Első emlékem az olimpiáról 2008-ra tehető. Az ebédlőasztalunkon heverő újság hasábjain a következő felirat szerepelt: „Közeledik az olimpia a távoli Kínában, ahol az olimpiai falu mérete egy kisebb szerbiai városéval vetekszik.” Hát akkor ez biztos valami nagy esemény lesz – gondoltam tizenkét évesen. Később már folyamatosan felfigyeltem az olimpia szóra, hiszen minden erről szólt. A reklámok, a hírek, sőt még a privát beszélgetések is. Mire eljött a nagy nap, már pontosan tisztában voltam a világrendezvény jelentőségével. Sőt. Követtem is az eseményeket. Élőben. Szinte az összes magyar érmes produkciót láttam. Közülük egy még ma is gyakran felelevenedik a szemem előtt, mégpedig a vízilabdadöntő. Édesapámmal együtt néztük. Emlékszem, amikor magyar vezetéssel lefújták a meccset, felugrottam a kanapéról. Örömujjongásba kezdtem, az öregem pedig egy hirtelen karmozdulatot követő „Ez az!” felkiáltás után visszaült a kanapéra. Csendben volt. A tekintete elkomolyodott. Nem értettem, mi történt.
Apu, mi van veled? – kérdeztem. Nem válaszolt, csak nézte büszkén a képernyőt, s közben egy könnycsepp lecsordult az arcán. Iszonyúan meglepődtem. Ekkor láttam őt életemben először sírni. Korábban azt hittem, hogy ezt már rég kinőtte (előtte úgy képzeltem, hogy a férfiak felnőtt korukra annyira megerősödnek, hogy kihal belőlük ez a funkció). Egy közeli barátom nemrég mesélte el, hogy ő is a 2008-as vízilabdadöntő lefújását követően látta édesapját először és csaknem utoljára könnyekben. Minden bizonnyal sok erős magyar férfinál tört el akkor a mécses, szerte a Kárpát-medencében, szerte a nagyvilágban. Ekkor jöttem rá igazán, hogy miről is szól pontosan az az olimpia, amiről hetekkel korábban olvastam először. Erre képes a versenysport – fogalmazódott meg bennem. Erős embereket ríkat meg, közösségeket kovácsol, összekapcsol bennünket. Nemzetünk együtt örül, együtt sír a sportolóival. Mi pedig együtt sírunk, együtt örülünk nemzetünkkel. Az idei nyáron – a futball-Eb-t még ki sem heverve, ám már olimpiai lázban égve – először korábbi sportsikerekről, rekordokról olvasgattam, illetve videókat néztem. Később pedig már minden olimpiával kapcsolatos kérdés elkezdett foglalkoztatni. Vajon honnan és kitől származik pontosan az olimpia? Mikor és miért született újjá? Kik voltak az ötletgazdák? Kutatás közben egy nagyon érdekes történetre bukkantam, amelyből kiderült: 1880-ban, tizenhat évvel a Pierre de Coubertin báró ihlette első újkori olimpia előtt Csáth Géza és Kosztolányi Dezső kortársa, Vermes Lajos megrendezte a „palicsi olimpiát”. Nagyon meglepődtem. Vajdaságból származik az olimpia ötlete? Talán igen, talán nem. Vermes Lajos akkoriban nyári játékoknak nevezte az eseményt. Olimpiának már később nevezte el az utókor, sőt előolimpia névvel is felruházta. A jómódú szabadkai Vermes család még a Bagolyvárat is felépítette a sportolók elszállásolására. Ha úgy vesszük, ez volt az első olimpiai falu. A versenyek „olimpiai” szellemben több száz nemzetközi résztvevővel zajlottak. Vermes Lajos lelkesedése pedig nem csökkent az évek során: 1891-ben még kerékpárospályát is építtetett lelátóval, ami nemcsak Magyarországon volt kuriózum, de akkoriban még Európában is csak két ilyen létesítményt állt. A palicsi olimpiák lázát idővel sajnos elnyomta a valódi olimpiák körüli lelkesedés, a sportrajongók azonban máig fejet hajtanak Vermes kezdeményezése előtt.
Ma, amikor együtt sírunk, nevetünk, szurkolunk… Az ókori és az újkori olimpiák megalkotói, élükön Vermes Lajossal, minden bizonnyal egymás vállát átkarolva csücsülnek odafönt, és nézik, csodálják, mivé lett szent játékuk.
