2024. december 22., vasárnap

Akkor sikeres egy közösség, ha összefog

Három év után tisztújító közgyűlést tartottak a kúlai Népkör MMK-ban

Vasárnap tartotta meg tisztújító közgyűlését a kúlai Népkör, amely Vajdaságban a legnagyobb múlttal rendelkező Magyar Művelődési Központ. A jelenlévőket Goga Zsolt, az egyesület elnöke köszöntötte, aki elmondta, az utolsó közgyűlést 2019. március 19-én tartották, meg ezt követően két évig a koronavírus-járvány és az azzal járó tilalmak miatt szünetet tartottak.

− Átvészeltük a koronavírusos időszakot, és amikor arra lehetőség volt, a járvány ideje alatt is igyekeztünk működni és teljesíteni. A Népkör és a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái végig itt voltak, segítették a polgárokat a terepen, ideértve a Népkörben folyó munkát is, köszönet ezért nekik. Köszönet továbbá a szakcsoportok vezetőinek áldozatos munkájáért, akik hétről hétre ingyenesen dolgoznak a fiatalokkal, és továbbadják nemzeti örökségünket, segítenek megőrizni hagyományainkat, segítenek kiépíteni az egészséges nemzeti öntudatot gyermekeink lelkében, hogy mire felnőnek, tudják hova tartoznak, honnan erednek gyökereik és nemzetünk magabiztos, büszke tagjaivá válnak – mondta többek között az egyesület első embere.

Hozzátette, az elmúlt három évben folytatódott a Népkör épületeinek felújítása: teljes egészében elkészült az emeleti rész, két irodával, ülésteremmel, mosdókkal, két-két vendégszobával és egy nagy raktárhelyiséggel. A székház korszerűen felszerelt konyhát kapott, kicserélték a nyílászárókat az alsó épületben, ahol az iroda mellett klubhelyiséget alakítottak ki, jelenleg ugyanott a könyvtár rekonstrukciója van folyamatban.

Felszólalását követően Puskás Ferenc, Major András és Kozma Lívia személyében megválasztották a közgyűlés új munkatestületét, Lázár Béla titkár pedig beszámolt a Népkör 2019–2021. évi munkájáról, és a szakcsoportok eredményeiről.

Fenyvesi Jung Mária könyvelő a Népkör pénzügyi helyzetéről tartott összefoglalót, amelyből kitűnt, hogy pozitív gazdálkodás folyt a kúlai magyarság székházában. A 2022-es munkaterv vázlatát Huber Anikó ismertette, és elmondta, az állandó tevékenységek mellett (március 15-ei ünnepség megszervezése, a Hagyományőrző napok, az élőújságok stb.) a művelődési központ néptánccsoportjai az idén is aktívan bekapcsolódnak a helyi, körzeti és vajdasági rendezvényekbe, és ugyanez vonatkozik az amatőr színjátszó csoportra is.

− A Bartók Béla vegyes kórus, a Bartók Béla kamarakórus és a Cantilena női kórus részt vesznek a Kóruspódiumon, a Népkör rendezvényein, továbbá meghívásos alapon helyi és vidéki rendezvényeken is fellépnek. Az Árvácska népdalkör készül az idei Durindóra és más rendezvényekre. A felnőtt és gyermek kézimunkaszakkör tagjai több alkalommal kiállítják szebbnél szebb darabjaikat a Népkörben, valamint a MIRK-en és a Vajdasági Kézimunkakedvelők Szövetségének évi kiállításán is – sorolta Huber Anikó.

A felszólalók között volt Valka Károly, Kúla község alpolgármestere is, aki hangsúlyozta, a Népkör az itteni magyarság központja, ahol bármikor összejöhetnek.

− Kevés kultúrotthon van, ahol ennyire érezhető az összefogás a polgárok és a fiatalok részéről mint itt. Mi, kisebbségben élő magyarként csak úgy lehetünk sikeresek, ha összefog az iskola, az egyház és a művelődési ház, mert ezek tartják össze közösségünket – fogalmazott Valka Károly.

A jelentések után a közgyűlés ajánlóbizottsága javaslatára egyhangúlag ismét bizalmat szavaztak Goga Zsoltnak, aki ezentúl is a Népkör MMK elnöki teendőit látja el. Valka Károly alelnöki, Lázár Béla pedig titkári megbízást kapott. A beszámolók, felszólalások után a közgyűlés nyílt szavazással megválasztotta a választmányi tagokat: Krisztián Zoltán, Hugyik Pál, Benedek Dániel, Fenyvesi Jung Mária, Hugyik Attila, Fárbás Endre, Goga György, Kozma Ferenc, Burić-Bálint Melinda, Fárbás Máté, ifj. Valka Károly, Bajai Attila, Gonclik Zoltán és Blaskó Imre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás