Mit nevezünk igazságnak? Egyféle igazság létezik? Vagy lehetséges, hogy két vagy akár több ellentétes és egymásnak ellentmondó lehetőség párhuzamosan igazként létezzen? – merülnek fel bennünk a kérdések munkatársammal, miközben épp Suhajda Szilárd, a magyar expedíciós hegymászó tragikus halála után kibontakozó vitákról tanakodunk. A sportember tragédiája nyomán ugyanis publicisztikák, közösségimédia-bejegyzések és kommentek formájában magyarok tíz-, sőt százezrei estek egymásnak a világhálón. De mégis kinek lehet igaza? Mindenkinek? Senkinek? A véleményeket vizsgálva egy dolgot azonnal megállapítunk kollégámmal: rettentő zűrzavar uralkodik a mai társadalomban az igazság kérdésének megítélésében.
A vélemények sokasága alapvetően két táborba sorolható. Az egyik csoport szerint a családot, gyereket hátrahagyni, öncélúan Everestet mászni önzőség. – Tragédia esetén a hegymászó gyermekének olyan szintű sorsrontása, amely a kisfiú egész életére rányomja majd a bélyeget – mondják. Az első csoport képviselői úgy vélik, hogy a gyermekvállalás felelősség, és olyan lemondásokkal is jár, amelyek szerint csökkentenünk kell azon lehetőségeket, amiknek az eredménye nagy valószínűséggel félárvaság lehet. Egy ezen a véleményen levő publicista irománya végén a tanulságot levonva még azt is megjegyzi: „Mindenki jó valamire, másnem elrettentő példának. A jövőben, remélem, sok szülő átgondolja majd, hogy vállalkozik-e hasonló őrültségekre." Igazuk van? Az utolsó mondatot némileg kifogásoljuk munkatársammal, de kétségtelenül van valami az ezen véleményen osztozók gondolatmenetében.
A velük szemben álló tábor szerint a hegymászás egy menő sport, továbbá mindennemű segédeszköz nélkül bevenni a Föld legmagasabb hegyét bizony hatalmas, megsüvegelendő teljesítmény, s ha késztetést érzünk rá, akár gyermekekkel a hátunk mögött is meg kell lépnünk mindezt. Véleményük szerint Suhajda Szilárd olyan határokat feszegetett, amelyeket kevesen mernek. Útját a bátorság, a hit jellemezte: azok a fogalmak, amelyek lassan kihalnak a néplélekből. Ezen csoport szerint a magyar hegymászóhoz hasonló mentalitású, határaikat folyton feszegető egyének viszik előre a társadalmunkat. Az egyik publicista még azt is megjegyzi: ha az emberiség történelme során nem éltek volna Szilárdhoz hasonló mentalitású egyének, akkor ma teljesen másképp nézne ki a világunk. „Képzeljük el a társadalmunkat úgy, hogy annak idején Magellán a gyermekére hivatkozva nem vezet expedíciót, vagy Kolumbusz Kristóf nem kereskedik a tengerentúlon. Életveszélyes vállalkozások voltak? Az akkori hajókkal és technológiával sokkal nagyobb őrültségnek tűnhettek, mint ma az Everest megmászása. Suhajda Szilárd teljesítménye kétségtelenül hozzátett a magyarság összteljesítményéhez, az ilyen fickókra büszkék szoktunk lenni, felnézünk rájuk" – írta. Nekik is igazuk van? Kétségtelenül igen.
A magyar expedíciós hegymászó tragikus halála után kibontakozó vitákban egyértelműen két egymásnak ellentmondó igazság jelenik meg. Talán azért, mert mindnyájunkban létezik egy felelősségteljes közösségi és egy szabad szellemű, önmaga útját járó és kereső, kissé talán önző szellem. A kérdés, hogy tapasztalataink útján melyikük kerekedik felül, vagy melyiküket hagyjuk felülkerekedni a másikon. A mostani tragédiából illene egy nagy és közös lélegzetvétel után levonni a nagy és közös tanulságot: egyszerre többünknek is igaza lehet (vagy legalábbis részigazsága vagyon). Nos, ilyen a világ: rengeteg párhuzamos igazság van. Ha ezt mindnyájan felfognánk, rengeteg baráti, családi vagy nagyobb közösségi vitát, konfliktust megspórolhatnánk.
