Mindig van más megoldás. Azt hiszem, ezt valamennyien megtanultuk az elmúlt évek során, hiszen megannyiszor kerültünk olyan helyzetekbe, amelyekben akarva-akaratlanul arra kényszerültünk, hogy kiskapukat keressünk a problémáink megoldása érdekében, még akkor is, ha egyébként nem különösebben kedveljük az ilyesmit, ha jobban szeretünk egyenes úton eljutni a megoldásig. Csak hát a szükség törvényt bont, mondják.
Az élet megtanított bennünket arra, hogy alkalmazkodjunk a körülményekhez, azokhoz, amelyek meghatározzák, vagy ha meg nem is határozzák, jelentősen befolyásolják a mindennapjaink alakulását.
Bár a világban uralkodó trendek még nem feltétlenül utalnak egyértelműen rá, mindannyian tapasztalhatjuk, akik nyitott szemmel járunk, hogy mind többen és többen ismerjük fel a különféle közösségi oldalak előnyei mellett azok negatív hatásait is. Igaz, még mindig igen kevesen vagyunk, akik elég határozottak ahhoz, hogy konkrét lépéseket is tegyenek a megfékezésük érdekében, hiszen kifogáskeresésben, magyarázkodásban meg önámításban igencsak jók vagyunk.
Mindig is jók voltunk. Aztán ha a közvetlen környezetünkben is akad valaki, aki jóval karakánabb nálunk, csak ámulunk és bámulunk, majd némi tépelődés után vagy mi magunk is változtatunk, vagy hagyjuk, hogy minden menjen tovább a megszokott kerékvágásban, a kifogáskereséssel, a magyarázkodással meg az önámítással együtt.
A változ(tat)ás útján való első lépések megtételében segíthet bennünket egyebek mellett az ún. butatelefonok térhódítása is, aminek hátterében egyes szakemberek szerint elsősorban a nosztalgia meg a praktikusság áll, hiszen egyrészt korábban sokakat fűztek igen kellemes emlékek az egykori, a mostaniaknál jóval karakterisztikusabb, ezért könnyebben azonosítható modellekhez – elég, ha csak a Nokia 3310-re gondolunk, amit töretlen népszerűségének köszönhetően a gyártója néhány évvel ezelőtt újra piacra dobott –; másrészt az ár, a készenléti idő és a strapabíróság, amik szintén nem tekinthetők elhanyagolható szempontoknak.
Más szakemberek viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy sokaknak egyfajta megkönnyebbülést jelent az okostelefon után butatelefont használni, ezáltal ugyanis megteremtik maguknak annak a lehetőségét, hogy megszabaduljanak a közösségi média egyre fokozódó beszippantó erejétől, valamint az online jelenlétre való törekvés folyamatos kényszerétől.
„Korábban állandóan a telefonomon lógtam, folyamatosan nézegetve mindent, legyen szó hírekről vagy a Facebookról, vagy egyéb felesleges dolgokról. Most több időm van saját magamra és a családomra, és többé nem érzem függőségnek a lájkolást, a megosztást, a kommentelést, vagy azt, hogy idegeneknek számoljak be a saját életemről" – foglalta össze a váltást követően saját magán végzett megfigyelése eredményeit egy pszichológus, akinek megállapításai nyilvánvalóan szerényebb szakértelemmel is megfogalmazhatók lennének, még akkor is, ha nem végérvényesen, hanem csupán átmenetileg folyamodnánk hasonló megoldáshoz.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy napjainkban sorra dönti az eladási rekordokat az a New York-i cég, amely saját meghatározása szerint a képernyő és a bankkártya keresztezésének tekinthető butatelefonokat gyárt. A készülékek a normál funkcióik mellett zenehallgatásra is alkalmasak, sőt Bluetooth-fülhallgató is csatlakoztatható hozzájuk, nem elérhetők viszont rajtuk sem semmiféle közösségi oldalak használatával, sem a hírolvasással, sem semmilyen egyéb hasonló tevékenységekkel kapcsolatos funkciók.
A cég tulajdonosa egy vele készült interjúban megjegyezte, amíg korábban a vásárlóik jobbára másodlagos készülékként használták az általuk készített telefonokat, például egy-egy hétvégi kirándulás idején, amikor el szerettek volna bújni a világ elől, addig ma már a vásárlóik csaknem fele elsődleges telefonként is ilyen készüléket használ.
Mégiscsak létezik valamiféle halovány reménysugár arra vonatkozóan, hogy egyszer majd visszakapjuk az irányítást a saját életünk felett, felsóhajthatunk kissé hátradőlve, miközben arról ábrándozunk, milyen jó lenne, ha egy következő – minden bizonnyal sokadik, mégis rendkívül fontos – lépés megtétele után már az sem lenne állandó felénk irányuló elvárás, hogy a nap huszonnégy órájában elérhetőek legyünk nemcsak a számunkra fontos embereknek, hanem mindenki másnak is. Mert minden bizonnyal – ahogyan mindig – akkor is lenne más megoldás!
