2024. augusztus 2., péntek

Ada

Énekkel, tánccal és tűzugrással ünnepeltek

Keresztelő Szent János napja, vagyis a népi hagyomány szerint Szent Iván napja a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás és tűzugrás, a megtisztulás egyik jeles napja. Az Aranykapu Művelődési Egyesület minden évben ezen a napon rendezi meg a Szent Iván-éji tűzugrással egybekötött évadzáró műsorát, amelyet hétfő este tizenhatodik alkalommal tartottak meg Adán a lóversenypályán.

„Az ellenzék szégyent hozott a testületre”

Bilicki Zoltán adai polgármester a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége alkotta hatalmi koalíció részéről kedden Adán sajtótájékoztatón válaszolt azokra az ellenzéki bírálatokra, amelyeket a legutóbbi képviselő-testületi ülés kapcsán fogalmazott meg a VMSZ és A változásokért frakció. Ezekről lapunk hétfői számában számoltunk be.

Emlékplakett az önkénteseknek

Az adai Vöröskereszt ünnepi tisztújító közgyűlése a szervezet fennállásának 70 éves jubileuma jegyében zajlott. A minap megtartott közgyűlésen a küldötteken kívül jelen volt Urbán Mónika adai polgármester-helyettes, Lengyel Tamara, a zentai kórház vérátömlesztő állomásának vezetője, valamint Fodor Veronika, a Zentai és Cseszkó Mónika, a Magyarkanizsai Vöröskereszt titkára is.

Szavazógép és önkényuralom

Az ellenzéki Vajdasági Magyar Szövetség és A változásokért frakció szerint a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége alkotta hatalmi többség szavazógépként működik, rendszeresen leszavazza módosítási javaslataikat, és ezzel ellehetetleníti tevékenységüket az adai képviselő-testületben – hangzott el tegnap Adán a VMSZ és A változásokért frakció közös sajtótájékoztatóján.