A vajdasági falugondnok-szolgálat november elején Kelebián ünnepelte meg fennállásának negyedik évfordulóját. A rendezvényen jelen voltak a szolgálatot működtető szervezetek, a Caritas, a CMH, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői és a Vajdaság minden táján szolgálatot teljesítő falugondnokok. Mint ahogyan a húsz férfi között egyetlen nőként Takács Irén is, aki csaknem a kezdetek óta gondoskodik a kelebiai idősekről, azokról, akik leginkább igénylik a segítséget, akiknek gyermekei a családi fészekből a szélrózsa minden irányába szálltak, és mindennapi teendőik mellett nem jut idejük arra, hogy rendszeresen meglátogassák szüleiket.
Takács Irénke (Gergely Árpád felvétele)
A hatvankét esztendős Irénke három, ma már felnőtt korú gyermek édesanyja, aki munkaidejében a kelebiai idősek ügyes-bajos dolgait intézi, és ha a munka azt követeli, szabadidejében is, ha kell hétvégén is a falugondnoki szolgálat felhasználóival törődik.
– Három szakmám van, dolgoztam szakácsként, hegesztőként és varrónőként. A Severben hegesztőnőként dolgoztam, utána jöttek a gyerekek, és mivel nem volt, aki vigyázzon rájuk, itthon maradtam. Aztán ahogy a gyerekek egy kicsit nagyobbak lettek, elmentem a régi Železničarba varrónőnek. Viszont annyira alacsony volt a fizetésem, hogy többet kellett fizetnem annak, aki vigyázott a gyerekeimre, úgyhogy ezt a munkahelyet is otthagytam. Ezután 18 éven keresztül lakodalmakba jártam főzni. Ez elsősorban hétvégi munka volt, és keveset voltam a gyerekeimmel, közben pedig házakhoz is jártam takarítani, és amikor adódott a lehetőség, ötven-egynéhány évesen elszegődtem falugondnoknak – hallhattuk Irénkétől.
Azt is megtudtuk, hogy hogyan lett belőle falugondnok. Ehhez egy sajnálatos tragédia vezetett.
– A település falugondnoka az alapítást követően a barátnőm, Vér Olga volt, aki 3–4 hónapnyi munka után tragikus körülmények között elhunyt. Mivel nagyon sok barátunk, ismerősünk volt, a plébános úr, Paskó Csaba megkért, hogy keressünk egy megbízható személyt, aki Olga helyébe lépne. Én meghallgattam, amit az atya mondott, de eszembe sem jutott, hogy erre én lennék a legalkalmasabb. Pár hónapig nem volt falugondnokunk, és közben az atya folyamatosan mondogatta, hogy keressünk egy megbízható személyt, aki el tudja vállalni a munkát. Azután egy gyűlésen felmerült a nevem. Először szabadkoztam, hogy meg kell beszélnem a dolgot a családommal is. Amikor közöltem vele, hogy én lennék az a személy, az atya is megörült, és utólag én sem bántam meg, hogy elvállaltam – mondta Irénke.
A piacról az otthonba a falugondnok csomagterében (Gergely Árpád felvétele)
Elmesélte, hogy elődje hét felhasználóval kezdte a tevékenységét, és ő ma már több mint harminc személyt látogat rendszeresen.
– Kiskorom óta itt élek a faluban, ismerem az embereket, a tájat, és tudom, hogy ki mennyire van rászorulva a segítségre, ezért én magam válogattam össze azokat az embereket, akiken segítek. Olga hét személyt látogatott, és kezdetben én is csak ennyi felhasználóval foglalkoztam. Azután az emberek között híre ment a szolgálatnak, és nem győztem őket körüljárni, mert mindenki azt szerette volna, hogy neki is segítsek. Abból a hétből mára csak három felhasználó maradt meg, viszont számuk folyamatosan nőtt, és habár hivatalosan csak harmincan lehetnek, nekem harminchárom felhasználóm van. Közöttük van olyan, akihez havonta csak egyszer kell elmennem, van aki kéthavonta sem igényli, de ha lebetegszik, akkor majdnem mindennap ott vagyok nála – mesélte Irénke, akihez bizony nem csak munkaidőben fordulnak a felhasználók.
– A munkaidőm hétfőtől péntekig hivatalosan héttől három óráig tart, de valójában huszonnégy órás ügyeletet tartok. Ha kell, este is elmegyek, szükség esetén beviszem őket a mentőállomásra. A szombatom és a vasárnapom elméletileg szabad, de ez nem mindig van így. Volt olyan eset, hogy valakit vasárnap is vittem injekcióra. Őszintén szólva, ha hívnak, nem tudok nemet mondani. Van egy felhasználóm, akit két évvel ezelőtt operáltak. Hozzá minden áldott nap elmegyek, mivel cseppenteni kell a szemébe, hogy az ne száradjon ki. Ha esik, ha fúj, ha karácsony van, vagy ha ünnep, én akkor is ott vagyok – fogalmazott Irénke.
Az egyetlen női falugondnok elmondása szerint rendkívül fontos a bizalom megteremtése. Nőként némileg más feladatai vannak, mint férfi kollégáinak, ideje nagy részét a szolgálat által biztosított autóban tölti, és sorra járja a felhasználókat, akiknek például bevásárol, de szükség esetén elszállítja őket az egészségházba, a kórházba vagy éppen a piacra.
