2024. december 22., vasárnap

Felvetették a szövőrámákat

Egyedül tanulják a szövést a szenttamási kézimunkázók

A koronavírus-járványra való tekintettel ritkábban, heti két alkalommal találkoznak a szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesületének tagjai. A szorgoskezű asszonyok a téli időszakban sem unatkoznak, a hagyományos kézimunkázás mellett a szövőszéken is szépen megtanultak dolgozni. Füstös Erzsébet, az egyesület elnöke büszkén megmutatta a szövőrámákon készült munkákat, majd a fényképezőgép kattogása közben elmondta, hogy a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének két nagy és három kisebb szövőrámája egyelőre Szenttamáson van használatban.

−A vírus miatt nem járunk be a hittanterembe dolgozni, hanem kis csoportokban, heti két délután összejövünk, és igyekszünk minél jobban kihasználni a rámákat. Felváltva dolgozunk rajta, már akit érdekel. A kis rámákhoz gyapjút, cérnát szereztünk be, és kisebb asztali futókat készítünk. A nagy rámákhoz Apatinból rendeltük az anyagot és régi pólókból, nadrágokból vágtunk ki keskeny csíkokat, ezekből rongypokrócokat és ágytakarókat készítünk. Mindenki ízlés szerint azt készít, amit szeretne. Sokszor kikérjük egymás véleményét, megbeszéljük a dolgokat, mindenben segítjük egymást. Lényegében még nagyon gyerekcipőben járunk, ugyanis komolyan egyikünk sem tanulta a szövést, vagyis csak ellestük a mesterség fortélyait, és próbálkozások alapján dolgozunk. Szerencsére a szövetség tagjainak mindegyike segítőkész, így ha elakadunk valamiben, telefonon, interneten keresztül kapunk segítséget, tanácsot. Már próbálkozunk az egyszerű minták szövésével is. Nagy öröm számunkra, hogy önállóan felvetettük a rámákat, annak ellenére, hogy korábban egyikünk sem csinálta, csupán besegítettünk itt-ott, és figyeltük mit hogyan csinálnak azok, akik ismerik ezt a munkát. Lehet, hogy nekünk több időre lesz szükség a betanuláshoz, de lassan belejövünk. A csoport tulajdonában van egy komoly, nagyobb szövőszék, de sajnos még nincs beüzemelve. Ehhez szakember segítségére van szükség, de a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel úgy gondoltuk, inkább kivárjuk a végét, amikor többen összejöhetünk, és egyszerre gyakorolhatunk, tanulhatunk – fogalmazott a kézimunkázók vezetője.

Füstös Erzsébet elmondta azt is, hogy van 10 kis szövőrámájuk, amelyeken a gyerekek is dolgozhatnának, tanulhatnának. Volt rá igény is, de a járvány miatt ezt is későbbre halasztották.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás