„Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált.” Időről időre eszembe jut az Eszmélet egyik váteszi erejű tézise, ha napjaink társadalmáról gondolkodom. József Attila szavait értelmezhetjük általánosan, az örökkévalóság szemszögéből, de olvashatjuk úgy is, hogy egészen konkrétan a mai globális, még pontosabban a teljes glóbuszon általánossá váló rendszerre, annak működésére vonatkoztatjuk. Jó, hogy ez alól lehetnek, sőt vannak kivételek, például régiónk, ahol még mutatkozik esély egy sajátságos létberendezkedés életben maradására, sőt itt-ott virágzására; ám vigyázó szemünket itt is a folyamat irányára érdemes vetnünk. S ha ezt figyeljük, akkor nyilvánvalóvá válik a kapitalizmus darálójába való élettér-áthelyeződés tendenciája.
Az újkori kapzsiság-kultusz és a vele együtt járó, egyéni és közösségi szinten egyaránt zajló transzcendencia-hanyatlás, egyszerű nevén a kapitalizmus mai formája semmiben sem különbözik annak legkegyetlenebb, múlt és azelőtti századi változatától, legfeljebb abban találhatunk érdemi eltérést, hogy egyfelől az okozott kárt a nyugatiasodott világban főleg a psziché szenvedi el kevésbé látványos módon, másfelől az embertelen körülmények között zajló de facto termelést a cégek a fejlett Nyugatról áthelyezték a harmadik világba, vagyis eltüntették a civilizált ember szeme elől jóléte azon feltételeit, amelyek alkalmasak lehetnek fogyasztói nyugalma és kényelme megzavarására. Ami látszik, az játszik, és fordítva, ami nem látszik (Afrikában, Délkelet-Ázsiában stb.), nem játszik.
A természetben természetesen működik a karma törvénye, mert a karma nem más, mint az egymással szoros kölcsönhatásban lévő elemekből álló komplex rendszer kifinomult belső energiaszabályozó mechanizmusa. Hosszú távon kizárólag a harmónia, az egyensúly fenntartható. Például ha kiirtunk milliókat kulturális örökségükkel egyetemben, másik milliókat pedig rabszolgának hurcolunk el, majd ebből dicső hősi múltat fabrikálunk, hogy annak piedesztáljáról prédikáljunk erkölcsi rendet a világ számára, akkor annak szükségszerűen meglesznek a társadalmi következményei: feszültség, szélsőséges polarizáció, polgárháború, másrészt morális bomlás és előbb-utóbb (demográfiai) összeomlás. (Nem csak ez a tengerentúli példa juthat eszünkbe.)
Visszatérve napjainkra, az embertelenség időközben arcot váltott, és a szó már szorosabb értelemben jelenti önmagát. A kapitalista profitszerzés útján az érdekeltek rájöttek, hogy a gépesítés hatékonyabb, jelentse ez az egyre összetettebb gépek bevonását a termelésbe, ugyanakkor a munkát végző ember elgépiesítését is. Ennek megfelelően a kapitalizmus másik, a fizikainál is szörnyűbb károkozásának elszenvedője az emberi belső természet, amely a modern létmód fejlődésével végveszélybe sodródott.
Hiszen a haszonszerzési folyamat célja nem az egyes ember, annak boldogsága, békéje, lelki egyensúlya, életének harmóniája és szeretetteljes mindennapi fennmaradása (ez legfeljebb járulékos következmény lehet, a jó állapotú munkaerő jobb minőségű munkára képes, már ahol-amikor erre van szükség). Ebből kifolyólag humanista ember nem lehet kapitalista. A humanista ember legközelebbi viszonya a kapitalizmushoz – úgy, hogy megőrizze humanizmusát – az, amikor higgadt, intellektuális-tárgyilagos képet alkot róla azért, hogy tudja, minek kell ellenállnia lelke és szelleme minden erejével. (Talán nem szükséges kiemelni, hogy a kapitalizmusellenesség nem jelent kommunizmuspártiságot. Ez a két „k” ugyanannak az érmének a más-más okokból borzalmas, kártékony oldala, közös vonása pedig, hogy nem az emberi mértéket teszi meg sarokkövének.)
A fentiekből következik, hogy minél erőteljesebben érvényesülnek egy adott helyen a kapitalizmus szabályszerűségei, annál kevesebb védelem jut azoknak, akik a legtöbb védelemre szorulnak, legyen szó emberekről, de nem csak emberekről. Hiszen nem az (emberi) élet szentségének és méltóságának megőrzése, fenntartása a cél.
Létezik jobb alternatíva? Talán igen. De ahhoz paradigmaváltásra van szükség.
Nyitókép: Pixabay
