2024. december 22., vasárnap

Zsibvásár és pizzasütés

Tartalmakban gazdag szenttamási gyermekhét

Vidám és tartalmakban gazdag az idei gyermekhét Szenttamás község négy általános iskolájában. Az alsósok főleg rajzolással és ügyességi játékokkal, a felsősök sportolással, tánccal foglalkoztak.

Külön ki kell emelni, hogy a múlt szombatra tervezett diákolimpiát, a község legtömegesebb sportrendezvényét a rossz idő miatt csütörtökre halasztották. Az Unčić városrészben lévő sportpályákon több száz diák gyűlt össze, akik különböző sportágakban mérhették össze erejüket és tudásukat.

A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában az alsósok számára hétfőn aszfaltrajzot szerveztek. A keddi napot délelőtt 10 órakor a felsősök, 13 óra 30 perckor pedig az alsósok ritmikus tánca tette színesebbé.

Szerdán megtartották az igen nagy népszerűségnek örvendő zsibvásárt, amit a diákok többsége egyszerűen bolhapiacnak nevez. Érdekes játékok, tanfelszerelés, kézzel készített ajándéktárgyak, cserepes virágok, sütemények és mézeskalácsok stb. bő választékából lehetett válogatni és vásárolni nagyon kedvező áron. Ugyanakkor az iskola Csigabigi szakköre egy újabb sikeres akciót jegyzett, ugyanis október 4-én, az állatok világnapján adták át az addig begyűjtött eszközöket Nikola Stojkovićnak, aki a község kóbor állatairól gondoskodik.

− A bolhapiac keretében a diákoknak alkalmuk volt megsimogatni Sznupit, Nikola legkedvesebb négylábú barátját. A múlt héten a különböző kutya- és macskatáp mellett mintegy 6000 dinárt gyűjtöttünk össze a kóbor állatoknak. Ma viszont folytatódik az akció, hiszen itt van a gyűjtődoboz és tápot is gyűjtünk – magyarázták a szakkör tagjai.

A turiai Petar Drapšin Általános Iskolában ugyancsak vidám volt a hangulat, hiszen az iskola konyháján szakácsnapokat tartottak, amelynek keretében az ötödikesek finom kalácsokat készítettek a diákok számára.

A gyermekhéten a nyolcadikos tanulók a szakmai orientációs program keretében a helyi Delicious vendéglőben megismerkedtek a pizzakészítéssel. A pizzériában dolgozók elmagyarázták, hogyan lehet rövid idő alatt elkészíteni a fiatalok körében legnépszerűbb ételt, azt követően a nyolcadikos „szakácsok” is bemutathatták ügyességüket. A házigazdák végül mindenkit egy-egy szelet pizzával kínáltak meg.

A gyermekhét alkalmából a szenttamási Népkönyvtárban Kalandozások a tündérek és varázslók világában címmel kiállítást nyílt az általános iskolák második és harmadik osztályos diákjainak, valamint a Gyöngy egyesület védenceinek rajzaiból. Az alkotásokat az érdeklődők megtekinthetik a hónap folyamán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás