A bajsai Etno-ház és az udvara ezen a héten ismét megtelt élettel, a tizennyolc éves hagyománnyal bíró Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre táborának köszönhetően. Az idén Vajdaság egész területéről és Magyarországról is érkeztek résztvevők, segítők és oktatók, hogy néhány napot a hagyományápolásnak és a kézművességnek szenteljenek. Az Etno-házban a gyerekek ezúttal a szövésbe, az agyagozásba, a gyöngyfűzésbe és a bőr ékszer készítésébe kóstolhattak bele, vagy finomíthatták a tudásukat, illetve a vesszőfonás is népszerű volt. Az idősebbek a gyékényszövést, a neccelést és a hálókötést gyakorolhatják péntekig. Az összejövetel ideje alatt a munkák kiégetésére egy új kemence is elkészül.
– A táborunk tavaly a járvány ellenére sem maradhatott el, mivel a nagy térnek köszönhetően szét tudtak szóródni a kézművesség szerelmesei – kezdte a beszélgetést Szuhankó Ruzsena, a tábor vezetője.
– Fontos, hogy a gyerekek megismerkedjenek a népi művészetekkel, a kézművességgel, hogy ezáltal is továbbörökíthessék a hagyományokat. A természetes anyagoknak kezd ismét egyre nagyobb keletje lenni a mai világban – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy az oda látogató felnőttek azzal már tisztában vannak, hogy a természetes anyagok értékesebbek, és hasznos tárgyakat tudnak elkészíteni belőlük az ilyen események alkalmával.
– A táborban vannak visszatérő kézművesek és újak is. Bár a generációk folyamatosan váltakoznak, de remélem, hogy olyan értékeket sajátíthatnak el a foglalkozások folyamán, amit később akár még az unokáiknak is át tudnak adni – tette hozzá a tábor vezetője.
Legeza Márti a budapesti Hagyományok Házából érkezett, hogy idén is átadja a gyerekeknek a kosárfonás művészetét, illetve hogy felfrissítse a tudásukat. A népi iparművész elmondta, nem ez az első év, hogy Bajsán jár, és eddig mindig igyekezett valami újdonsággal készülni.
– Volt olyan év, hogy az anyagismeretre helyeztem a nagyobb hangsúlyt, de a legtöbb alkalommal használati tárgyat vagy játékot készítettünk. Az idén egy labdaelkapó játék készítésének a fortélyát hoztam magammal a gyerekeknek, a felnőttekkel pedig üvegfonást vettünk tervbe. Ezt én magam is nagymesterektől, Tiszadorogmán Makai Zsókától és Kovács Zoltántól tanultam, és szívesen adom tovább a tudásomat – mondta el Legeza Márti.
A Hagyományok Háza oktatójaként van jelen Dóra Fruzsina is, aki népi játékokat és táncokat tanít a legkisebbeknek. A mozgásos játékokra helyezi a hangsúlyt, és a fogócskán, valamint az énekes körjátékokon túl ügyességi és gyorsasági játékokat is játszanak. Dóra Fruzsina elmondta, hogy a gyerekek nagyon fogékonyak az új játékokra, még akkor is, ha esetleg már nem feltétlenül az ő korosztályukhoz szól, örömmel kapcsolódnak be. Az Etno táborát idén is kiállítással zárják, a gyerekek munkáit ma 18 óráig, a felnőttek munkáit pedig pénteken, július 2-án tekinthetik meg az érdeklődők az Etno-házban szintén az esti órákig.