Végre jó hírek is érkeznek a koronavírussal kapcsolatban. Ennek példájára mondjuk el, hogy a 18 éves nagykikindai Kátai Márta, aki tíz éve cukorbetegséggel él együtt, egy hét alatt leküzdötte a koronavírust. A nagykikindai helyi internetes médiában olvashattuk először a jó hírt, az után, hogy kedden délután a lányt gyógyultan hazaengedték az újvidéki klinikai központból.
Csütörtök este telefonon nyilatkozott a Magyar Szónak Kátai Szilvia, Márta édesanyja, aki ebben a nehéz időszakban nem is tudott gyermeke közelében lenni, hiszen férjével együtt a magyarországi Dunakilitin élnek és dolgoznak már két és fél éve, és hétvégenként járnak haza lányukhoz és a nagymamához.
– Szörnyű napokat éltünk át, míg Márta a kórházban volt, nagyon aggódtunk a lányunkért, de mindvégig telefonon tartottuk vele a kapcsolatot, és így tudtuk, hogy ő maga is derűlátó, és biztos a gyógyulásában, és mi is ezt erősítettük benne. Március 8-án voltunk otthon, már akkor beszélgettünk arról, hogy ez a vírus rá nézve veszélyes lehet, hiszen gyönge az immunrendszere, de azért nem tarthattuk otthon. Márta egy nagyon nyitott személyiség, szereti a társaságot, mindene a színjátszás, és évek óta aktív tagja a Lane gyermekszínháznak, úgyhogy mindig sok ember veszi körül. Folyamatosan az immunrendszere erősítésén dolgozunk, de azért a cukorbetegséggel együtt ez egy kicsit nehezebb, így könnyebben meg is fertőződött. Két héttel ezelőtt még részt vett az iskolai osztálykiránduláson Belgrádban, de én nem mondom azt, hogy ott kapott fertőzést. Nem is szeretném azt boncolgatni, hol szedhette össze a vírust, mert nem akarom erre pazarolni az energiámat, sokkal fontosabb, hogy az erősítésére koncentráljunk. A férjem még egyszer volt odahaza, és akkor jött a hír, hogy Nagykikindán megjelent a koronavírus. Akkor még volt oktatás, de a férjem akkor rögtön bement a középiskolába, ahol Márta építész-technikusnak tanul, és megbeszélte az igazgatóval, hogy Márta attól fogva nem megy, mert nagyon gyönge az immunrendszere, és féltjük őt. A férjem két hete pénteken jött vissza Magyarországra, és Mártának pár napra rá, múlt hétfőn ment fel a láza, és habár mindennap beszéltünk telefonon, nekünk csak szerdán mondták meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. Nem akarták, hogy feleslegesen megijedjünk, mert Márta sokszor elkap valamilyen vírust, akkor konzultál a kezelőorvosával, esetleg egy napra befekszik a kórházba, tápvizet kap, és pár nap alatt átmegy rajta a fertőzés, és azt gondolták, hogy ez is csak egy ilyen eset lesz. Szóval múlt hétfőn az esteli órákban lázas lett, és azt gondolta, hogy kicsit megfázott, de azért szólt a kezelőorvosának, akitől azt az utasítást kapta, hogy ha magasabbra szökik, akkor jelentkezzen az ügyeletes orvosnál, és így is lett. Az ügyeletes a magas lázra injekciót adott, ami levitte neki, de a vércukorszintje magas volt. Reggel a kezelőorvosa a hogyléte felől érdeklődött, és az elmondottak alapján a kezelőorvosa kijött a mentővel és a járványügyi szakorvossal, megvizsgálták, és úgy döntöttek, hogy beviszik a kórházba, ahol el is végezték a tesztet. Szerda délután jöttek meg az eredmények, hogy pozitív a koronavírusra. Minket csak akkor értesítettek, pedig Mártával mindennap beszéltünk, de nem akarta, hogy aggódjunk. Márta barátjának az apukája szólt akkor nekünk, akikkel nagyon jó viszonyban vagyunk. Szinte sokkot kaptunk a hírtől, és az volt az első dolgunk, hogy felhívtuk a kezelőorvosát, hogy most mi tévők legyünk: csomagoljunk és induljunk haza, vagy maradjunk. Azt tanácsolta, hogy maradjunk Magyarországon, mert Szerbiába hazaérve 28 napig házi karanténban kellene lennünk, és mivel nem tudjuk, ki a vírushordozó, se Mártával, se anyukámmal nem találkozhatnánk. Nehéz döntés volt, de Magyarországon maradtunk, és a köztünk lévő távolság egy egész világnyinak tűnt. Mártát még szerdán az újvidéki klinikai központba vitték, és aztán már gyorsan jobb kedvre is derült, hiszen nem ment föl többé a láza. Egyéb tünete nem is volt, tehát tüdőgyulladása sem volt és a vércukorszintjét is ő maga rendezte, ahogyan szokta. Sok tápvizet kapott, antibiotikumot, és gyorsan gyógyult. Persze voltak azért nehéz pillanatok a kórházban, amikor tartani kellett benne a lelket. Abban a hat napban, míg ott volt, ötször átköltöztették. Volt, hogy a szobájába mellé idősebb asszonyt hoztak, akit lélegeztetőre kapcsoltak, ami megrémítette. Sírt is nekünk a telefonba, mert attól félt, hogy összeszed még valamit, de aztán sikerült túllendülnie ezen. Telefonon mindvégig tartották a kapcsolatot a gyermekszínházas barátnőivel, tőlük is rengeteg pozitív energiát kapott, velünk is napjában többször beszélt, és mivel nem voltak tünetei, egyre derűlátóbb lett. Sokat aggódott a nagymama miatt is, nehogy neki is legyenek tünetei, de mivel mindenki jól volt, lassan felengedett, és csak arra koncentrált, hogy nyugodt maradjon, és a stressztől se emelkedjen a vércukorszintje és mielőbb hazamehessen. Végül kedden engedték ki. Épp az apukájával beszélt telefonon, mikor az orvos elmondta neki, hogy megérkeztek az eredmények, jók a leletei, minden rendben van, és hazamehet. Sírtunk az örömtől, amikor ezt megtudtuk – mesélte az anyuka megkönnyebbülten.
Mártát kedden hazavitték és azóta házi karanténban van. A nagymamájával egy udvarban laknak, sőt az udvarban egy harmadik ház is van, ahol Márta unokatestvére lakik, de most mindenki a saját otthoni karanténjában tartózkodik. Mártára továbbra is a nagyanyja főz, átviszi neki az ételt, de nem találkozhatnak. A család minden tagja azt reméli, hogy ezek a napok-hetek gyorsan elmúlnak, a szülők is hazajöhetnek Magyarországról, és egészségben újra átölelhetik egymást.
