A nagykönyv szerint az elmúlt időszak állítólag az elcsendesülésről szólt, de én ezt a saját bőrömön uopste nem tapasztaltam. Sőt! Sokkal inkább tűnt nagy rohanásnak: atatával fenyőt kellett vennünk, aztán meghegyezni, hogy bele tudjuk állítani a tartóba, majd feldíszíteni, de úgy, hogy egyformán tetsszen az öreglánynak és a Jézuskának is. Mert ha az elsőnek nem tetszik, nem lesz finom mézes béles meg mákos bejgli, ha viszont a másiknak lesz kifogása, nem kapunk pompás ajándékokat. Aztán ott volt még a többi cucc beszerzése: hal, bab, dió, alma, aszalt zilva, ami nélkül a faternak nem karácsony a karácsony. Egyszóval: tiszta őrültek háza!
Ezek után nem csoda, hogy amama a fa alá a dr. Máté Gábor bácsi által írt Normális vagy című kötetet kapta, ami a traumáról, betegségről és gyógyulásról szól mérgező világunkban. Az öreg szerint biztos finom utalásféleképpen, a muterban azonban felmerült a kérdés, hogy megnyugtató vagy inkább figyelmeztetési szándékkal kapott ilyen című könyvet ajándékba, mert, ugye, sose tudni.
Atata közben azon kuncogott, milyen okos ez a Jézuska, hogy tudja, kinek éppen mire van szüksége, merthogy ő meg egy csini sejemsálat kapott, amelyet nem csak a kinti zimankóban, szánkózás meg hógojózás közben tud viselni, hanem odabenn a zobában is, meg amikor fotóckodik, hogy olyan művészinek nézzen ki, bár szerinte az igazi alkotónak nincs szüksége papagáj-sztájlingszerű hacukára, hiszen ő kopottas trénërkában is művész.
Rólam sem feledkezett meg a Jézuska, engem egy felemás kisvonatszett várt a karácsonyfa alatt. Hiszik vagy sem, csak a sínhálózat volt a dobozban, azokat azonnal össze is állítottam, vonat azonban még nem roboghat rajta, mert a mozdonyt és a kocsikat még nem kaptam meg. A zősök szerint azok majd külön érkeznek, a Jézuskának nyilván nem futotta egyszerre mindenre. Remélhetőleg majd február-márciusban meglesz. Akárcsak a Sójom névre hallgató, Zabadka és Noviszád között közlekedendő gyorsvonat. Akkor is történjék valami! Egyébként meg aki a kicsinek nem örül, az a nagyot meg sem érdemli. Ilyesféle okosságokat mondogattak, amit én annyira nem díjaztam.
Különben sem igaz, hogy mindenre olyan sokat kell várni.
– Képzeld, Tegyula – számola be az öreglány –, a vajdasági parlament háromnegyed óra alatt elfogadta a jövő évi költségvetést.
– Maradjunk annyiban, Tematild, hogy nem sokat vitáztak – jegyzé meg a fater. – Ennyi idő sokszor még a nagy focicsapatoknak sem elegendő, hogy egyetlen gólt rúgjanak.
– Expeditívnek kell lenniük, hiszen rengeteg a meló – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, a tengernyi feladat mellett nyakunkon a 2027-es ëxpó!
– Belegrád kénytelen épülni-szépülni-készülni a nagy rendezvényre, ki tudja, lehet, hogy a zerb főváros is kap majd addig egy Eiffel-tornyot – töprenge amama. – Párizs legfőbb jelképe ugyanis az 1889. évi világkiállításra készült, és az eredeti tervek szerint az esemény után lebontották volna, de úgy megtetszett mindenkinek, hogy maradt, és még ma is áll, mint a cövek!
– Biztos jól megtervezték és ugyanúgy el is készítették – állapítá meg az öreg. – A napokban láttam, hogy Noviszádon egy városi buszmegálló totál összeomlott. Csak úgy, magától.
– Képzelem, az hogy meg volt csinálva – epéskede a Zacsek. – Kidőlt, mint egy korhadt fa.
– Halljátok, hamarosan irtó könnyű lehet élni majd a zerb fővárosban – veté föl a muter. – Az expólós polgi bejelentette, hogy január elsejétől bevezetik az ingyenes tömegközlekedést.
– Bizony! – bólogata atata. – Amíg mi, vajdasági városok lakói európai uniós szintű buszárakat fizetünk a hébe-hóba közlekedő csotrogány járatokért, addig a fővárosiak, akik egyébként is nagyobb fizetéssel rendelkeznek nálunk, ingyen utazgathatnak majd városszerte.
