2024. december 22., vasárnap
KÖRKÉRDÉS

Hogyan fog takarékoskodni az őszi-téli időszakban?

Kósa Bagi Mária, Bácskossuthfalva: – A mai világban senkinek sem egyszerű, egy egyedülálló anyának pedig még hatványozódnak a kihívásai. Nekem az a szerencsém, hogy a párom és a családom igyekszik, ahol csak lehet, támogatni bennünket. De már az is rengeteget jelent, ha elmondom nekik azt, ami bánt, ami éppen megterhel, és együttérzően meghallgatnak.

Kósa Bagi Mária

Kósa Bagi Mária

Természetesen – mint ahogy eddig is – árgus szemmel figyelem a boltokban az akciókat, a hétvégi és a kéthetes kedvezményes vásárlási lehetőségeket, és kizárólag a legszükségesebbre költünk. A villannyal eddig is spóroltunk, ahol csak lehetett, a kislányom szobájában csupán éjszaka kapcsoljuk be olcsó áramra a villanykályhát.

Tajkman Sándor, Topolya: – Mi már az előző években is igyekeztünk takarékoskodni, ahol csak lehet. Például tartunk baromfit, így kevesebb húst kell vásárolni, és tojás is van a háznál. A téli tüzelést fával oldjuk meg, az idén szenet nem vettünk, csak tűzifát.

Tajkman Sándor

Tajkman Sándor

Az átmeneti időszakban igyekszünk majd a klímával felmelegíteni a szoba levegőjét, ezt most próbáljuk ki, mert az idén vettük a berendezést. A kiskertben is sok mindent megtermelünk, paradicsomot, paprikát, tököt, padlizsánt, uborkát és burgonyát is, sajnos nem tart ki egész évre a termés, de még azt fogyasztjuk, és ez is nagy segítség a kiadásokat illetően.

Paul Dávid, Topolya: – Már a tavaszon elkezdtem a tűzifa és a szén megvásárlását, bekészítését. Sajnos, mire megvettem ezeket, nagyon felment az áruk.

Paul Dávid

Paul Dávid

Otthon úgy takarékoskodom, hogy akkor gyújtok majd be, amikor nagyon lemegy a hőmérséklet, illetve van árammal működő fűtőtestem is, amivel tudok melegíteni. Ősszel akkor kapcsolom be, amikor hazaérek a munkából, és hideg a szobám, hogy gyorsan meleg legyen. Télen csutkával, fával és szénnel tüzelek, úgy takarékoskodom, hogy reggel csak begyújtok, illetve munka után, amikor hazaérek, 15 órakor kicsit bemelegítek estig, amikor kint hideg van. Élelmiszer terén október–november felé szoktunk disznót vágni. Idén csak megveszem és levágatom, hogy a húsát készen kapjam, amit elteszek a mélyhűtőbe, és beosztom, illetve amit meg bírok venni a piacon és a boltban, azokon élek, nagyon be kell osztani.

Szabó Zoltán, Kishegyes: – Takarékoskodni elsősorban úgy tudunk, ha parára pontosan lekövetjük bevételeinket és kiadásainkat. Emellett a kiadásokat felosztjuk szükségletből és vágyból fakadó kiadásokra. Ha erre odafigyelünk, akkor meg fogunk lepődni, hogy mennyi mindenre nincs is szükségünk, csupán azért vesszük meg, mert vágyunk rá.

Szabó Zoltán

Szabó Zoltán

Ha az ezekre szánt pénzt félretesszük, akkor nagyon sokat meg tudunk takarítani. Az előttünk álló időszak nagy kihívása a fűtési szezon lesz. A ház energiahatékonnyá tétele nagyon komoly kiadás, így akinek eddig nem volt meg a rávaló, annak már a fűtési szezonig sem lesz. Ez azt jelenti, hogy egyedül azzal tudnak majd takarékoskodni, ha alacsonyabb hőfokra fűtik fel a házat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás