2024. augusztus 2., péntek

Az ellenzék elhagyta az ülést

Az adai képviselő-testület kinevezte az egészségház és a könyvtár igazgatóját

Az adai képviselő-testületet csütörtök este megtartotta 19. ülését, bár az ülés röviddel a kezdés után megszakadt, mert öt ellenzéki VMSZ-es és SZER-es képviselő elhagyta a termet, ahol így mindössze tizenkét, a hatalmi többséghez tartozó DP-s képviselő maradt, ezért létszámhiány miatt határozatképtelenné vált a testület. Ezután másfél óra kényszerszünet következett, majd újabb három demokrata képviselő megjelenésével tizenöt főre emelkedett a testület létszáma, amely ezzel ismét határozatképes vált. A képviselők ezután huszonhét napirendi pontról döntöttek. Többek között módosították a szennyvízcsatorna használatáról szóló községi határozatot. Az indoklás szerint erre azért volt szükség, hogy megfizettessék a csatornadíjat azokkal az ingatlantulajdonosokkal, akik már évtizedek óta rákapcsolódtak, de egyáltalán nem vagy csak részben fizetnek a szennyvízkezelésért. Továbbá azért is módosították a határozatot, hogy azok az ingatlantulajdonosok is megkössék az önkormányzattal a szennyvízcsatorna-hálózatra való csatlakozás társfinanszírozásáról szóló szerződést, valamint a kommunális közvállalattal a csatornahasználatról szóló szerződést, akik ezt eddig nem tették meg.

A testület négyéves megbízatással az adai Csonka Áron szerb nyelv és irodalom tanárt nevezte ki igazgatónak a Szarvas Gábor Könyvtár élére. Csonka 2013 áprilisától megbízott igazgatóként irányította az intézményt. Az adai egészségház élére hat hónapos megbízatással dr. Balog András szülész-nőgyógyász szakorvost nevezte ki testület, miután a korábbi igazgató, dr. Tóth Barna Elvira munka-egészségügyi szakorvos megbízatási ideje lejárt.

A képviselők megszavazták a 2014-es községi költségvetés első átütemezését. Eszerint az idei költségvetés összege 111 millió dinárral növekszik, vagyis 624 millió helyett 735 millió dinár lesz. A tervek szerint a 111 millió dinár javát különféle beruházásokra költené az adai önkormányzat.

A képviselő-testület továbbá megszavazta a kommunális és az üdültetési közvállalat, az egészségház, a szociális gondozói központ és a községi sportközpont 2013-as munkajelentését, illetve a 2014-es munkatervét. Majd felmentették a régi iskolaszéki tagokat, és újakat neveztek ki a község iskoláiban. A testület új igazgató- és felügyelőbizottsági tagokat nevezett ki az egészségházban és a községi idegenforgalmi szervezetben, valamint kinevezték a községi biztonsági tanács tagjait is. Továbbá jóváhagyták a 2014-es községi kitüntettek névsorát, akik Ada napján vehetik át az elismeréseket.