2024. december 22., vasárnap
VERBÁSZ

Felújították a kucorai kultúrotthont

A 85 éves épület jelenleg a környék legszebb művelődési háza

A hét elején befejeződött a kucorai kultúrotthon több hónapon át tartó felújítása. Az 1938–39-ben épült épület teljes körű rekonstrukciója 710 négyzetméternyi területet ölelt fel, és mintegy 11 millió dinárba került. A tetőcsere mellett új nyílászárókat szereltek be, kicserélték a padlózatot, mindenütt simára glettelték a falakat és a plafont, továbbá új vizesblokkok épültek.

– A szerb és a vajdasági kormány támogatása mellett a verbászi önkormányzat jelentős összeggel járul hozzá a községhez tartozó településeken lévő kultúrházak felújításához. A kucorait követően a vége felé közelednek Sóvén (Ravno Selo) a teljesen új és korszerű művelődési ház építkezési munkálatai, ezt a verbászi színház befejezése követi majd. Külön büszkék vagyunk arra, hogy a kulturális élet epicentrumát jelentő Kucorai Kulturális Központot teljes egészében sikerült felújítani. A helyi kulturális egyesületek és a polgárok pár napon belül egy multifunkcionális, reprezentatív épületet vehetnek birtokukba, ahol lehetőség nyílik mindenféle kulturális rendezvény, így koncertek, színdarabok, irodalmi estek stb. megszervezésére – mondta Predrag Rojević, Verbász polgármestere.

Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a tartományi kormány segítségével új tetőszerkezetet kapott a Testvériség-Egység Általános Iskola, a munkálatok 6,9 millió dinárba kerültek. Az iskolában ugyanakkor új, akadálymentes mosdókat alakítottak ki a fogyatékkal élő diákok számára. Utóbbi projektumot a szerb kormány 3 millió dinárral támogatta.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás