Sosem tudtam igazán mit kezdeni a nyilván a fiatalokat terelgető szólammal: légy önmagad! Az ifjúság köreiből is talán azokhoz szól a közhellyé ismételt útmutatás, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, bizonytalanok, de lehetnek éppen érdektelenek vagy lusták is. Jobb esetben szerteágazó tehetségük nehezíti meg a dolgukat: legyek író vagy festő, esetleg kutató? Költözzek tanyára a természetbe, vagy maradjak a nagyváros rengetegében? Nem is igazán könnyű kibogozni az üzenet tartalmát. Mert ugyan ki nem önmaga? A képmutató vagy hazudozó jellemének építőelemévé vált a képmutatás vagy a hazugság, esetleg mindkettő együtt, így hát maradjon hű magához, és sose legyen őszinte? Vagy egy napon rádöbben az ember, hogy eddig aprópénzért szórta el tehetségét – igaz, azt a fajtáját, amit nem is szeretett –, most pedig hirtelen új útra kanyarodik, mert ott látja beteljesülni önmagát?
Miként az élet számos területén, ezúttal is segítőkészen fut a tanácstalan ember elé az internet, és tisztába tesz minden fogalmat: „A »légy önmagad!« azt jelenti, hogy a saját életedet éled, a saját vágyaid és akaratod szerint, és csak olyasmit csinálsz, ami neked jó.” És aztán megfűszerezik a témát olyan gondolkodásra ösztönző kérdésekkel, hogy te vagy a szüleid akarták-e diplomát; akarsz-e reggeltől alkonyatig szenvedni egy irodában, vagy szebbet tudsz álmodni; te szerettél volna férjhez menni és gyereket szülni, vagy a társadalom várta el tőled; a pénzedet házra költenéd, vagy inkább a világot járva élményeket szeretnél szerezni azonnal. Azzal se törődj, ha megbízhatatlannak tartanak! „Ki van nálad az első helyen? És ha most nem magadat mondtad, akkor bizony az van, hogy bár jó gyerek vagy, de nem vagy boldog! Mit akarsz? Megfelelni másoknak, vagy boldog lenni? A kettő együtt nem megy!” – így a bölcselkedők értelmezése.
Mintha az egyén a közösségtől elválasztva és az évezredek folyamán kialakult szabályok és elvárások tagadása által lehetne csak igazán boldog a világ furcsa átformálásának és a szabályok fölrúgásának útján. Mintha az ember egymagában is „önmaga lehetne”, hogy néhány évtizeddel később rettegve várja magányában a hátralevő napokat. Mert ha az önmegvalósításban mégis benne vannak a haverok, lassacskán lemorzsolódnak, mégiscsak „behódolnak” a normalitásnak, diplomát szereznek, vagy anélkül állnak munkába, házasságra váltják szingliségüket, ráunnak a korábban még vonzó mulatozó semmittevésre. Különben pedig mivé lenne az ember, ha az aranyhal ajándékain élné életét? Hol marad az élvezeteken túli jellemformáló munka, a némi megpróbáltatás, az akadályokon való edződés, segítségnyújtás a közösség tagjának (ha volna közösség)? Millió mozzanat, ami emberi.
Jórészt miért celebek biztatnak jövendő celebeket, hogy légy önmagad, és miért állítják tudósok, a sikerekért megküzdő sportolók, nagy művészek, hogy a kitartás, az alázat, a becsületes munka a gyümölcsöző?
Úgy tűnik, a légy önmagad! tartalma összefolyik a horatiusi carpe diem téves értelmezésével, amely szerint csak a ma számít, „a holnappal nem érdemes törődni, hiszen lehet, hogy el sem jön”. A Holt költők társasága című kiváló film több mint három évtizeddel ezelőtt ébresztette föl a nagyon régi gondolatot. Ám az élj a mának! helyett Horatius filozófiájával csak a ragadd meg a napot! jelentés fér össze: használd ki jól minden nap adományát, kínálatát, mondhatnánk: a fölajánlott keretben légy önmagad! A mának élni élvhajhász életet kínál: mindent birtokolni, fogyasztani, szórakozni, nem törődni a bizonytalan holnappal. Miként a légy önmagad! jelszóról azt hinni, hogy elérhető a közösség semmibevételével. Pedig a félreértelmezések életveszélyesen sorsdöntők lehetnek.
