2025. április 14., hétfő

Haladnak a felújítással

Toronykereszt nélkül a verbászi katolikus templom

A verbászi római katolikus templom felújítása 2021 márciusában kezdődött el. A folyamat első fázisában alulról átvágták és szigetelték falakat, továbbá mintegy 3 méter magasságban lefejtették a külső és a belső vakolatot. A szakemberek azt mondták, legalább 2-3 évre lesz szükség ahhoz, hogy az egyébként igen vastag falak teljesen kiszáradjanak. 

− Miután az ősszel a tartományi vallásügyi titkárságtól sikerült biztosítani a szükséges eszközöket, a templom belső felújítási munkálatai az idén a villanyhálózat cseréjével folytatódtak. A sekrestyébe új elosztószekrény, a templomban az új vezetékek mellett minden villamos kapcsolót és dugaszaljzatot kicseréltünk, a vakolás után pedig a belső festés következik. A rendelkezésünkre álló anyagiak a templom belvilágának a rendbetételére elegendőek. Kívülről egyelőre minden úgy marad, ahogy 2021 óta áll, de bízunk abban, hogy ha előbb nem, akkor jövőre a külső falak vakolásához és festéséhez is sikerül pénzt biztosítani – mondta Szabadi Károly verbászi plébános.

Heves zivatarok, nagy erejű szél és felhőszakadás söpört végig március 13-án a déli órákban a tartomány több településén, köztük Verbászon is. A viharos szél ledöntötte a templom tornyán álló keresztet a gömbbel együtt. A fából készült nagy keresztet a templom oldalán lévő esővízcsatorna állította meg, ami végül az igen nagy súly alatt elgörbült, majd megrepedt, a kereszt és a gömb pedig leesett.

Károly atya elmondása szerint a fából készült keresztet legutóbb 2018-ban egy alpinista javította és festette be, de úgy tűnik, hogy a tartópillére az esőzések következtében beázott, idővel elkorhadt, az erős szél pedig egyszerűen letörte róla a keresztet.

− Volt kint egy szakértő, aki úgy vélte, hogy először a torony tetején lévő tartógerendákat kellene kicserélni, de belülről nagyon nehéz hozzájuk férni. A régi keresztet már nem lehet visszaszerelni, de a kúlai Blaskó Építészeti Kft. cég talált megoldást arra, hogy hogyan helyezzünk fel egy újat. Addig viszont meg kellene oldani a másik problémát, vagyis a deformált csatorna cseréjét, hiszen amikor esik az eső, a víz az ablakra folyik, onnan pedig befelé, a falra – magyarázta a verbászi plébános.

Kiemelte, mindkét munka időigényes, de bízik abban, hogy a problémák mielőbb megoldódnak.

A verbászi római katolikus templom 1885-ben épült és a szeplőtelen fogantatás tiszteletére szentelték fel. A templombúcsút december 8-án tartják. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Egyelőre nincs kereszt a verbászi római katolikus templom tornyán (Fotó: Paraczky László)