Rendkívül érdekfeszítőnek és tanulságosnak tartom azokat a politikusi megnyilvánulásokat, amelyek arra biztatják az európai embereket, hogy például: ne mossák ki, hanem inkább szellőztessék a ruhájukat. Vagy például: négy testrészünk, amit ha megmosunk, akkor minden rendben van, elég is, sőt! És ez ne tartson tovább öt percnél.
Van ezekben a politikusi megnyilatkozásokban valami nagy tudatlanság. Érződnek lyukak a felkészültségben. Tetten érhető a tapasztalat teljes hiánya.
Azon tűnődtem, ha úgy nőttek volna fel, ahogyan mi felnőttünk, akkor nem beszélnének ilyen alapvető dolgokról, legalábbis tudnák, hogy amiről beszélnek, az félig van csak úgy, vagy félig sem. Adjuk kölcsön a nagymamánkat?
Hiszen bennünket ők tanítottak meg arra, hogy a ruhánkat kiszellőztetjük. És nem dobjuk azonnal a szennyesbe! Nem pocsékoljuk a vizet, a mosószert, és legfőképpen nem tesszük tönkre a ruhánk anyagát azzal, hogy folyton mossuk.
A ruhaszellőztetés problematikáját feldolgozó és tematizáló politikusok jól beszélnek, hiszen valóban így van, minket is így tanítottak, vagy mondjuk úgy, minket valóban így tanítottak, ahogyan most ők oktatnak bennünket, egész népeket, nem középiskolás fokon. Azonban! Noha jól beszélnek, a dolog másik felét, a ruhaszellőztetés másik oldalát nem mondják el. Amin nem csodálkozunk, hát honnan is tudnák? Az ő számukra ez, hogy létezik ruhaszellőztetés, amitől kevesebb energia meg víz fogy, újdonság. Éppen ezért nem tudják, hogy a dolog másik oldala az, hogy van otthoni ruha. Tehát azt mondják a nagymamák, hogy amikor hazaérsz, leveszed a ruhád, megrázod, és kiteszed szellőzni.
Mivel otthon az otthoni ruhában vagy. Amire szintén vigyázni kell. Nem lehet összemocskolni meg lére hajtani! Ilyesmi módon neveltek bennünket a nagymamák. Arról nem beszélve, hogy a gyerekeknek még iskolaköpenyük is volt – amit szintén hetente egyszer mostak. Egy szó, mint száz, ha a politikusok, kik egész népeket tanítanak, csak annyit mondanak, hogy szellőztessék a ruhákat, de nem mondják, hogy át kell öltözni otthoniba, mert ha egész nap, otthon, munkában, otthon ugyanabban vagyunk, akkor szellőztethetjük...
Másrészt itt van ez a dolog a mosakodással. Ami szintén komoly téma lett, hogy mely testrészeinket (négyet) kell megmosnunk. Viszont nincs benne a négyben a kéz és az arc. Ami igen furcsa. Mert bennünket meg úgy tanítottak a nagymamák, hogy reggel felkelsz, megmosdasz!
Hazaérsz, első dolgod, hogy kezet mosol. Na, most az is lehetséges, hogy ez magától értetődő. Az arc- és kézmosás. De ha így van, akkor a lábmosás nem az? Hiszen már Csáth Géza is megírta több mint száz éve, hogy „hínak lábat mosni". Ahogyan azt is tudjuk, hogy: „Nemsokára jő be Julis. Hozza a mosdótálat; forró benne a víz. Lábat kell mosni. Rendesen Eti kezdi. (Ráfogtuk Dezsővel, hogy lánynak legelőször kell a lábat mosni.) Julcsa pedig összeszappanozza a lábunkat. Csiklandja, mossa, öblíti, míg csak egészen nem tiszta. És három mesét mond el ezalatt. A vasfejűről, A hét hollóról és a Boszorkányokról. Legszebb az utolsó, a boszorkányokról szóló." A Szombat este című Csáth-novellából tudjuk, hogy lábat kell mosni, és közben van mese, nevetés, a szülők meg beszélgetnek. Olyan egyszerű. Úgy hívják, hogy élet. És az benne a szép, az életben, hogy az ilyen dolgok, mint a lábmosás, tovább tartanak öt percnél. Mert van benne csiklandozás, nevetés, mesélés. A spórolás? Oh, arra itt és most nincsen hely és idő, hogy a rózsával díszített zománcos lavórok történetébe belekezdjünk. De annyit elmondhatunk, hogy azok, akiknek gyerekkorában a nyári portól retkes lábát a nagymamája rózsával díszített zománcos lavórban alaposan megcsutakolta, reggel pedig a fürdőszoba felé penderítette, hogy mielőtt a reggeli zsíros kenyér után nyújtaná a pracliját, lesz szíves szeméből az álmot hideg vízzel kipröcskölni, nos, azok nem zuhanyoznak időtöltés gyanánt. Hanem tisztálkodási céllal. Igaz, hogy nem vekkerrel, de arra nincs is szükségük. Mivel tudják, hogy a vízre (is) oda kell figyelnünk.
