2024. december 22., vasárnap

A szegények orvosa

Dr. Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek Oroszlámoson

Koszorúzással és alkalmi műsorral emlékeztek az oroszlámosiak dr. Batthyány-Strattmann Lászlóra, a falu utolsó grófjára. A nevét viselő egyesület 2011-ben alakult meg, néhány évvel ezelőtt saját székháza lett, tavaly pedig, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával egy márványtáblát emeltek a néhai magyar orvos tiszteletére. 

A szombat délelőtt megtartott emléknapon a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület szakcsoportjai és meghívott vendégek léptek fel. Bemutatkozott a házigazda egyesület Pántlika néptánccsoportja, amely ezúttal sárközi táncokkal lépett fel, de színesítette a programot a törökkanizsai Tiszagyöngye M. E. Tiszácska leánykara, valamint Dobróka Erna és Dobróka Hunor, majdányi általános iskolások szavalata is. Az alkalmi műsort követően az egyesület és a törökkanizsai önkormányzat képviselői megkoszorúzták a gróf emléktábláját. A megemlékezést vetítéssel zárták, ahol a jelenlevők egy dokumentumfilmet tekinthettek meg, amely dr. Batthyány-Strattmann László életútját elevenítette fel. 
 

Az alkalmi műsorban felléptek a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület szakcsoportjai és meghívott vendégeik (Fotó: Privát archívum/Kiss Vendel)

Az alkalmi műsorban felléptek a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület szakcsoportjai és meghívott vendégeik (Fotó: Privát archívum/Kiss Vendel)

Az eseményen Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke mondott beszédet.

– Szerencsés helyzetben van ez a közösség, hiszen olyan példaképeink vannak, mint pl. dr. Batthyány-Strattmann László, de említhetném még Pásztor Istvánt is, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori elnökét, vagy Bogdán Józsefet, néhai plébánosunkat, akiket tavaly elveszítettünk sajnos, de tevékenységükkel erőt adtak és utat mutattak nekünk – hangsúlyozta, majd hozzátette, Oroszlámoson is példaértékű művelődési és közösségi élet folyik, amelyre méltán lehetünk büszkék. – A szervezésből mindenki kiveszi a részét, nagy az összefogás a lakosok között, mindenki szívvel-lélekkel dolgozik azért, hogy egy eseményen minden a lehető legjobban sikerüljön. 

A főrendi Batthyány-család Oroszlámos környékén megannyi birtokkal rendelkezett, segítették a helyi lakosságot, egyebek mellett templomot építettek számukra. Dr. Batthyány-Strattmann Lászlót a szegények orvosának is nevezik, hiszen a rászoruló családokat és pácienseket ingyen gyógyította, a birtokokból befolyt összegeket is ezekre a célokra fordította. Tevékenységéért 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá avatta, a szombati eseményen pedig azért imádkoztak az egybegyűltek, hogy hamarosan szentként emlékezhessenek az egykori oroszlámosi grófra. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A márvány emléktáblát tavaly állították a néhai magyar orvos tiszteletére (Fotó: Privát archívum/Kiss Vendel)