Ülök a tévé előtt. A Netflixet görgetem. Sorozatot néznék. Melyik legyen? Mostanában, valljuk be, elég sok idő jut erre is. Szeretem a történelmi sorozatokat, hiszen ebből tanulhat is az ember, így ilyenek után kutatok. Trója: Egy város eleste – akad meg a szemem a címen. Nézzük hát meg az előzetest! Mosollyal az arcomon ültem a készülék előtt, remélve, hogy a kort hűen ábrázoló sorozatra bukkantam. A bemutató videó végéhez érve megdöbbentem, hiszen láttam, hogy Akhilleuszt egy fekete színész játssza. Szögezzük le, nem a bőrszínnel van a baj, hanem azzal, hogy Homérosz nem így festette le őt az Iliászban. Korábban már több hasonlóan abszurd szerepválogatásról is olvashattunk. A történelemhamisító művek listája pedig csak szaporodik. Történelemhamisítás vagy művészi szabadság? Hol húzódik a határ? A filmek olyannyira hatásosak, hogy sokszor minden könyvnél döntőbb befolyással vannak a múltismeretre. Éppen ezért a gyerekek akkor is inkább a filmeknek hisznek, ha az azokban bemutatott tények hamisak, hiába állítják tanáraik vagy tankönyveik épp az ellenkezőjét.
Ám ami végleg kiütötte nálam a biztosítékot, az az, hogy a Netflix egy kifejezetten karácsonyra készített komédiájában melegként ábrázolta Jézus Krisztust. Dühömben az alkotás után kezdtem kutatni. Mint kiderült, a készítők korábban Emmy-díjat is kaptak egy olyan műért, amely Jézus és apostolai utolsó vacsora utáni másnaposságáról szól. Nem hittem a szememnek. Ez most komoly? Tényleg megtörténhet ilyen? Tényleg.
Ma már Hollywoodban is gyökeret vert korunk uralkodó, progresszív ideológiája. A mai „haladó” gondolkodás egyik legégetőbb problémája, hogy morális fölénnyel ruház fel olyan társadalmi csoportokat, mint a feketék, feministák, homoszexuálisok vagy a transzneműek, elnyomva és háttérbe helyezve ezzel a társadalom további szegleteit. Így történhet meg az, hogy a kereszténység legszentebb történetét büntetlenül gúnyolhatják. Sőt, díjat kapnak érte. Ma a filmvilágban a legnevesebb szakmai elismeréseket is olyan feltételekhez kötik, amelyek a kor uralkodó, beteges szellemét igyekeznek kiszolgálni. Mindnyájan láthatjuk ezeket a Netflixen, az HBO GO-n, a Disney-nél és egyéb filmszolgáltató nagyvállalatoknál. Négy év múlva azonban már csak olyan film kaphat rangos díjakat, amely eleget tesz a píszí-ideológia gyakorlati elvárásainak. Az említett kategóriába pedig természetesen szinte csak a feketék, feministák, melegek és a transzneműek esnek bele.
Nemcsak a színészeket, hanem a filmeket is cenzúrázzák. A Piszkos Harry vagy az Elfújta a szél is nemkívánatos alkotás lett, amit úgy lehet levetíteni, hogy közben kommentárokat fűznek hozzá, hogy tudja a néző, mit gondolhat róla, és mit nem. Mi lesz a következő lépés? Mely alkotásokban láthatja még meg a hollywoodi cenzori hivatal a „kirekesztő” tartalmat? Akár az Oscar-díjas Hófehérke és a hét törpe című neves Disney-rajzfilmnek is búcsút inthetünk? Gondoljunk csak bele! Hét alacsony, bányász férfi, akik egy nőt tartanak azért, hogy főzzön és mosson rájuk. Vagy ott van Jancsi és Juliska, akiket a szüleik hagynak elkallódni a sötét erdőben. De sorolhatnánk. Hiszen ha nagyon akarjuk, az ő logikájukkal élve bármelyik mesébe vagy filmbe beleláthatnánk a kirekesztő tartalmat. A kis hableány talán jól járna, hiszen felvállalva azt, hogy ő más szeretne lenni, sikeresen válik sellőből emberré. Szegény Walt Disney forogna a sírjában.
Természetesen mindenkinek helyet kell adni a filmvilágban, viszont abban biztos vagyok, hogy azt nem a múlt megváltoztatása és a több ezer éves kultúrák meggyalázása mellett kell tenni.