– Belegrád lesz az egyetlen félmillió lakos feletti európai főváros, ahol bérmentve lehet majd igénybe venni a városi közlekedést – fűzé hozzá az öreglány.
– Ez egy igen jól hangzó zociális intézkedés, no meg a szmogot is jócskán felszámolhatja, csak az a kérdés, hogy mennyire bizonyul majd fenntarthatónak – tamáskoda a Zacsek.
– Én nem hiszek az ingyen dolgokban – közlé ukmukfukk a fater –, mert azt is, ami káo ingyen van, valakinek ki kell fizetnie, ha nem itt, akkor amott. Csúcszuper, hogy nem kell majd jegyet vagy bérletet váltani egy-egy utazásért a tömegközlekedésben! Ezzel a főváros felszabadítja a munkaadókat az alól a kötelesség alól, hogy útiköltséget fizessenek a dolgozóiknak, ugyanakkor a városnak állnia kell az utasszállító vállalat kiadásait. És azt a pénzt valami mástól vonja majd el: az oktatástól, a kultúrától, az infrastrukturális fejlesztésektől stb.
– Kétségtelen, hogy ez egy populista intézkedés – nyugtázá a Zacsek –, annyi előny azért származhat belőle, hogy kevesebb autó száguldozik majd az utakon, és alacsonyabb lesz a légszennyezés, bár ismerve az itteni mentalitást, ebben sem vagyok egészen biztos.
– Mond valamit, zomzéd – érte egyet amama –, felénk az utolsó proli is ragaszkodik a saját kocsijához, nehogy már neki tömegközlekedési eszközzel kelljen utaznia!
Az elhangzottak kapcsán a Zacsek az alábbi viccet messélte el.
A jegyellenőr felmegy a városi autóbuszra.
– Kérem, mutassák a jegyüket, bérletüket!
– Tessék! – nyújtja felé a bérletét egy néni.
– De asszonyom – szisszen fel az ellenőr –, ez egy diákbérlet!
– Na látja, meddig kellett várnom a maguk autóbuszára!
A diákokról jut eszembe. Karácsony előtt csuda történt a ziskolában. A nyolcadikos nagymenőt, aki évek óta rettegésben tartja a többi tanulót a suliban, mindenkit csesztet és kicsúfol, nem ritkán elveszi az uzsiját, sőt, ha olyan a kedve, még meg is pofoz, egy kicsit megnevelték. Az történt, hogy a kicsik megelégelték ezt a pofátlan bánásmódot, összefogtak, kilesték a bajkeverő csávót, körbekerítették, és finoman közölték vele, hogy a rémuralmának befellegzett. Képzeljék, a félelem pillanatok alatt oldalt váltott, az addig rettenthetetlen betyár picsogva szaladt segítségért a tanáriba. Azt hallottam, hogy a diri később hüledezve taglalta, hogy teljesen meg van rőkönyödve eme agresszivitás láttán! Én csak azt furcsállom, eddig hogyhogy nem vette észre. Pedig sajnos van belőle jócskán, a suliban is, az uccán meg kol’ko ’otyës, hol itt klípolnak el valakit, hol amott. No meg a tévé, a zinternet és egyes újságok is tele vannak erőszakkal!
No de nemcsak az én elemi iskolámban lázadoznak a diákok, hanem a noviszádi vasúton történt tragédia miatt országszerte az egyetemi karokon, a gimikben és a többi középsuliban is. És úgy tűnik, alaposan fellázították a népet, vasárnap Belegrádban tengernyien utcára vonultak. Képzelem, mennyien lesznek jövőre, ha majd mindannyian ingyen buszozhatnak! A hatalom meg nemigen tud mit kezdeni ezzel a hejzettel, hiába vannak ilyen-olyan próbálkozásai, az öreg szerint az egyetemistákat nehéz lesz letudni azokkal a fazonokkal, amelyekkel a bulvárlap-olvasókat meg a valóságshow-nézőket.
Az egyik haladó zellemiségű képviselő bácsi meg nemrég olyat talált mondani, hogy mi, gyerkőcök a nagykorúságunkig a zállam tulajdona vagyunk! Nem tudom, hogy van ez, meg mit szólnak hozzá a zősök, de nekem úgy rémlik, mintha a tanító néni azt tanította volna, hogy egy ember nem lehet senkinek sem a tulajdona. Ilyesmi csak a régi csúnya időkben volt lehetséges. Az én logikám szerint most akkor vagy nagyotmondási kényszerében a politikus bácsit elkapta a hév, vagy pedig még mindig csúnya időket élünk.
Pistike, gyorsvonatra és ingyenbuszra várakozó kisdiák
