Mind gyakrabban mondja a média, hogy a Keletről elűzött kommunizmus a Nyugatot kezdi meghódítani. Persze ez az állítás eleve nem lehet igaz, mert kommunizmus sosem volt e földkerekségen; akik a rémét látni vélik, a szocializmusra gondolnak, amelynek néhány évtizedét az idősebbek nálunk is megtapasztalhatták. Olyan mérsékelt kiadásban. A demokrácia csúcsának vélt rendszernek ez az előszobája azonban a világon elvett százmillió emberéletet. Adódik a kérdés, hogy kötelező-e az emberáldozat és a diktatúra az osztálynélküli társadalom kiépítéséhez. Mindenesetre eddig velejárója volt.
Most az új kommunizmus lopakodását nem a proletárforradalomban látják – hiszen a nyugati munkásság nem él rosszul –, hanem újabb szabadságeszmények globális beteljesítésében. Az ideológia – a baloldali és a liberális egyaránt – a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszót tűzte zászlajára, azzal a különbséggel, hogy a baloldal szerint a kommunizmusban az egyén szabadsága nem szoríthatja háttérbe a közösség szabadságát, míg a liberálisok szerint minden szabadság beteljesül az egyéni szabadságjogokban. Egykor a burzsoá struktúrák lerombolása szolgált alapul az új rendszer építéséhez, mostanság viszont Amerikában a feketék, mindenfelé pedig a szexuális kisebbségek fölemelése olyan magasságba, mintha tömegesség tekintetében a hajdani proletariátus létszámával versenyeznének. Mindezzel együtt vonul viharos hátszéllel a genderideológia. A diktatórikus jelek pedig egyre erőteljesebben mutatkoznak meg: Nyugaton a sajtó elvétve mer szólni az uralkodó liberálisok és baloldal szélsőségei ellen, a munkahelyen az marad meg, aki hallgat, ha pedig országok fordulnak szembe a veszélyes folyamatokkal, kiközösítik, büntetik őket, a diktátorok kiáltanak diktatúrát.
Jordan Peterson kanadai politológus és klinikai pszichológus lemondott a Torontói Egyetem tanári posztjáról, és le is írta ennek okait. (Most, hatvanévesen professor emeritus.) Ő azt mondja, hogy a sokszínűség, a befogadás és az egyenlőség (a feketék és a szexuális kisebbségek kiemelése) elképesztő ideológiája lerombolja az oktatás és az üzlet világát. Így összegez: „Most ott tartunk, hogy először a fajt, az etnikai hovatartozást, a »társadalmi nemet«, tehát »gendert« vagy a szexuális preferenciát mindenkinél meghatározó jellemzőként, másodszor pedig ezt a legfontosabb minőségként kezelik, mely többet ér, mint a tanulás, a kutatás vagy a tapasztalat.”
Idézetet is közöl az orosz elnök, Vlagyimir Putyin egyik beszédéből, aki azt mondja el, hogy az úgynevezett társadalmi haladás hívei most úgy vélik, valamiféle új és jobb tudattal vezetik az emberiséget: – A receptjeik egyáltalán nem újak. Oroszország már járt itt. Az 1917-es forradalom után a bolsevikok szintén azt mondták, hogy megváltoztatják a meglévő módszereket és szokásokat, és nemcsak a politikai és gazdasági, hanem az emberi erkölcs fogalmát és az egészséges társadalom alapjait is. Az ősi értékek, a vallás, az emberek közötti kapcsolatok lerombolása egészen a család teljes elutasításáig terjedt. Elnézve, mi történik számos nyugati országban, elképedve látjuk azt a korábbi hazai gyakorlatot, amit mi szerencsére, remélem, már a távoli múltban hagytunk. Az egyenlőségért és a diszkrimináció ellen folytatott harc abszurditással határos agresszív dogmatizmussá fajult, amikor például a múlt nagy szerzőinek – mint például Shakespeare-nek – a műveit már nem tanítják, mert elmaradottnak tartják. Hollywoodban emlékeztetőket osztanak ki a helyes történetmesélésről és arról, hogy hány darab, milyen színű vagy nemű szereplő legyen egy filmben. Ez rosszabb, mint amilyen a Központi Bizottság volt a Szovjet Kommunista Pártban!
Nagy lehet a baj, ha már Putyin kényszerül menteni a Nyugatot.