A falugondnok lapkihordóként is helyt áll – Mlinacsek Gyula és Margit Takács Irénkével (Gergely Árpád felvétele)
– A férfiak fát vágnak, füvet nyírnak, ha kell megjavítják a kerítést, a tetőt, a csatornát, én azonban mindezt nem csinálom. Nőként úgy érzem, hogy ez nem az én feladatom, és ezen fizikai munkákra őszintén szólva nem is lenne időm. Korábban volt rá példa, hogy felajánlottam, hogy lenyírom a füvet, de a felhasználóim nem engedték, azt mondták, hogy inkább fogadnak valakit, aki elvégzi ezt a munkát. Az én munkaköröm abból áll, hogy elviszem őket az orvoshoz, bevásárolok nekik, ha kell, elviszem őket a templomba, temetésre, mindenszentek napján is több felhasználómmal kimentünk a temetőbe. Ha 4–5 személlyel elmegyek a kórházba, nem jut időm a fűnyírásra. A bizalom nagyban megkönnyíti a munkámat. Amikor szükségük van valamire, csak szólnak telefonon, én bevásárolok, és hozom a számlát, ők pedig utólag fizetik ki. Eddig még senki sem volt, aki utólag nem adta volna ide a pénzt. Hála istennek a felhasználóim nagyon aranyosak, és meg vannak velem elégedve, hozzáteszem, én is velük, mert nem használnak ki. Én már szinte jobban tudom náluk, hogy kinek mikor fogy el az orvossága. Van egy kis noteszem, amelybe írom a dolgaimat, és például már most tudom, hogy a jövő héten kinek a gyógyszereiért kell elmennem. A gyógyszertárban is jól ismernek már, és hitelre is tudok gyógyszereket vásárolni – mondta Irénke.
Irénke legfőbb támasza a férje, János.
– Aranyos férjem van, aki itthon nagyon sokat segít. Ha ő nem támogatna, nem tudnám ezt a munkát csinálni. Ha kell kitereget, felporszívóz, megfőz. Sőt nagyon sokszor ő is jön velem, segít a bevásárlásban, és ha olyan valakihez kell mennem, akinél fát is kellene hasogatni, ő is eljön velem, és elvégzi a munkát – mondta Irénke.
Ottjártunkkor alkalmunk volt Irénkével ellátogatni két felhasználójához is.
A 85 éves Mlinacsek Gyula, és felesége, Margit Kelebia egy félreeső utcájában él, akikhez Irénke már a kezdetek óta jár. Amikor ott voltunk, Irénke éppen tököt vitt az idős házaspárnak, akiknek a falugondnok szállítja a friss Magyar Szót is, amit azután Margit olvas fel férjének. A házaspár kérdésünkre csak jót mondott Irénkéről.
– Négy éve jár hozzánk, de mintha öröktől fogva ide járna. Nagyon meg vagyunk vele elégedve, mert ha szükségünk van rá, rögtön rendelkezésünkre áll. A gyerekeink, unokáink nem tudnak segíteni, mert nincs idejük, csak heti egy-két alkalommal tudnak eljönni. Irénke nagyon sok dologban segít. Például, ha el kell menni az orvoshoz, akkor bejelent bennünket, elvisz, megvár, visszahoz, felveszi a gyógyszereket, közben, ha már ott vagyunk a faluban, bevásárol, illetve ha a nyugdíjért megyünk, a piacon is bevásárolunk. Mintha családtag lenne, egy áldás számunkra – fogalmazott Gyula bácsi.
– Amit Irénke csinál, azt senki sem tudja pótolni, tele van jó érzéssel irántunk, betegek iránt. A jó isten áldja meg azt, aki kitalálta ezt a szolgálatot. Aki nincs benne, nem értheti, hogy ez mit jelent a számunkra. A bizalom tőlünk is függ, nem csak tőle. Ha én nem mondok rá semmi rosszat, akkor ő nekem jó kedvvel tesz jót. Nem volt gond a bizalommal, az első naptól kezdve csakis szépet és jót tudok mondani róla, és imádkozunk is érte – tette hozzá Margit néni.
Kóringer József (Gergely Árpád felvétele)
Kóringer Józsefhez éppen a 66. születésnapján mentünk ki Irénkével.
– Egyedül élek, szomszédaim hétszáz méteres távolságban semerre nincsenek. Irénke bátyját régóta ismerem, szorgalmas ember volt, és itt dolgozott a környéken, Irénkéről is tudtam, de akkor ismertem meg, amikor falugondnok lett. Le a kalappal előtte. Mindent megbeszélek vele, mintha a testvérem lenne. Teljesen véletlenszerűen tudtam meg, hogy itt is működik a falugondnoki szolgálat. Ide, a közelbe járt egy beteg idős emberhez, és egyszer éppen akkor látogatta meg, amikor én is ott voltam, és megkérdeztem, hogy engem is fel tudna-e venni a listájára. Irénkének már akkor is sok felhasználója volt, de megbeszélte a feletteseivel, és engem is felvett – mondta Kóringer József.
Takács Irénkének még néhány éve van a nyugdíjba vonulásáig, de ezúton is megnyugtatjuk a felhasználóit, hogy ők ezt nem fogják észrevenni, hisz Irénke ezt követően is folytatja a munkát, mint ahogy ő mondja, hogy nyugdíjasként segítsen a nyugdíjasokon.
