Kinek honnan ered és mit jelent a neve, egyáltalán miért éppen arra esett a szülei vagy éppen a nagyszülei választása, amikor a névadásról döntöttek, amelyik mellett síkra szálltak, ki milyen érveket és ellenérveket próbált felsorakoztatni annak érdekében, hogy meggyőzze a többieket arról, bizony az általa választott név lenne a lehető legtökéletesebb az újszülött számára – egyebek mellett ezek a kérdések is felmerültek a minap egy fiatalok számára szervezett kommunikációs tréningen, és bár a beszélgetésnek nem az volt az elsődleges célja, hogy minél többet megtudjunk egymásról, ami persze sohasem jelent hátrányt, hiszen az esetek többségében jó irányba tereli el a kommunikációs folyamatokat, bármilyen jellegű célokat is szeretnénk megvalósítani általa, az azonban mindenképpen elgondolkodtatónak bizonyult, hogy mennyire keveset tudnak a felnövekvő generáció tagjai a saját nevükről, márpedig az a hozzá kapcsolódó történetekkel együtt kétségtelenül identitásunknak is fontos elemét képezi, vagy legalábbis képezheti, ha megfelelő jelentőséget tulajdonítunk neki, ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindez arra enged következtetni, hogy nemcsak önmagukról, hanem a családjuk többi tagjáról is vajmi kevés információval rendelkeznek, ami persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, mennyire kevés minőségi időt töltenek együtt, mennyire keveset beszélgetnek egymással az emberek, ami fokozottan érvényes az időben egymástól távolabb eső generációk tagjaira, hiszen, gondoljunk csak bele, egykor mennyit meséltek a nagyszülők az unokáiknak, köztük olyan történeteket is, amelyek akár a saját felmenőikre vonatkoztak, napjainkban viszont erre már az esetek többségében vajmi kevés lehetőség nyílik, még akkor is, ha olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy nem csupán a Skype-on vagy valamilyen más számítógépes programon keresztül tudnak egymással beszélni, hanem a valóságban is.
Amikor arról kérdeztük őket, vannak-e olyan ma élő vagy egykor élt ismert emberek, esetleg történelmi személyiségek, akik ugyanazt a nevet viselik, mint ők, és esetleg felnéznek vagy példaképként tekintenek rájuk, szintén nem sok érdemi választ kaptunk tőlük, aminek okai egyrészt nyilván a tájékozatlanságukból eredeztethetők, másrészt viszont minden bizonnyal közrejátszanak ebben a névadás divatjának folyamatos változásai is, hiszen tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt egészen más nevek örvendtek nagy népszerűségnek, mint, mondjuk, manapság. Hol vannak ma már az Ilonák, az Erzsébetek meg a Katalinok, kérdezhetnénk anélkül, hogy bármilyen pozitív vagy negatív attitűdöt kölcsönöznénk felvetésünknek, hozzátéve, hogy igaz, Szamantákkal meg Pamelákkal is jóval ritkábban találkozunk napjainkban, mint akkor, amikor még javában dübörgött a Dallas-láz. De ugyanígy említhetjük az Istvánokat, a Józsefeket meg a Jánosokat is. Mindez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ritkábban adnának a szülők szép, magyar neveket a gyermekeiknek, mint korábban, inkább csupán azt, hogy más keresztnevek kerültek helyettük előtérbe, amelyek között természetesen vannak ugyanolyan szépek is, mint a régiek között, még akkor is, ha ez értelemszerűen szubjektív megítélés kérdése. Ha a legnépszerűbb magyarországi nevek listáját vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy a 2023-as évben a lányok között a Hanna, az Anna és a Luca, míg a fiúk között a Dominik, az Olivér és a Levente fért fel a képzeletbeli dobogóra. A lányoknál a lista folytatása a következőképp alakult: Zoé, Léna, Emma, Olívia, Boglárka, Lili, Kamilla, Laura, Szófia, Lilien, Mira, Alíz, Sára, Zsófia, Flóra, Lara, Adél, Izabella, Jázmin, Nóra, Janka, Liza, míg a fiúknál ekképpen: Máté, Marcell, Bence, Milán, Noel, Zalán, Dániel, Ádám, Benett, Botond, Zsombor, Áron, Dávid, Nolen, Balázs, Nimród, Benedek, Márk, Kristóf, Zente, Péter, Barnabás.
A nevünk amellett, hogy sokat elárul rólunk, bizonyos esetekben csupán egyfajta kiindulási pont, hiszen velem is előfordul, ahogyan, gondolom, másokkal is, hogy valakit más néven szólítok, mint ami hivatalos, pusztán azért, mert szerintem jobban illik hozzá, nyilván nem olyan módon, hogy az bántó legyen számára, vagy nem olyan attitűddel, mint az egyik egykori egyetemi tanárunk, aki ha úgy tartotta kedve, cseppet sem kedves, sőt inkább talán kissé primitív módon, nemtől, kortól függetlenül olykor mindenkit „lepistikézett”, hanem kedvesen, mintegy becézésképpen, értelemszerűen az illető beleegyezésével. Olyan személyeket is ismerünk valamennyien, akik maguk kérik, hogy másként nevezzük őket, mint ami a hivatalos irataikban szerepel, egészen egyszerűen azért, mert azt a másik nevet jobban szeretik, vagy magukhoz közelebb állónak érzik. Azt meg legfeljebb csak remélhetjük, hogy legalább ők tisztában vannak azzal, honnan ered és mit jelent a nevük, illetve azzal is, miért éppen arra esett a választásuk, amelyik mellett síkra szállnak, illetve azzal is, milyen érveket és ellenérveket próbálnak felsorakoztatni annak érdekében, hogy meggyőzzék a környezetükben élőket arról, bizony az általuk választott név a lehető legtökéletesebb számukra.
Nyitókép: Pixabay
