A muzslyai Páger Anita történetét valamennyien ismerjük. A huszonhat éves lány majdnem öt évvel ezelőtt zuhant ki a második emeletről, aminek következtében lebénultak a végtagjai. Nemrég kiderült, hogy Thaiföldön létezik egy olyan műtét, amelynek köszönhetően újra járni tudna, a beavatkozás elvégzéséhez azonban 16 millió dinárt kell összegyűjtenie. A története egy erős összefogásra ösztönözte a muzslyaiakat és egész Vajdaságot is.
Muzslyán januárban már szerveztek egy nagyobb jótékonysági akciót, szombaton, március 4-én egy újabbal készülnek a helyi közösség és a civil szervezetek összefogásával. Lesz jótékonysági vásár és palacsintasütés is. A hétvégi rendezvénybe a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is bekapcsolódnak. Gavrić Jelena tanárnőtől megtudtuk, hogy Az én környezetem nevű szabad aktivitás keretein belül a gyerekeknél törekszik az adakozás és a szociális érzékenység kompetenciájának a fejlesztésére is.
– A szabad aktivitás keretein belül már több jótékonysági akcióba is besegítettünk. Szárított levendulából kisebb csokrokat és illatpárnákat készítünk, majd eljuttatjuk a muzslyai jótékonysági vásárra. Környezettudatossági elvből a zenetanárunk kottás papírokkal járult hozzá az akciónkhoz, melyekbe a csokrokat csomagoljuk, ezáltal pedig mutatósabbak lesznek – mondta a tanárnő.
– Nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy ismét tudunk segíteni, szerintem ez egy nagyon szép gesztus. Szeretjük is ezt csinálni, így összekötjük a kellemest a hasznossal – mondta a nyolcadikos Bugyi Réka.
– Nagyon jó érzés az, hogy mi is tehetünk valamit az olyan fiatalokért, akik nagyobb betegségben szenvednek, és hogy a segítségünkkel talán egy új esélyt kaphatnak – hallottuk a nyolcadikos Vastag Evelintől.
Nyitókép: A gyermekek Gavrić Jelena tanárnő segítségével szárított levendulából csokrokat készítettek (Fotó: Vidács Hajnalka)