egyáltalán valaha, így hát egyelőre jobbnak tűnik az elfogadás és beletörődés útjára lépni, még ha első ránézésre nem is annyira tűnik szimpatikusnak számomra.
Vita nélkül is megtudom azonban, hiszen a barátom alig várja, hogy valami újat mondhasson, hogy a mesterséges intelligencia három főbb szempont figyelembevételével határozta meg azoknak a szerbiai városoknak a sorrendjét, ahol az emberek szerinte a legboldogabbak, ugyanis a lista összeállításakor mindenekelőtt az ott élők jövedelemszintjét, az éppen aktuális árakat, valamint a lakosság életminőségét vette figyelembe, így született meg az ominózus végeredmény, amelynek magyarázataként egyebek mellett az szolgált, hogy Újvidéken például jóval kedvezőbbek az ingatlanárak és alacsonyabbak a megélhetési költségek, mint Belgrádban, ugyanakkor fejlettebb infrastruktúrával, a fiatal családok számára vonzóbb lehetőségekkel rendelkezik, valamint számos kulturális programot és kikapcsolódási lehetőséget is kínál, mint a főváros.
Niš mellett állítólag a különösen kedvező megélhetési költségek szóltak, amelyek elsősorban a lakhatás milyensége, az élelmiszerárak mértéke és a közlekedés színvonala terén jutottak kifejezésre, valamint az, hogy a városban számtalan igen jelentős történelmi és kulturális látnivaló van, Szabadka mellett pedig a viszonylag magas fizetések, az alacsony megélhetési költségek, illetve a magyar határhoz való közelség szólt, amelyek közül az utóbbi értelemszerűen jelentősen megkönnyíti a nagyobb piacokhoz és a jobb munkalehetőségekhez való hozzáférést, miközben a város viszonylag nyugodt és kellemes életvitelt biztosít az ott lakóknak, akik számára mindemellett színvonalas oktatási és egészségügyi rendszer szolgáltatásai is adottak.
A kérdés persze mindig az, hogy ki mit tart fontosnak ahhoz, hogy igazán jól érezze magát valahol. Ha a saját fontossági sorrendemet veszem alapul, akkor nem feltétlenül a fővárossal való összevetés határozná meg, hogy egy-egy településen, legyen szó akár többmilliós nagyvárosról, akár néhány száz fős faluról, mennyire szívesen tölteném huzamosabb ideig a mindennapjaimat, ugyanakkor mi sem természetesebb annál, hogy tiszteletben tartom, sőt meg is értem, ha valaki számára éppen ez számít mérvadó szempontnak, hiszen éppen attól izgalmas a társadalom, hogy nem minden tagja ugyanazt akarja, nem minden tagja ugyanazt tartja követendő példának, ha nem minden tagja ugyanarra vágyik, még akkor sem, ha a különféle rendszerek olykor szeretnek vagy szeretnének bennünket uniformizálni.
Éppen ezért, amellett, hogy elfogadom, sőt tiszteletben is tartom a mesterséges intelligencia véleményét is, az én képzeletbeli listámra mégiscsak felkerülne még néhány, számomra fontos település, köztük elsősorban az, ahol igazán otthon érzem magam, ahol talán valamivel kevesebbet keresnek az emberek, mint a nagyvárosokban, ám legalább annyira gazdag, sőt bizonyos szempontból talán még gazdagabb életet is élhetnek, mint bárhol máshol a nagyvilágban, feltéve persze, ha jól érzik magukat, ha jóban vannak önmagukkal meg a környezetükkel, mert akárhogyan is vesszük, ez is egy igen fontos szempont, sőt talán az egyik legfontosabb.
Nyitókép: Pixabay
